Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - FAZEKAS Tamás: A pitvarremegés áttekintő története
francia Philippe Coumel (1935—2004) és az argentin Mauricio B. Rosenbaum (1921— 2003) munkacsoportja kimutatta, hogy erős az antitachyarrhythmiás + antifibrilláns hatása — klinikailag számottevő kardiodepresszív mellékhatás(ok) nélkül. Ez volt az amiodaron, amely mind a mai napig a leghatékonyabb és leggyakrabban alkalmazott antiarrhythmiás gyógyszer. A nagy múltú magyar gyógyszergyár, a Chinoin Rt. és a horvát KRKA jóvoltából a 80-as évek óta rendelkezésünkre áll(t). Az amiodaron mindmáig egyedülálló effektivitásának titka minden bizonnyal abban rejlik, hogy az antiarrhythmiás hatásmechanizmusa nagyon komplex (multichannel/multitar get drug): nem csupán a sarcolemmalis de(Na + , Ca 2+ ) és repolarizáló (K + ) ionáramok működését és génkifejeződését befolyásolja, hanem számos kedvező és előnyösan ötvöződő [antiadrenerg, anti-ischaemiás, antikalmodulin, pajzsmirigyhormon (T 3 )-antagonista, foszfolipázgátló stb.] járulékos farmakológiai és molekuláris biológiai hatása is van. Randomizált, kontrollcsoportos, összehasonlító klinikai vizsgálatok és rendszerezett, kvantitatív összegzések (metaanalízisek) bizonyították, hogy hatáserőssége meghaladja a jelenleg forgalomban lévő összes többi antiarrhythmicumét. Ha tehát a pitvarfibrilláció sinusritmus-megtartó kezelési stratégiáját választjuk, a leghatékonyabb és legbiztonságosabb gyógyszer még ma is az amiodaron. A szívizomban fölhalmozódó lipofil anyavegyület és aktív metabolitja, az N-dezetilamiodaron az egyenáramú elektrokardioverziót is megkönnyíti: ha a beteg pitvarremegése netán kiújul, amiodaronizált szíven nagyobb az elektroterápiás beavatkozás sikeraránya, és mérséklődik a posztkardioverziós visszaesés, valamint a perikardioverziós kamrai tachyarrhythmiák gyakorisága is. Az előrehaladott organikus szívbetegség és/vagy szisztolés szívelégtelenség talaján föllépő (paroxysnalis és/vagy perzisztens) pitvarremegés megelőzésére ma már csaknem kizárólag amiodaront (Cordarone®, Amiokardin®) adunk, s a cardioverterdefibrillator (ICD) beültetésben részesített betegek adjuváns gyógyszeres kezelésében is élenjár. Az orális amiodaron a kinidinnél sokkal ritkábban, csak elvétve (~ 0,7%) okoz proarrhythmiát (torsades de pointes kamrai tachycardiát), és a szívizom contractu is erejét sem csökkenti. Kedvezőtlen, részben nagy jódtartalmával összefüggő, extracardialis mellékhatás-spektruma (tüdő-, máj- és pajzsmirigy-toxicitása) mindazonáltal gátat szab szélesebb körű klinikai fölhasználásának. Az új, jódmentes amiodaron-analóggal (dronedaronnal) eddig elvégzett nagy elemszámú, placebokontroll-csoportos, transztelefonos EKG-val fölügyelt randomizált klinikai vizsgálatok (EURIDIS, ADONIS) eredményei biztatók: az új amiodaron-analóg 800 mg/die per os adagban (DAFNE) a pitvarfibrilláció-megelőzés (sinusritmus-megtartás) és a kamrafrekvencia-csökkentés hatásos és biztonságos farmakológiai eszköze. Ha az arrhythmia kiújul, erőteljesen (12-15/perc) csökkenti az „átvezetett" kamrafrekvenciát (ERATO). Dronedaron okozta kamrai proarrhythmiát (torsades de pointes VTt) mind ez ideig nem észleltek. A folyamatban lévő, nagy mintaszámú, többközpontú ATHENA-vizsgálat eredményeinek megismerése után valószínűleg meg tudjuk határozni az új amiodaron-származék helyét az antiarrhythmiás gyógyszeres palettán. Transthoracalis elektromos cardioversio/defibrilláció A szívritmuszavarok elektromos kezelésében jeleskedő Paul M. Zoli (1911—1999) 1952. augusztus 28-án végzett először sikeres külső, transthoracalis elektrostimulációs (pacemaker) kezelést kamrai asystolia okozta Adams-Stokes-Morgagni szindrómában szenvedő 75 éves férfin. Ugyanő és mtsai 1956-ban Bostonban négy beteg kamrafibrillációját
