Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Károly: Az orvostörténelem, mint önálló szaktudomány

36 Com ni. de Hist. Artis Med. 206—209 (2009) képzés szerkezeti-logikai rendjét az I. évfolyamon az elméleti orvosi diszciplínákra: a III. évfolyamon a két klinikai alapszakaszra (belgyógyászat, sebészet) építve mutatnánk be a fejlődéstörténetet, míg az V. évfolyamon a társadalomorvostan és az egészségügy történetét tárgyalnánk. (A fogorvosi és a gyógyszerészi képzésben a megfelelő sajátosságok figyelembevételével lenne ugyanez alkalmazható.) Az oktatás megfelelő színvonala érdekében először valamennyi orvosi egyetemen egységes jegyzetet kell készíteni, amit az oktatás tapasztalatai alapján néhány esztendő múlva megfelelő tankönyv követhetne. A bizottság csak az általános szervezeti és tartalmi (tudománytörténeti) kérdésekkel foglalkozhatott, így nem foglalt állást az egyetemi oktatás rendjébe történő beépítés egyéb problémáival (vizsga, stb.). Már érintettük az orvostörténelem oktatásának intézményes alapjait, amelyek hiánya jelentette a legnag)'obb problémát Magyarországon. A nemzetközi felmérés azt mutatta, hog\> nemcsak régi, patinás intézetei vannak az orvostörténelemnek a külföldi egyetemeken, hanem nagyobbik részük a 20. század derekán, sőt a legutóbbi esztendőkben jöttek létre. Nyilvánvaló, hogy a takarékossági szempontok figyelembevételével is, nehezen lenne elképzelhető, valamennyi magyar orvosi egyetemen orvostörténeti tanszék (intézet) létesítése. De az is nyilvánvaló, hogy megfelelő oktatási és tudományos „műhely" nélkül nem lehet egy szakterületet megfelelően művelni. Mi lenne a megfelelő megoldás a bizottság szerint? Az orvostörténeti oktatás bázisintézete Magyarországon a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, amely közgyűjteményi jellegű, igazgatási feladatokkal ellátott, a közművelődés szolgálatába állított országos hatáskörű tudományos intézmény. Ennek megfelelően tevékenységi köre alapján nem illeszthető be és azonosítható az egyetemi intézettel, annak feladatkörét önmagában nem veheti át. De megfelelő szervezeti f ormában bázisként felhasználható és jó hátteréül szolgálhat. Elén tudományos tanács áll, amelynek tagjai sorában az egyetemek képviselőit is ott találjuk. Igy a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár /a továbbiakban SOMKL/ különállásának, önálló jogi személyének érintetlenül hagyásával összekapcsolható az egyetemi orvostörténeti intézménnyel (tanszék). Úgy, hogy létre kell hozni a SOTE Orvostörténeti Intézetét (Tanszéket), amely személyi-szervezeti kapcsolatban állna a SOMKL-lel, hasonlóan, ahogy országos intézetekre épülve létesültek az OTKI-tanszékek, illetve az egyetemi klinikákra épülő országos intézetek. Egyébként ehhez hasonló összefüggések láthatók az NSZK-ban, például a müncheni egyetemi orvostörténeti intézet és az orvostörténeti múzeum között is, de más helyeken is. Ez azt jelenti, hogy egyetemi intézet elviszerkezeti létesítése rendkívül olcsón gyűjteményi (könyvtári, demonstrációs stb.) helyiségeknél is korlátozott beruházások mellett lenne megoldható. Az egyetemi intézet részére biztosított központi elhelyezésül két szobán (az állandó adminisztráció, illetve az oktatók tartózkodási helye) kívül csak a havi előadások megtartására szolgáló nagyobb terem lenne szükséges. Minden más célra rendelkezésre állna a SOMKL olvasóterme, a múzeumi helyiségek stb.. Ugyanis a megfelelő orvostörténe/mi (orvosi) szakmai irányítás mellett megfelelő személyi bázis állna rendelkezésre a megfelelő oktatás előkészítéséhez, a demonstrációkhoz stb. A bizottság elképzelése szerint a SOTE keretében létesített intézel (tanszék) a SOMKL-ra épülve, a meglehetősen intenzív tevékenységet folytató Magyar Orvostörténe/mi Társasággal összhangban valódi műhelye lenne az orvostörténelemnek, perspektívát, lehetőséget és egyben utánpótlást is nyújtva a szakterületnek. Olyan oktatást lenne képes biztosítani, ami segítséget nyújtana a medikusok képzé-