Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

292 Comm. de //ist. Artis Med. 206- 209 (2009) A kötet forrás- és irodalomjegyzéket, nyomtatott és meg nem jelent műveinek jegyzékét, sőt internethozzáférést is közöl, a fényképek is jól kiegészítik a mondottakat. Rákóczi Katalin Magyar László András (szerk.): Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény. Schultheisz Emil bevezető tanulmányával, Varga Benedek előszavával. Ford., bevezető szövegek, jegyzetek: Magyar László András, Rákóczi Katalin, Sarbak Gábor. Budapest, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, 2009. 207 p. ill. A reneszánsz év a megszámlálhatatlan rendezvény, kiállítás, konferencia mellett hasonlóan szép számú kiadvány közreadását ösztönözte, tette lehetővé. A változatosságot a reneszánsz kor eszmei gazdagsága, színessége és mozgalmassága ihlette, az a kimeríthetetlen tudományos és kulturális örökség, amely a megújulás, megújítás, újjászületés szellemében, szándékával jött létre. Az orvoslás történetének is ez az egyik legmozgalmasabb, termékeny és izgalmas időszaka. A reneszánsz medicina mibenlétének viszonylag pontos megfogalmazása nem válik könnyebbé azáltal, hogy az idők során egyre többen foglalkoznak a periódus eredményeinek elemzésével. A korszakolás minden tudományág, tudományterület vonatkozásában nehéz feladat, a disciplina sajátosságaiból adódó, „egyéni" szempontok is befolyásolják a korszakhatárok megjelölését. Az orvosi tudomány fejlődése a reneszánszig - ellentétben a korábbi felfogással - szinte töretlen ívet mutat, A reneszánszot az antik forrásokból merítő, arra alapozó, a középkorral összhangban álló és összefüggésben lévő, ám mégis önálló korszakként határozhatjuk meg. Az orvostörténelem kutatása feltárta azokat a cáfolhatatlannak tűnő érveket, amelyek a középkorral való kapcsolatra utalnak, a középkorból való lassú és folyamatos átmenetet bizonyítják. A medicina újjászületésének kezdete a 12. század, az ókori görög munkákat ekkor kezdték arabból latinra fordítani. Az arab közvetítés fontosságának kimutatása mellett mégis tény, hogy az ókori források rendszeres felkutatása és fordítása csak a 15. században indult meg. Ez az antik szerzők műveinek megismeréséhez vezetett, mégpedig „korszerű" formában. A reneszánsz orvosi filológia ugyanis elvetette az ókori mesterek írásainak addigi - tekintélyelven alapuló - statikus szemléletét. A különféle - a számtalan másolásból eredően sok hibát, ellentmondást tartalmazó - szövegvariánsok összevetése, pontosítása, kommentálása valós értéküknek megfelelő helyre sorolta a müveket és szerzőjüket egyaránt. Erre legjobb példa a galénoszi életmű feldolgozása, következményként a galenizmus reneszánsz-kori népszcrűsödése. 1490-1598 között Galénosz műveinek 660 kiadása jelent meg, míg a teljes kiadások száma 18. A 15-16. századi természettudományok nem stagnáltak - ismét cáfolva a korábbi állításokat -, a mágikus, a földi tapasztalatokat és értelmet nélkülöző világszemlélet megbontásáról, lerombolásáról, a rációra, a megismerésre támaszkodó világkép alapozásáról, építéséről tettek tanúságot. Az orvoslás szempontjából már a humanizmus szellemisége is szemléletváltást hozott, a korábbi artes mechanicae ekkor közelednek az artes liberaleshez, a szabad művészetekhez, vagyis a sokoldalú érdeklődésű, sok irányban képzett polihisztor, az uomo universale lett az orvoslás ideálja is. Ekkor már kiderült, hogy a helyesen fordított, nyelvi hibáktól megszabadított szövegekben is sok a tévedés, hibás elmélet. A folyamat eredménye a kritikai kiadás, amely tartalmilag is szigorú kontrollt alkalmazott. A reneszánsz idején tovább éltek a hagyományos tudományos irodalmi műfajok: az orvosi epistolák (levelek), a consiliumok (tanácsadók), a tanköltemények (pl. a Regimen Salernitanum - féle életmód és egészségügyi tanácsok, vagy egyes betegségek verses formában való leírása, mint Fracastoro szifilisz poémája). Hosszú ideig tartotta magát az a vélekedés, hogy a humanista eszmék illetve az egyetemek (a középkori skolasztika őrzői és jelképei) ellenségesen álltak szemben egymással. Kétségtelenül lassú folyamat eredményeként, de a 16. század közepétől az orvosi tanulmányoknak is része, alapja lett a humanista szemlélet. Számos egyéb hatás is alakította az orvoslás látásmódját, hozzásegítette a szaktudományt a fejlődéshez. A nagy földrajzi felfedezések, a nyomtatás feltalálása tágították a megismerés lehetőségeit, a csillagászat új szemlélete megváltoztatta a világképet, átformálta az univerzumról alakított addigi elképzelést, stb. A gyógyításban az ok-okozati összefüggést kereső, a megfigyeléseket pontosan lejegyző orvos egyre inkább próbált elszakadni a misztikumtól, a megmagyarázhatatlan csodák világától, valljuk be nem mindig sikerrel. Kétségtelen kettősséget mutat a modem tudományok eszmei csiráinak életre kelése és a tovább élő tévhitek, babonák jelenléte, amelyek a boszorkány-, és eretneküldözésekben, az inkvizíció félelmetes hatalmában csúcsosodtak ki. A reneszánsz új orvostudományának megszületéséhez járult hozzá a filozófia térnyerése valamennyi egyetemi fakultáson, így az orvosi karokon is, tekintélyes helyet foglalva el az egyetemi curriculumban. Nagy figyelmet