Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - GROÁK Lajos: Az orvos-hérosztól az életmódi orvoslásig

képviselőit látni" írja Schumacher. Mindkettőjük működése az V. század első felére esett, ez is alátámasztja a feltevést. Ikkosz a pütharoreus mértéktartás szerint élt és ezt tanácsolta a betegeinek is. Hérociikosz günmasztész, azaz edző, torna-oktató volt, s amikor beteg lett, gimnasztikával kezdte magát gyógyítani, majd ezt tette a hozzá forduló betegekkel is. Az Arisztotelésztanítvány Menőn szerint Hérodikosz számára az orvoslás feladata a tennészet szerinti (kata füszin) életmódra való rávezetés, melynek fő eszköze, hogy „fáradalmakkal kell az étkezést egybekötni, mert ettől lesz jó az emésztés". Mivel feltehetőleg sok ilyen tevékeny tornamester élt az ókori Hellaszban, Hornyánszky lehetségesnek tartja, hogy az „orvos-tudósokká avanzsált tornamesterek'' munkássága szerepet játszhatott abba, hogy a gimnasztika végül része lett az V. század vége felé polgárjogot nyert életmódi gyógyításnak. A Menőn által említett elv pedig szakszerűbb fogalmazásban tartópillére lett annak a diétás irányzatnak, amit a Corpus Hippocraticum több szerzője képviselt és részletesen kidolgozott. Hornyánszkynak a gümnaszták szerepére vonatkozó megjegyzéséhez a következőt fűzhetjük: elképzelhető, hogy a hagyományos görög testkultusz, (amely eredetileg talán a harckészség fokozása érdekében alakult ki), s aminek megnyilvánulási formái a poliszokban elmaradhatatlan edzőtermek, a hivatásukat lelkiismeretesen üző gümnasztákkal, a helyi versenyek - atlétika, birkózás, kocsihajtás -, s végül a négyévenkénti pánhellén esemény, az Olimpia, ami olyan szentség volt, hogy időtartalmára még a poliszok közötti viszálykodás is tilos volt - ez az emelkedett szellemű testkultusz egy ponton világossá tette, hogy az így elért „fitness" jót tesz az egészségnek, a betegség megelőzésének s talán gyógyhatása is van. De arra is rájöttek, hogy a testi erő fejlesztése mellett ügyelni kell a testen belüli harmónia fenntartására is, aminek kulcsmozzanata a táplálékfelvétel és az izommunka egyensúlyban tartása és a káros környezeti hatások ellensúlyozása. ///. Életmódi gyógyítás a Corpus Hippocraticumban A Kr. E. V. és III. század között keletkezett orvosi tárgyú írásokat az alexandriai könyvtár tudósai gyűjtötték össze, és nevezték el a mindaddig élt leghíresebb orvosról. A gyűjtemény mintegy ötven-egynéhány müvet ölel fel, melyek tartalmilag, szemléletileg sokfélék, s közülük a modem filológia csak 3-4-et feltételez Hippokratésztól származónak. A Corpus egyik legeredetibb írása a Régi orvostan, melynek ismeretlen szerzője egy ismert orvostörténész szerint „régimódi empirikus és kézműves" lehetett. Azért titulálja így, mert a szerző fölényesen elutasítja a kvalitások tanát, mint ami leegyszerűsíti az „emberek betegségének és halálának eredeti okait" - amiben igaza is volt, csak azt nem vette észre, mert túl közel lévén, nem volt „rálátása", hogy a kvalitás-tan csupán része annak a teoretikus építménynek, amit az egész diaita nyugodott. Ismeretlen szerzőnk a maga történetiségében meséli el az orvostudomány „felfedezését": „Ami az eredetét illeti, sohasem fedezték fel a gyógyítás tudományát, és senki sem kutatott volna utána, ha ugyanaz az étrend és ugyanaz a táplálék lett volna megfelelő a betegeknek, mint az egészségeseknek. /.../. Sőt, hogy még messzebb menjek vissza, úgy gondolom, nem fedezték volna fel még az egészségesek ma szokásos élet- és táplálkozási módját sem, ha jó lett volna az embernek evésre és ivásra az, ami alkalmas a marhának, a lónak és az ember kivételével valamennyi élőlénynek;/.../ Én magam egyébként azt állapítom meg, hogy kezdetben maga az ember is efféle élelmet vett magához. Véleményem szerint a mai életmódunkat csak hosszú idő elteltével fedeztük fel és alakítottuk ki. Az emberek ugyanis sokat