Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
KÖNYVSZEMLE 293 szenteltek a természettudományok egyéb területeinek, így a növénytan, az állattan és az élettan iránti érdeklődés fellendülését tapasztalhatjuk. A növénytan, gyógynövénytan volt talán az a szakterület, amely kezdetben a leginkább éreztette hatását az orvoslásban, hiszen a botanika alapjára épített matéria medica műfaj virágzásának leglátványosabb ideje éppen ekkor volt. Az első nyomtatott könyvek között feltűnően magas az orvos-botanikai müvek aránya. A 16. századi orvos-botanikusok (Leonhard Fuchs, Otto Brunfels, Conrad Gessner, Valerius Cordus) önálló tudományos útjára indították a gyógyszerészetet, a matéria medica az orvoslás nélkülözhetetlen részévé tette a botanikát. A nagy és látványos változások azonban az anatómia, az élettan és a sebészet területén történtek. Andreas Vesalius (1514-1564) nevéhez fűződik a korszak egyik legjelentősebb művének közreadása 1543-ban (De humani corporis fabrica - Az emberi test szerkezetéről). Egyéniségében, felfogásában az elméletet a gyakorlattal ötvöző, a szervezet működését morfológiai szemlélettel kutató képzett tudós tulajdonságai találkoztak. Céljának tekintette, hogy az anatómia visszanyerje tekintélyét. Közvetlen - saját maga végzett boncolások során szerzett - tapasztalatokra, megfigyelésekre építve művét, kíméletlen következetességgel korrigálta Galénosz mintegy 200 anatómiai tévedését, annak ellenére, hogy élettani nézeteivel továbbra is egyetértett. A könyv - a Tizian-tanítvány Jan Calcar művészi, ugyanakkor orvosilag mégis hiteles metszeteivel - a szakma egy részének elismerését és csodálatát, kisebb hányadának felháborodását váltotta ki. Annyi bizonyos, hogy a medicina további fejlődésének fontos mérföldköve ez a kötet. A reneszánsz kori anatómia további kiemelkedő egyénisége Bartholomaeus Eustachius (15001574), Gabriel Fallopius (1523-1562), Fabricius ab Aquapendente (1533-1619), valamint William Harvey (15781657), utóbbi a vesaliusi anatómiát új élettani megfigyeléseivel egészítette ki, a vérkeringés mechanizmusának megfigyelése és leírása fűződik nevéhez. A sebészet is ebben az időben újult meg, új eljárások alkalmazása, eszközök, műszerek széles tárháza jelent meg a gyakorlatban. A hadi sebészetben folyamatosan megoldásra váró szúrt, lőtt, roncsolt sebek kezelése mellett belső bajok (pl. a sérv) sebészi gyógyítása, sőt a plasztikai műtétek is megjelentek. Hieronymus Brunschwyg (1450-1533), Hans von Gersdorff (1455-1529). Ambroise Paré (1510-1590), Caspar Tagliacozzi (1546-1599), Wilhelm Fabry (1560-1634) nevét kell kiemelni e szakterület művelői közül. Az elméletek közül említést kíván a „lázak" összefoglaló néven sokszor felbukkanó, többféle kórképet és betegséget tartalmazó kórkép megoldásának kutatása, valamint a járványok (kiváltképp a szifilisz és a pestis) okának felfedésére irányuló törekvés, az elhárítás és a lehetséges gyógyítás problematikája. A korszak orvoslásának bemutatása során nem hagyható ki az egyéniségével, természettudományos szemléletével, munkásságával egy kategóriába sem besorolható svájci Paracelsus. Alakjának különösségéhez, működésének ellentmondásosságához tartozik, hogy bár a spekulatív orvoslás ellen küzdött, eközben maga is spekulációkba bonyolódott. Filozófiája a racionális és misztikus elemek összefonódása. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Könyvtár és Levéltár munkatársai által közreadott kötet a reneszánsz orvoslás iránt érdeklődők számára készült. Az eredeti latin, korai német szövegek olvasása nem csupán a nyelvi nehézségek miatt, de a tartalmi értelmezés okán is problémát okoz a múlt iránt érdeklődő olvasónak, egyetemi hallgatónak egyaránt. Ezért hézagpótló a reneszánsz-kor orvoslását bemutató kötet. A tematikusan rendezett fejezetben a korszak legnevesebb orvos-szerzőinek legfontosabb, legjellemzőbb munkáiból válogatott szövegfordításokat olvashatunk, a szerzők életét, munkásságuk jelentőségét ismertető leírások, magyarázó jegyzetek kíséretében. (I. A reneszánsz orvostudománya -2 .A reneszánsz egészségügye és hügiénéje - 3. A gyógyító gyakorlat 4. A reneszánsz matéria medica című fejezetekben) A válogatás és a gördülékeny, modern, élvezetes nyelvezettel megfogalmazott latin fordítások Magyar László András és Sarbak Gábor munkái, a német szövegeket Rákóczi Katalin ültette át magyarra, nem kevesebb szakértelemmel. A bevezető tanulmányt, amely a reneszánsz orvoslásának nagyívű bemutatása, Schultheisz Emil, a magyar orvostörténetírás doyenje, a korszak nemzetközi tekintélyű, avatott kutatója írta. A kötet megjelenésének célját Varga Benedek történész, az intézmény vezetője fogalmazta meg előszavában. A lábjegyzetekkel, pontos irodalmi hivatkozásokkal kiegészített írásokhoz a felhasznált irodalom jegyzéke, a szövegekben előforduló személynevek mutatója csatlakozik, néhány fekete-fehér, korabeli kiadványból származó illusztráció teszi esztétikusabbá a kötetet. A művelődéstörténet fontos területe, az orvostörténelem gazdagodott egy értékes kötettel, amely a tudományos színvonal megőrzésével nyújt élvezetes olvasmányt az érdeklődőnek. Kapronczay Katalin
