Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

Szinten személyes sorsok és izgalmas helyzetek bemutatásán keresztül élhetjük át a donor szerveinek szállítását, ami versenyfutás az idővel. Az emberi szituációk leírása közben Morris statisztikai adatokkal támasztja alá élményszerű beszámolóit. Megtudhatjuk, hogy az Egyesült Államok évi transzplantációs teljesítménye 13000 körüli vese-, 6500 máj-, 2100 szív- és 1100 tüdőátültetés. Egyszerre átlagosan 200 ezer amerikai él valamilyen transzplantált szervvel. Megismerkedhetünk azzal az ötven éve tartó és több százmillió dollárt felemésztő kísérletsorozattal, ami a mesterséges szív létrehozását célozza. Az orvostörténelem iránt érdeklődő olvasók számára különösen a 2. fejezet lehet figyelemre méltó, amely „A szívsebészet nagyon rövid története" címet viseli. A barlangrajzoktól az USA modern szívsebészetéig ívelő rövid áttekintés javát természetesen a 20. század második felének szédületes fejlődése alkotja. 1970 és 1995 között a százezer amerikaira eső, évi szívrohamok száma 530-ról 490-re csökkent. Ugyanezen időszakban a százezer főre jutó halálozás száma 256-ról 70-re csökkent, ami több mint 72 % javulást jelent. Az 1970-es évek közepétől a kormányzat kb. 30 billió dollárt költött a kardiológiai intézmények fejlesztésére. Ez a folyamat az 1990-es évek közepén némi törést szenvedett. A működési problémákkal a könyv 7. fejezete, a finanszírozás rejtelmeivel a 8. fejezet ismertet meg. E könyv a laikusok számára élményszerű betekintést nyújt egy amerikai kardiológiai csúcsintézmény életébe, a szívbetegek és orvosaik világába. A magyar orvosok is érdeklődéssel vehetik kézbe Morris munkáját, hiszen a honi intézményrendszertől eltérő és igen jó hatásfokú működéssel ismerkedhetnek meg. A szerző egyensúlyt tart a bulvárelemekkcl színesített történetek és a tudományos alaposságú, tárgyilagos ismeretközlés között. Az olvasók ismeretcinek gyarapítását két függelék is szolgálja: egyik a szív működését, másik New York állam kardiológiai intézményeinek rendszerét ismerteti. A szakemberek számára is használható adatokat tartalmaz a könyv jegyzctapparátusa. Kölnéi Lívia Nemes Csaba: Orvostörténelem. Az egyetemes és a magyarországi medicina kultúrtörténeti vonatkozásaival. Debrecen, DEOEC, 2008. 343 p. ill. Az új erőre kapott magyar orvostörténeti oktatás fontos, széles spektrumú tankönyvvel gazdagodott. Azt még tekinthetjük véletlennek, hogy a könyv szerzője, a Németországban élő Nemes Csaba a debreceni egyetem orvosi karára kapott megbízást az orvostörténelem oktatására. Az a tény azonban, hogy éppen a debreceni egyetem sokoldalú támogatásával látott napvilágot ez a tartalmában gazdag, kivitelezésében reprezentatív kiadvány, csaknem szimbolikus értékű. Debrecen ugyanis évszázadok óta erős szálakkal kapcsolódik az orvostörténet-íráshoz. A XVIII. század meghatározó egyéniségének, Weszprémi Istvánnak orvos-biográfiai összeállítása a mai kutató számára is nélkülözhetetlen, de folytathatjuk a sort a város neves orvos-szülötteivel, vagy a városhoz szakmailag kötődő kutatókkal, akik müveikkel beírták nevüket az orvoslás és az orvostörténet-írás krónikájába. (Csapó József, Liszt Nándor, Magyary-Kossa Gyula, Szodoray Lajos, Diósadi Elekes György, vagy a ma is aktívan kutató - oktató.- szervező, örökifjú Szállási Árpád) Az eredményes oktatás elengedhetetlen feltétele a tankönyv, mégpedig a lényegre összpontosító, összefüggésekre rámutató, világosan szerkesztett tankönyv. A feladat tehát igen nagy és felelősségteljes. Az orvostörténeti oktatás támaszaként már a 19. században is írtak tankönyvnek szánt müveket, majd az 1970-80-as évek során több olyan kisebb terjedelmű egyetemi jegyzet látott napvilágot, amelyek a szakma múltjának, fejlődésének rövid, tényszerű összefoglalásai voltak. (Birtalan Győző, Schultheisz Emil, Huszár György és Simon Tamás érdemeként) A teljességre törekvő feldolgozás megírása egy személy számára szinte teljesíthetetlen vállalkozás. Nemes Csaba több éves megfeszített munkával gyűjtötte össze az orvoslás múltjára vonatkozó adatokat, valamint az illusztrációs anyagot az ún. történelcmelötti koroktól egészen a 20. század közepéig követve az eseményeket. A kutató számára nehézséget jelent, ha nem áll rendelkezésére elég információ, de nem kevésbé problémás az adatbőség sem, hiszen nehéz szívvel kényszerül arra, hogy a terjedelmet megkurtítsa. Nemes Csaba segítségére volt ennek megvalósításában a Magyar Tudománytörténeti Intézet gyakorlott kiadói - szerkesztői gárdája. A szemléletes, praktikus, többhasábos tördelés lehetővé tette a folyó szöveg mellett futó kronológiai eseménysor kiemelését, fontos idézetek közlését, stb. A szöveg mondanivalójának tartalmi kiegészítője a rendkívül gonddal válogatott illusztrációs anyag (javarészt a szerző saját felvételei). A szigorú ítész feltehetően talál elírást, hibát, vitára serkentő megállapítást a könyvben, de mi inkább örüljünk a régen várt nagyszabású munka megvalósulásának. Nemes Csaba könyvét nem csak az orvostanhallgatók, és a szakma kutatói fogják haszonnal kézbe venni, de minden históriai érdeklődésű átlagolvasó is. A kiadvány