Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - FAZEKAS Tamás: A pitvarremegés áttekintő története

cardiographies vizsgálataink alapján a szív sajátlagos izomrendszerének működés-zavarát mutathattuk ki és aminek alapján viszont ennek az izomrendszernek anatómiai sérülésére kellett következtetnünk. Betegeink részben a klinikán meghaltak, és boldogult Pertik tanár úr prosecturájában boncoltattak. Az esetek sorozatából egyet teljes részletességgel tettem közzé e helyen azért, hogy ezzel kifejezést adhassak hálámnak és köszönetemnek az ő jóakaratú támogatásáárt, amellyel a vizsgálatokat lehetővé tette, és szíves érdeklődéséért, amellyel életében ezeket kísérte." A korszerű szemléletű, friss angol és német irodalmat idéző dolgozat bevezetésében érzékletesen határozta meg az arrhythmia lényegét: „A pitvar fibrillálása vagy deliriuma olyan állapot, amelyben a pitvar fala diastoléban áll, de egyes izomrostjainak szabálytalan rángásai következtében a felületén állandó nyugtalanság, hullámzás, rángatódzás látható." Hat ábrája közül 4 eredeti végtagi bipoláris EKG (II-III elvezetés). Ángyán 1914-ben, tizenhat évvel a Wolff-Parkinson-White (WPW) szindróma részletes leírása előtt, németül közölte egy 34 éves nőbeteg kórtörténetét, akinek (EKG-val dokumentált) intermittáló WPW-tünetcsoportja volt. A 28 éves Ángyánnak Jendrassik Belorvostan (1914) c. könyvében hat fejezete jelent meg. 1919-ben a digitálisztúladagolás okozta ingerületvezetési zavar (AV-blokk) atropinkezeléséről írt figyelemkeltő tanulmányt, s ugyanebben az évben A vérkeringési szervek megbetegedései tárgykörből magántanári habilitációt szerzett. 1923. augusztus 25-én nyilvános rendes tanári címmel kinevezték a pécsi Erzsébet Tudományegyetem belgyógyászati klinikájának igazgatójává. Pécsett iskolateremtő tanár lett: 72 szemeszteren (1923—1959) át sikeresen ötvözte a hagyományőrző német egyetemi klinika és az angol „oktató kórház" előnyeit. Hathatósan ügyelt arra, hogy belorvostani klinikája magas színvonalon eleget tegyen a manapság sokat hangoztatott „hármas funkció" (kutatás + oktatás + gyógyítás) követelményrendszerének. 1959-ben vonult nyugdíjba, s tíz évvel később hunyt el. A pécsi I. sz. belklinika egyik osztályát, valamint a tőle megálmodott tüdőgyógyintézethez vezető utcát róla nevezték el. Báró Kétly László (1873—1936) 1921—1936 között állt a budapesti II. sz. belklinika élén. 1914-ben kiadott kétkötetes belgyógyászati propedeutikájában az elektrokardiográfiáról is írt. Röviden összefoglalta az Einthoven-féle húros galvanométer működésének alapelvét, klinikai részletekbe azonban nem bocsátkozott. A diagnosztikai módszerről írt másfél lap végén megállapította: „az electrocardiographiának még talán legtöbb haszna oly esetekben van, mikor valamely szívarhythmia lényegét kutatjuk; főképpen pedig, ha a pitvarok és kamrák harmoniás együttműködése valamely zavart szenved." Az elektrokardiográfia debreceni bevezetése az élettani és általános kórtani intézet élére nyilvános rendes igazgató-tanárnak 1918-ban kinevezett Verzár Frigyes (1886—1979) érdeme. Az 1920-as évek elején megfordult Einthoven leideni laboratóriumában, s útban hazafelé, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól rendelkezésére bocsátott százezer koronából húros galvanométert rendelt Münchenben Edelmanntól. Ez rendben meg is érkezett a cívisvárosba. A készüléket kezdetben, Verzár akkori érdeklődésének megfelelően, elsősorban neuroftziológiai állatkísérletekben használták, de később, amikor Verzár a Tihanyi Biológiai Kutató Intézet igazgatását is átvette, a nagy balatoni rák EKG-ját is tanulmányozta. Sós József (1906—1973) akadémikus, a kórtan későbbi budapesti professzora, az 1920-as évek második felében Debrecenben volt orvostanhallgató, s bejárt a Verzár vezette intézetbe. Emlékezéséből tudjuk, hogy az 1920-as évek második felében az „alagsori elektrofiziológia és EKG laboratóriumban" már emberi EKG-kat is készítettek.