Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Simon Katalin: A pesti egyetem Orvosi Kara a reformkorban (1825-1848)
Simon K.: A pesti egs'etem Orvosi Kara a reformokorban 103 defibrilláció ősének is tekinthetjük. 6 5 Az ismeretek megosztásának másik módja volt, amikor az új technikát hazatérve meg is próbálták honosítani - lásd Halász Géza hallgatózásról és kopogtatásról szóló magánleckéit, amelyről az Orvosi Tár 1844. évi száma tanúskodik.''" A sebészképzés formájának helyességét, sőt, annak létjogosultságát egyre többen kérdőjelezték meg a korszakban. Ennek oka részben a húszas években elkezdődött, majd a harmincas években tetőző tömegképzés és annak káros mellékhatásai voltak, mint például a „keresletkínálat" egyensúlyának felbomlása az egészségügyi piacon. Azaz több sebészmestert képeztek, mint amennyire az országban akkoriban szükség lett volna. 6 7 Másrészt a képzés folyamán elsajátított ismeretek ebben az időben nem számítottak már sem korszerűnek, sem kielégítőnek. Megmaradt ugyanakkor a reformkorban még az orvostudomány magasabb képzésben részesülő, magukat elitnek tekintő és az ezzel járó jogokat kizárólag maguknak fenntartó orvosok, valamint az alacsonyabb címet szerző, ám az országban tömegesen jelen lévő, és így az orvosok elől sokszor munkát is elhalászó sebészmesterek között. A két réteg közti feszültségnek tehát több forrása is volt. Ennek egyik lecsapódását észrevételek, majd vita formájában az Orvosi Tár hasábjain is olvashatjuk. 1840 áprilisában Flór Ferenc írt egy cikket az orvossebészképzés elavultságáról és próbált megoldást adni a kényes kérdésre. Flórt, mint orvossebészdoktort és kórházi orvost elsősorban az vezette, hogy a sebészet gyakorlati oldalát az orvosdoktorok, pontosabban már a medikusok között is népszerűsítse. Flór fellép az évszázadok óta élő negatív előítéletekkel szemben és hangsúlyozza, hogy a „csaknem illetlen kézi munka sorába alacsonyitotf sebészet, mint „véres szakma" művelése, a boncolás és a műtétekkel járó kényelmetlenségek nem degradálják az ilyesmit gyakorlókat. Tehát a sebészet nem „tisztátalan" szakma. Viszont továbbra is kiáll amellett, hogy az orvosi praxist a külső és belső betegségek szerint osszák fel, és az egyikkel foglalkozók ne kontárkodjanak bele a másik munkájába. Ezzel kimondottan arra célzott, hogy sok sebészmester külső és belső betegségekel is kezelt, elvéve ezzel a minimális munkalehetőséget is bizonyos helyeken az orvosoktól. Flór megoldási javaslatában tehát lényegében azt sugallja, hogy ne a (sebész)mesteri és (orvosdoktori cím különböztesse meg a gyógyítókat, hanem a működési körük. 6 8 Nem mondja , 0 Orvosi Tár, Új folyamat, első félév, 1838. szeptember 30., 250. M Érdekes módon az előző évben Eckstein Frigyes kérését, ti. hogy engedélyezzék neki magánórák tartását a kopogtatásból és hallgatózásból, megtagadták, arra hivatkozva, hogy azt a szintén Bécsben tanult és itteni klinikán dolgozó Flór Ferenc is ismeri. Az orvosi kar klinikáján egyébként Sauer Ignác (1801-1863), aki 1843-tól gyakorlati belgyógyászat tanára volt, vezette be ezt a két módszert. Id.: GYŐRY, 1936. 447-448. GORTVAY, 1953. 183. és Orvosi Tár, 1844. május 19., Harmadik folyamat. Ötödik kötet, 21. szám, 335-336. h l Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hallgatók egy része külföldi származású volt, másrészről a hiány-túlkínálat jelenség azért is jöhetett létre, mert az elhelyezkedés területileg erősen megoszlott. Pesten, mint az ország gyorsan fejlődő szívében értelemszerűen túlkínálat volt, míg egyes kedvezőtlen természeti- és gazdasági adottságokkal rendelkező megyék járásaiban éppen ellenkezőleg. ,> s Flór szerint „Tudományunk jelen állásánál fogva tehát nincs helye többé azon gondolatnak, mintha orvosilag müveit ügyfeleinknek nem válnék díszére a sebészetet tellyes kiterjedésben gyakorlani, miért is kinek kinek szent kötelessége azt, ha iránta vonzalmat, benső hivatást és tehetséget érez magában, egész erejével sajátjává tenni, terjeszteni, és folytonos buzgó szorgalma által tökéletesbíteni. - De nincs is okunk panaszkodni, mert midőn nagyobb számú seborvosaink csaknem kizárólag belorvosi gyakorlattal foglalkozni törekszenek, több orvosilag is alaposan kiművelt ügyfeleink a sebészet tanulásának szívvel és lélekkel neki feküdvén, szerencséül számilják, ha haszonra fordíthatva minden ebbeli alkalmat, maguknak végre némi sebészi ügyességet és járatosságot szerezhetnek." Az orvosscbészi gyakorlat felosztásáról, különös tekintettel a sebészetre, s nevezetesen a hugykőmorzsolásra (Lithoritio), külső-belső gyógymódok szétválasztása. In: Orvosi Tár, 1840. április 19., Új folyamat. Negyedik félév, 16. szám, 240-244.
