Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - KAPRONCZAY Károly: A dohányzás történetéhez
mert így akart közelebb kerülni hozzájuk. Ő is megismerkedett a "furcsa füstölgési" szokással, amit később értekezésében "Herba inebriansnak", azaz részegítő fűnek nevezett. Megemlítette az indiánok elnevezéseit: cohoba, gioia, és szól a tabacoként említett szokásról is, amikor az indiánok kétágú villa alakú /az orrlyukaikba illesztett/ csövecskéken át szívják be az izzó parázsra vetett dohánylevelek füstjét, ez a "fogyasztás" boldog és vidám érzést okoz nekik. A zöld állapotú növényt viszont gyógyszerként használták, de erről Pene atya nem mondott semmit. Roberto Benzoni hajóskapitány 1544-1545-ben, egy leírásában azt közölte, hogy a haiti, a kubai és az új-hispániai indiánok betegség esetén dohányfüsttel árasztják el kunyhóikat, s ettől várják a bajok távozását. Ugyancsak ő jegyezte fel, hogy ezek az indiánok sebeikre zöld dohánylevelet tesznek, illetve a dohánylevél kisajtolt levével mosogatják sebeiket és a gyulladt felületeket. Benzoni külön fejezetet szentelt a dohány növényének: leírta, hogy a diófáénál nagyobbra megnőtt leveleket az indiánok gondosan leszedik, kötegekbe kötik és szárítják, /e célra külön szellős csarnokokat építenek/, a száraz leveleket őrlik vagy rudacskákba hengergetik, s messzi földre szállítják. Erről írt 1599-ben megjelent müvében Walther Ralegh utazó, aki a nyugat-indiai Santa Lucia szigetének leírásakor külön figyelmet szentelt az indiánok dohány kezelési szokásainak. Itt a dohányt a bennszülöttek foulynak vagy folynak, nevezték. Az indiánok dohányzási szokásairól megemlékező egyik értékes feljegyzés az 1519-ben Mexikót elfoglaló Corteztől származik. O elsősorban a pipázási szokásokat örökítette meg: külön szólt az aranyból készült, drágakövekkel díszített pipákról, amelyek formája - madár, virág, rovar, emberfej stb. - igencsak változatos volt. A mexikói indiánok nagy gondot fordítottak a dohány minőségére és illatosítására is. Az első orvosi leírás 1560-ból Francisco HerdandezXöl (1514-1587), IT. Fülöp spanyol király udvari orvosától származik, aki amerikai tapasztalatait külön értekezésben foglalta össze. Eredetileg megbízása az új föld természetrajzának összegzése volt, de ennek keretében külön fejezetet szentelt a dohánynak és a dohányzási szokásnak. A növényről, annak természetéről és a szárítási eljárásokról elődei ismereteit elevenítette fel, de Hernandez közölte az azték neveket is: pyciel, yel, amiből szívják, az a tabacos. A továbbiakban még elég részletes orvosi megfigyeléseit is közzétette: a dohány álmosságot okoz, feloldja a lehangoltságot, enyhíti a fájdalmat, kiváltképpen a fejfájást, elősegíti a nyál kiválasztódását, erősíti a gyomrot, de májgyulladást is okozhat, a szájban pedig - azoknál, akik "túlságosan elmerülnek a füst élvezetében''' - különös daganatokat eredményez. 0 jegyzi meg, hogy a szegényebb indiánok és az aztékokkal rokon népek töltelék agyagból készített pipákból élvezik a dohányfüstöt, oly "förtelmes bűzt okozva, hogy azt emberi lény nehezen viseli el", sőt az általuk füstölt, vadon növő dohányt a gazdagok nem is szívják. Ugyancsak Hernandez említi a bagózás szokását: "Az egész törekre összezúzott szárított dohányt mésszel keverik és azt rágcsálják, miközben nagyokat köpnek." Hernandez részt vett több olyan indián ünnepségen, ahol az indiánok kukoricából erjesztett - chichának nevezett - italt ittak, fekete babból főzött itallal, élénkítették magukat /kávé!/, miközben állandóan dohányoztak. A nők és a fiatal lányok is hódoltak a dohányzás szokásának, papelitosnak nevezett sodort levelet szívtak, amit külön tasakban tartottak, a gazdagok pedig arany dobozkákban hordták magukkal. Hernandez óriási mennyiségű kéziratát Rómában, 1648-1651 között, két kötetben nyomtatták ki Rerum medicarum novae Thesaurus... címmel. A dohányzás nemcsak Észak- és Közép-Amerikában vált szokássá, hanem Dél-Amerika északi és középső részein is. Andreas Thevet karmeltia szerzetes 1571-ben megjelentetett
