Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - FAZEKAS Tamás: A pitvarremegés áttekintő története

landóbbnak mondhatom a pitvarműködés jelének hiányát a rendes helyen, úgy az elektrokardiogrammon, mint a venapulsuson." Herzog EKG-it megvizsgálva nyilvánvaló, hogy betegei pitvarfibrillációban és/vagy fibrilloflatternban szenvedtek. A pitvarremegés és -lebegés megkülönböztetésének hiánya nem vethető Herzog szemére, hiszen a két tachyarrhythmia-forma elektrokardiográfiás distinkciója ma sem mindig könnyű, hiszen nem ritka a kevert/átmeneti forma (fibflattern/flittern). Másrészt, a két entitást határozottan elkülönítő első publikáció, miként erről már szó esett, csupán 1911 májusában (negyedévvel Herzog cikkének megjelenése után) látott napvilágot a Heartban Jolly és Ritchie tollából. Herzog végkövetkeztetéséből látszik, hogy ráérzett az új technika diagnosztikai fontosságára. A zárórészben így írt: „az elektrokardiographia olyan vizsgálati módszer, mely a szív rhythmus-zavarainak tanulmányozásában sokszor felülmúl más vizsgálati eljárásokat". A nagyon pontos, lelkiismeretes és visszafogott Herzog nem volt igazán alkotó egyéniség, írás- és előadásmódja nem volt összemérhető a karizmatikus Korányi Sándor elokvenciájával, mindemellett 1912-ben és 1926-ban kitűnő összefoglalókat írt az Orvosképzésben a szív ütemzavarairól. 1926. évi szemléjében már világosan elkülönítette, és önálló ábrákon szemléltette „a pitvarok fibrillatióját (Flimmern; egészen apró, igen szapora kis kilengések: 10. ábra), és a nagyobb és ritkább pitvarlebegést (Flattern: 11. ábra)". Herzog 1922-től 1930-ig a IV., 1930-től az I. számú belgyógyászati klinika igazgatója volt. 1930ban Corvin-koszorúval tüntették ki. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 1932-ben levelező, 1941-ben rendes tagjává fogadta. 1945-ben klinikaigazgatói állásáról önként lemondott, hiszen tudta, hogy kényszernyugdíjazzák. „Orvos vagyok, s orvosok fognak egyszer felettem ítélni" - mondta Marsovszky Pálnak egyik utolsó találkozásuk alkalmával az 1940-es évek végén. Jóslata többszörösen beigazolódott. Előbb az MTA autonómiáját is megszüntető, külső politikai erőktől vezényelt, Rusznyák István (1889—1974) akadémiai elnöktől keresztülvitt 1949. évi erőszakos átszervezés során Herzogot a tanácskozó tagok teljesen formális kategóriájába sorolták vissza. Negyven évvel később, a rendszerváltoztatás küszöbén, az MTA elnöksége 30/1989. sz. határozatával hatálytalanította, többek között, a tanácskozó taggá való (vissza)minősítést, és a szóban forgó tagságokat folyamatosnak nyilvánította. Herzog Ferenc rendes akadémiai tagságát legalább posztumusz visszaállították, és őt rehabilitálták. A hosszú ideig méltatlanul mellőzött belgyógyász professzor életpályáját és szakmai/tudományos munkásságának főbb eredményeit Marsovszky Pál, Gorka Tivadar és Szállási Árpád elevenítette föl. Ángyán János egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, orvosi diplomáját 1908. szeptember 26-án kapta meg. 1909-től gyakornokként, 1912. szeptember l-jétől tanársegédként a Jendrassik-klinikán dolgozott. Időközben rövidebb-hosszabb tanulmányutak keretében megfordult Berlinben, Düsszeldorfban, Párizsban és Londonban. 1913. február 15-én a m. kir. orvosegyesületben előadást tartott a klinikán kezelt pitvarfibrilláló betegekről. Egy 81 éves, szívelégtelenségben elhunyt beteg EKG-kal és szövettani képekkel illusztrált kórtörténetét az Orvosi Hetilap 1913. október 5-i számában kazuisztikus formában is földolgozta. Az idős hölgyet először 1911. április 26-án vették föl a klinikára, s július 29-én, ágyából kilépve, hirtelen meghalt. A németül (Virchows Archiv 213. kötet) is publikált kórtörténetet Ángyán egyik tanítómestere, Pertik Ottó (1852—1913) patológus professzor emlékének ajánlotta. Az ő intézetében medikusként, majd (a végzés után rövid ideig) díjas gyakornokként, dolgozott. Cikkének utolsó szakaszában így írt: „az itt leírt eset csak egyike a II. számú belklinikán észlelt azon most már elég számos esetnek, amelyben