Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

gyermekágyi halálozási arány, a II. osztályon és az otthonszüléseknél egyaránt alacsony. Az I. osztályon lefolyt szülések lényegében egy dologban különböztek a többitől: itt orvosok és orvostanhallgatók vezették le azokat. Emellett azon nők körében, akiknél valamilyen sérülés történt a szülés alatt jóval nagyobb arányban fordult elő a gyermekágyi láz. Mindezen lényegretörő következtetés mellett még egy tragikus esemény is „segítette" munkáját. A klinika egyik orvosa, Jakob Kolletschka boncolás közben kézsérülést szenvedett és néhány nap múlva elhunyt. A boncolás során testében hasonló gennyes folyadékot találtak, mint a gyermekágyi lázban elhunyt nőkében. Nem volt többé kétség Semmelweis számára, a kél betegség egy és ugyanaz: a szepszis. Az 1. osztályon szülő nőket a szülések és vizsgálatok előtt boncolásokat végző orvosok és orvostanhallgatók fertőzik meg. Megoldásként a más célokra már korábban is használt fertőtlenítő hatású klóroldat kínálkozott; Semmelweis tehát kérte, hogy minden orvos mielőtt a szülészeti osztályra lép, mosson kezet az oldattal. Az eredmény már a következő hónapban, júniusban érezhető volt: a gyermekágyi halálozási arány gyorsan csökkent. Ugyanakkor a felfedezés nem vált széles körben elismertté, ami Nuland szerint Semmelweis három alapvelő hibájának következménye volt: 1.) egy gyenge próbálkozást leszámítva nem végzett kísérleteket elmélete bizonyítására, 2.) nem használt mikroszkópot, 3.) nem publikált. Három kollégája Rokitansky, Skoda és Hcbra ugyan megpróbálták előmozdítani az ügyet - llebra pl. közzé is tette az eredményeket - de a felfedezés mégsem váltott ki nagyobb visszhangot. 1849 márciusában a kétéves tanársegédi megbízatása is lejárt, így a következő évben Pestre költözött, ahol 1851 májusában a Szent Rókus Kórház szülészeti osztályának igazgatója lett. Itt is bevezette a Bécsben alkalmazott fertőtlenítési eljárást, és bár lényegesen nehezebb volt kikényszeríteni a módszer rendszeres alkalmazását, mint pár éve Bécsben, az eredmény végül Pesten sem maradt el. A gyakorlati munka mellett ugyanakkor a tudományos közéletben való részvételre is maradt ideje, pl. tagja volt a város orvosi társaságának. 1855-ben a pesti egyetem tanára lett, ahol igen jó kapcsolata alakult ki néhány kollégájával - köztük Markusovszky Lajossal, és Balassa Jánossal - akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Semmelweis végül közzétette felfedezését; előbb az Orvosi Hetilapban, 1858-ban, majd önálló műként német nyelven, Bécsben, 1861-ben ('A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése' címmel). Művét haladéktalanul elküldte Európa vezető szülészorvosainak és orvosi társaságainak; - ám kevés eredménnyel. A következő évben, 1862-ben még egy utolsó próbálkozást tett: nyílt levélben fordult „minden szülészorvoshoz", de az. elismerést ez sem hozta meg számára. 1862-től kezdve egyre inkább az elmezavarjelei mutatkoztak rajta. 1865-ben egy bécsi elmegyógyintézetbe szállították, ahol augusztus 14-én meghalt. Boncolása során kiderül, hogy betegsége egy évekkel korábban végzett boncolás során szerzett kézsérülés okozta szepszis következménye volt. Ahogy egy híres életrajzírója William .1. Sinclair 1909-ben írta: „Abban a betegségben halt meg, melynek megelőzéséért egész szakmai életpályáját áldozta" (p.167). Semmelweis korszakalkotó felfedezésének jelentőségét is csak halála után több mint két évtizeddel ismerte fel a szakma, akkor is egy angol orvos Joseph Lister gyermekágyi lázzal kapcsolatos kutatásainak köszönhetően. Lister megtette azt - mutat rá a szerző az utószóban - amit ő nem: kísérleteket végzett és publikált, így tudományos módszerekkel tudta bizonyítani Semmelweis megállapításainak érvényességét. A mű olvasmányos áttekintése egy - ahogy Sherwin B. Nuland írja - részben önhibájából meg nem értett, de zseniális képességekkel rendelkező orvos életpályájának és tudományos munkásságának. Emellett jó képet nyújt a 19. század közepének bécsi és pesti klinikai viszonyairól, az orvostudomány korabeli helyzetéről Havasai József A gyógyítás múltjából. Etnlékkönyv Spielmann József orvostörténész születésének 90-ik évfordulójára. Marosvásárhely, Mentor K., 2008. 300 p. ill. Az elmúlt fél évszázad egyik kiemelkedő erdélyi orvostörténészének, a 90 éve született Spielmann Józsefnek állít emléket az ismertetésre kerülő kötet. Már egyetemi évei alatt nagy érdeklődéssel fordult az orvoslás története felé, mégpedig tanára, a kiváló orvostörténész, Valeriu Bologa hatására. Mestere nyomdokain haladva kutatta Erdély, és az Erdélyben évszázadok óta együtt élő népek medicinájának múltját. Az orvoslás történetének kutatását, feldolgozását egy nagyobb egység, az általános művelődéstörténet keretén belül végezte, annak minden irányú kapcsolatrendszerét, kölcsönös befolyásait is figyelembe véve. Magyarország és Erdély orvoslásának alakulását az európai párhuzamokkal vetette egybe, igyekezett megkeresni a magyar eredmények európai gyökereit, de nem feledkezett el a sajátosan helyi