Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kölnei Lívia: Torna és gyógytorna a 19. századi Magyarországon

142 Comm. de //ist. Artis Med. 206- 209 (2009) 1868-ban a Nemzeti Tornaegylet megkezdte a tornatanítók képzését és vizsgáztatását, hogy az országszerte alakuló egyesületek igényeit el tudják látni. Malolay Elek ügyvéd élete legfőbb hivatásának tekintette a torna-ügy szolgálatát: közbenjárására 1870-ben létrejött egy állami egyezség, amely szerint a Nemzeti Tornaegylet állami okleveleket kiadó tornatanító intézetként is működhetett. A század vége felé már nők is lehettek tornatanárok. A hathónapos tanfolyamon a tornázás alapelvei, története, módszere, vezénylése, anatómia, élettan, életmód, elsősegélynyújtás és gyakorlati tornázás képezték a tantárgyakat. 1871-ben új tornacsarnokot építettek. ,,A mai tornásznemzedék évek óta megszokta, gyűléseit és gyakorlatait egy palotaszerű épületben tartani, mely tágas, világos, könnyen fűthető csarnokkal, tiszta és kényelmes öltöző s mellék helyiségekkel, vízvezetékkel és fényes világítással bír... "

4

2 - értékelte az új tornalétesítményt Szontagh. Tűzoltás és torna Számunkra ma már furcsának tűnik, de a tornázás kezdetben szoros kapcsolatban állt a tűzoltással, amely szintén akkoriban kezdett szervezett formát ölteni. Két fontos személyiség, Matolay Elek és Széchenyi Ödön is részt vállaltak ennek megszervezésében. Széchenyi az 1862-es londoni világkiállításon ismerte meg az angol tűzoltóság szervezetét, és hazatérve 1863-ban megalapította az első pesti tűzoltó egyletet. Matolay Elek pedig 1867-től - pesti képviselőként - tűzoltási és közrendészeti kérdésekkel foglalkozott, 1869-től pedig ő lett a torna- és tűzoltó egyesület elnöke. Németországi utazása során a híresebb tornacsarnokok mellett az útjába eső tűzoltó egyesületeket is meglátogatta, hogy tapasztalatokat gyűjtsön. A torna-mozgalom tehát kezdetben szoros kapcsolatban állt az önkéntes tűzoltás szervezeteivel: az ország több helységében a torna-egyesületek tagjai egyben önkéntes tűzoltókként is szolgáltak, vagy kettős egyesületként működtek. Később, amikor már mindkét irányzat megerősödött, szervezetük is szétvált. Az 1870-es-80-as években a torna-mozgalom társadalmi bázisa egyre szélesedett. Országszerte alakultak helyi tornaegyletek, majd létre jött a negyvennégy tornaegyesület szövetsége, a Tornatanítók Országos Egyesülete. Ez biztosította a tornatanárok szakmai felkészültségét. 1882-től megjelent a Herkules című folyóirat, 1883-tól pedig a Tornaügy című szakközlöny és egyre több tornaszakkönyv. Az egészséges életmódot célzó torna intézményrendszere tehát egyre jobban kiépült. A laikus, egészségmegőrző torna-mozgalmat a század utolsó két évtizedében Hegedűs Sándor (1847-1906) és Berzeviczy Albert (1853-1936) képviselték kiemelkedően. Berzeviczy Albert különösen nagy tekintélyű és hathatós támogatónak bizonyult közoktatásügyi államtitkárként. 1895 és 1904 között a Magyar Olimpiai Bizottság alapító elnöke volt - ez már a torna-mozgalom új és egyre nagyobb jelentőségű irányát jelzi: az élsport kialakulását. A 19. század végén a torna és a - versenyszerűen űzött - atlétika párhuzamos fejlődését figyelhetjük meg. Egyre nehezebb volt meghúzni a határt a tömegsport és a versenysport között. A Pallas Nagylexikon 1897-ben megjelent kötetében a „tornázás" címszó írója már 4

2 Szontagh 15.