Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
vonatkozásokról sem. Számos munkájában kiemelte a társadalmi, szociális körülmények és az orvoslás helyzete közötti szoros összefüggést. Az orvoslás történetének mondhatni minden korszakával foglalkozott, visszatérő témái közül azonban mindenek előtt a Lencsés György által írott első magyar nyelvű orvosi könyv, az Ars Medica kutatását kell kiemelni, továbbá a felvilágosodás kori Erdély medicinájának feltárását. (Mátyus István, Nyulas Ferenc életmüvének tényleges megismerése csupán Spielmann József könyvei és tanulmányai alapján lehetséges.) Megjelent publikációinak mennyiségét jelzi, hogy az emlék-kötetben harmincegy nyomtatott oldal terjedelmű Spielmann József nyomtatásban megjelent müveinek bibliográfiája. /!/ Harminc éven át vezette a marosvásárhelyi egyetem orvostörténeti tanszékét, oktatói tevékenységéhez kapcsolódva számos orvostörténeti jegyzetet, tankönyvet adott ki magyar és román nyelven. 1957-től 1975-ig szerkesztette az Orvosi Szemle című folyóiratot, amelynek történeti rovata is volt az erdélyi múlt emlékeinek ápolására. Orvostörténeti munkássága elismeréseként számos külföldi orvostörténeti társaságnak volt tagja, illetve tiszteleti tagja. Nem elszigetelt kutatóként dolgozott, számos publikációja jelent meg társszerző bevonásával: Lázár-Szini Karola, Soós József, Orbán János, Rácz Gábor, Szökefalvy Nagy Zoltán több ízben volt a munkatársa. Az emlékkötet írásainak szerzői között találjuk mindazokat az elő vagy már eltávozott orvoslörténészeket, akik személyes, szakmai kapcsolatban álltak Spielmann Józseffel és most egy-egy írásukkal tisztelegnek emléke előtt. Kapronczay Katalin Szakács Anita: Medizingeschichtliche Testamente des 16.-18. Jahrhunderts. Gesellschaftsgeschichtliche Quellen des Sanitätswesens der Sadt Ödenburg aus der Frühen Neuzeit. /16.-18. századi orvostörténeti vonatkozású végrendeletek. A kora újkori Sopron város egészségügyének társadalomtörténeti forrásai. Ödenburg/Sopron. 2008. 265 p. A hazai orvostörténelem forrásai ma is búvópatakként rejtőzködnek vidéki levéltárainkban, hiszen jelentős forráskiadványaink elsősorban a nagy országos gyűjteményeket tárták fel, bár a vidéki iratgyűjtemények sem maradtak ki e feltáró munkákból. Csak kisebb mértékben kerültek a vizsgálat górcsöve alá, csak azokban az esetekben, ha konkrét személy után kutattak, valamilyen országos intézkedést kívántak nyomon követni. A helyi iratok nélkül nem lehet egy környék egészség- és orvostörténetét feltárni, az egészségügyi személyzet (orvos, sebész, betegápoló, gyógyszerész, stb.) szakmai és társadalmi megítélését, elismertségét megítélni, ezen keresztül következtetéseket levonni az adott térség szakmai ellátottságára, egy-egy orvos vagy sebész szerepére és praxisára. Már Linzbauer Xavér Ferenc is kísérletet tett nevezetes forrásmunkájában (Codex sanitatis...) egy település orvosellátottságának, egészségügyi viszonyainak a „felvázolására", de a munka jellegéből kiindulva csak a helyi rendelkezésekre, járványstatisztikákra, stb. koncentrálhatott. Csak a 20. század forrásfeltárásaiban kapott igazán szerepet a most említett témakör, több megyei forráskiadvány összpontosított egy-egy város orvostörténeti adatainak feltárására. (Ilyen például Kecskemét város orvosaira, sebészeire és bábáira vonatkozó 18. századi adatok kiadása is az 1990-es években.) Gyakran kerültek ki forráskötetek a nyugati határvidék városainak gazdag levéltáraiból, amelyek a magyar orvostörténeti kutatások legértékesebb forrásaivá váltak. Most Szakács Anita kötetével más 'irányból" közelíti meg a városi polgárság helyzetét, társadalmi helyzetét és elismertségét: orvosok, sebészek és özvegyeik végrendeleteit. A szerző munkájának célját a következőkben határozta meg:" A 96 tételben szerkesztett forrásközlés legelső végrendelete 1544-ből származik, a legutolsó 1787-ből. A végrendeletek kigyűjtésének felső időhatárát II. József egészségügyi reformjai jelentették, és bár foglalkozásonként, időszakonként eltérő arányban - pl. általában nagyon kevés a bába végakarat -, de a kora újkori egészségügy helyi társadalma szinte teljességgel reprezentálva van. Azaz: a 16-18. századi egészségügyben dolgozó személyek és feleségeik végrendeletét tekintve 22 borbély, 13 fürdős, 25 gyógyszerész, 15 orvos, 13 sebész, 3 bába testamentuma gyűlt össze az adott időszakban. ...A testamentumok közül eddig csak egy jelent meg, gróf Eszterházy Miklós nádor gyógyszerésze, Dániel I.indtner 1646. évi végakaratának tisztázati példánya." A végrendeletek zöme német nyelven született, megértése valóban alapos nyelvismeretet kíván. Viszont az egyes végrendeletek pontos képet adnak a végakaratot író vagyoni helyzetéről, társadalmi elismertségéről és szakmai tudásáról: többségük saját praxisukból teremtették meg vagyoni helyzetüket, ritka közöttük az apáról fiúra szálló szakmai gyakorlat. Ugyancsak pontos képet adnak a végakaró társadalmi helyzetéről, származásáról és arról, hogy városi környezetben nem sokat számított a „társadalmi eredet", csak az adott foglalkozás művelésének színvonala.
