Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
N uhuul, Sherwin B.: The Doctors ' Plague. Germs, Childbed Fever, and the Srange Story of Ignác Semmelweis. New York-London, W. W. Norton & Company, 2004. 205 p. Semmelweis Ignác munkásságának orvostörténeti jelentőségét jól mutatja - egyebek mellett - az életéről, ill. a gyermekágyi lázról írott számos mű. Magyar olvasó számára talán különösen érdekes lehet kézbe venni egy amerikai orvos tollából született munkát. A szerző, Sherwin B. Nuland a Yale Egyetem orvosi karának sebész professzora. Három évtizeden keresztül praktizáló sebészként oktatott a Yale-en, emellett napjainkban elsősorban orvostörténettel és orvosi etikával foglalkozik. Ahogy a könyv hátoldalán található rövid ismertetőben is olvashatjuk, Semmelweis Ignác a köztudatban úgy él, mint a doktor, aki kötelezővé tette a kézmosást az orvosok számára. Ma ez egy teljesen elfogadott követelmény, ugyanakkor a 19. század közepén Bécsben meglehetősen felforgató elméletnek számított az a nézet, hogy a gyermekágyi lázat maguk az orvosok terjesztik. így annak ellenére, hogy a reformjai a városban szinte azonnal éreztették jótékony hatásukat, az egész szakma haragját vívták ki, amely végül Semmelweis tragikus végzetéhez vezetett. Sherwin B. Nuland könyvében Semmelweis Ignác orvosi tevékenységének főbb állomásai mellett a megelőző korok gyermekágyi lázzal kapcsolatos fontosabb elméleteit is tárgyalja; mindezt nyolc fejezetben. A mű egy fiatal lány történetével kezdődik, aki 1847-ben a bécsi közkórházban, az Allgemeines Krankenhaus-ban hozza világra gyermekét - ahol egyébként Semmelweis korszakalkotó felfedezését tette - majd néhány nappal később meghal. A hasonló esetek - írja Nuland a következőkben - igen megszokottak voltak abban az időszakban. Azon nők körében, akik a kórház 1. számú osztályára kerültek, ahol a vizsgálatokat orvosok és orvostanhallgatók végezték igen magas volt a gyermekágyi halálozási arány; hatból egy páciens meghalt. A szerző a következő három fejezetben a Semmelweis előtti korok gyermekágyi lázzal kapcsolatos elméleteit gyűjti össze. Igen széles körben elfogadott magyarázat volt például - különösen a 18. század második felében - az ún. tej-metasztázis elmélet. Abból kiindulva, hogy a boncolások során a hasüregben talált folyadék meglehetős hasonlóságot mutatott a tejjel arra a következtetésre jutottak, hogy e folyadék valamilyen kóros akadály következtében nem tud az emlőbe áramlani - ahol egyébként a helye lenne - hanem szétoszlik a test különböző részeiben, mint pl. a hasüregben és az izületekben. Azt, hogy a gyermekágyi láz fertőzés útján terjed, elsőként egy skót orvos, Alexander Gordon ismerte fel. Ő természetesen még nem tudta, hogy a fertőzés közvetítői maguk az orvosok, de az 1795-ben kiadott müve - annak ellenére, hogy a korban nem vált széles körben ismertté - mindenképp fontos mérföldkő a betegség kutatásának történetében. Az elképzelés, mely szerint a gyermekágyi lázat esetleg maguk az orvosok terjeszthetik már Semmelweis felfedezését megelőzően megjelent. Az 1840-es években nagy vitát kavart Oliver Wendell Holmes publikációja, melyben kijelentette: a gyermekágyi láz fertőzés következménye, melyet gyakran maguk az orvosok és nővérek hordanak betegről betegre. A terjedés pontos mechanizmusát azonban Holmes sem ismerte, és fiatal kora miatt a szakmai közvélemény nagy része nem vált elméletének hívévé. Ugyanakkor Angliában a 19. század közepére kialakult egy „fertőzéspárti" csoport, akik osztották Gordon és Holmes nézeteit, és éles vitákat folytattak a Charles Meigs vezette „fertőzéscllenesekkel". Nuland ezután Semmelweis szűkebb pátriája Ausztria és a Bécsi Egyetem felé fordul. A 18. század közepén az egyetem orvosi kara Európába vezető orvostudományi intézményének számított. Különösen a patológia területén értek el kiemelkedő eredményeket köszönhetően többek között Karl von Rokitansky professzornak. A 4. és 5. fejezet Semmelweis Ignác életútját mutatja be születésétől korszakalkotó felfedezéséig. Semmelweis Ignác 1818-ban született Kismartonban a család ötödik gyermekeként. Középiskolai tanulmányait a budai Katolikus Gimnáziumban végezte, majd 1837-ben beiratkozott a Bécsi Egyetem jogi karára. Hamarosan kiderült azonban, hogy az orvostudomány sokkal inkább érdekli, így a következő évben átiratkozott az orvosi karra. Egy év bécsi orvosi tanulmányok után ismét iskolaváltás következett, a II. és III. évfolyamot a pesti egyetemen végezte, majd újra visszatért Bécsbe, ahol 1844-ben diplomázott. A szüiészorvosi diplomát is megszerezve 1846-ban tanársegédként Johann Klein professzorhoz került az Allgemeines Krankenhaus-ba. Ekkortól kezdve minden energiáját arra fordította, hogy a gyermekágyi lázban elhunyt nők boncolása során megértse a betegség terjedésének mibenlétét. A klinikán egyébként több elmélet is keringett a kórral kapcsolatban: néhányan a várandós nők félelmét tartották a fő kiváltó oknak, mások a rejtélyes „genius epidcmicus"-t. Semmelweis Ignác azonban - és a szerző szerint ebben rejlett igazi zsenialitása - a rendelkezésre álló temérdek megfigyelés, adat és az előző néhány évtizedben keletkezett nagy mennyiségű szakirodalom eredményei közül kiszűrte azt a néhány valóban fontos tényezőt, amelyek közelebb vihették a betegség terjedésének megértéséhez. Fontosabb megfigyelései a következők voltak: Kizárólag a kórház I. számú osztályán volt magas a
