Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Simon Katalin: A pesti egyetem Orvosi Kara a reformkorban (1825-1848)
Simon K.: A pesti eg s'etem Orvosi Kara a reformokorban 107 nem az orvosok egymás közti viszálykodása és a páciensek iránt tanúsított felületes viselkedése. Az orvosi konzíliumok többnyire a betegség megbeszélése helyett személyeskedésbe csapnak át. Szintén rontják az orvosok megbecsültségét a homeopaták, akik kizárólag orvosdoktorok köziil kerülnek ki, és nyilvános vitákon, tehát nagyközönség előtt hangoztatják a hagyományos gyógymódok haszontalanságát. 8 3 Tagadja továbbá, hogy a sebészek elvennék az orvosoktól a potenciális ügyfeleket, egyszerűen arról van szó, hogy a betegek jobban megbíznak a sebészekben, és ha hívják őket valahova, akkor menniük kell, hiszen ez a kötelességük.^ 1 Nem igaz az sem, hogy a sebészek az állások betöltésében is akadályoznák a doktorokat, hiszen az utóbbinak magasabb szintű képzettsége van, így a pályázatok elbírálásánál eleve ők indulnak előnnyel. Szathmáry szerint az orvosdoktor ugyanúgy a „nép embere", mint a sebész, ugyanazon kellene fáradozniuk. Észreveszi, hogy Töltényi sokszor inkább az elismerést — presztízs, állás és az azzal járó juttatások — követeli cikkében az orvosdoktorok számára, és figyelmen kívül hagyja az orvosi rend legfontosabb feladatát: a betegek gyógyítását. 8 5 Tiltakozik Töltényi azon állításával szemben is, amely szerint a seborvosok sokszor azzal ássák alá a doktorok tekintélyét, hogy magukat több mindenhez értő szakemberként tüntetik fel az utóbbiak rovására. Ezt tipikusan egy olyan jelenségnek tartja, ami kölcsönösen és mindkét felben megtalálható: tehát sem a sebészek, sem az orvosdoktorok nem ártatlanok. 8" A sebészi pálya eltörlésével kapcsolatban végül Szathmárynak is át kell gondolnia, mik lehetnek az esetleges alternatívák. Szerinte igenis joga van egy sebésznek a tanulás, gyakorlat révén kivívott hivatalát és az azzal járó javadalmakat megtartani és nem érti, miért nem foglalhatná el egy sebész kihalása után annak posztját egy másik sebész. Szathmáry szerint ez nem törvényes és „orvosgyakorlati egyedurasághoz" vezető módszer lenne. Végül leszögezi, hogy szükségesek a reformok, de ne visszamenőleges hatállyal, a sebészek kárára hozzák meg azokat. 8 7 Töltényi még egy utolsó, összefoglaló jelleggel írt cikket jelentett meg szeptember végén a szaklapban, ahol az oktatási rendszer egészét vette górcső alá. 8 s Itt lényegében megismételte a sebészekkel kapcsolatban írt kritikákat, azzal a lényeges különbséggel, hogy nem nevezte meg bírálata egyik célcsoportját sem, és nagy vonalakban az oktatás lehetséges jövőbeni formáiról is írt. Szerinte az orvoslás már az ókortól kezdve egy bizonyos réteg kiváltsága volt, mind Európában (görögök), mind a világ más tájain (India). A gyógyítók kix 3 Szathmáry utal arra. hogy az orvosdoktorok létszámban sem tudnák pótolni az országban praktizáló sebészekét, és utal az erről szóló 1843-ban megjelent tanulmányára. Uo. 150-151. 1, 4 Uo. I 52. „... Es a melly orvos a néposztály közt ellenkezőkép cselekszik a gyakorlat terén, mint a például fölhozott seborvosok, akkor bocsásson meg a közlemények igen tisztelt lelkes írója, ha nyiltan kimondom, hogy az ollyatén orvos mint természetbúvár a gyakorlati életben, nem a nép embere, s a néposztály közt vajmi csekély emberismeretet - mellyre olly nag}' szüksége van aratott; mert az ollyatén önző orvos megszűnt szorosan a szenvedő emberiség hasznára élni!" Uo. 152-153. 1, 6 Uo. 153. s 7 A homeopátiát nem védi különösebben, de annak védelmében megjegyzi, hogy a homeopátia jó hatással volt az orvostudomány gyakorlati részére, például a kisebb adagban és kevesebb komponenssel készített gyógyszerek alkalmazásában. Uo. 154-155. s s A gyógygyakorlati oktatási rendszerről. Közlemények Töltényi Szaniszló es. kir. tanácsnok s bécsi egyetemi tanár utazási naplójábul. Vl-dik közlés. In: Orvosi Tár, 1845. szeptember 21., Harmadik folyamat, Nyolcadik kötet, 13. szám, 193-202.
