Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - FAZEKAS Tamás: A pitvarremegés áttekintő története

is magyarázott, mint a kompenzációs szünet és a refrakter periódus. Dolgozatában az (1902/1903-ban kifejlesztett húros galvanométerről és) EKG-ról még nem eshetett szó, de a zárórészben, a funkcionális élet- és kórtani alapokon nyugvó bergmani belgyógyászati szemlélet zászló vivőjeként, leszögezte: a „haladás feltétele a szív functionalis diagnostikájának tökéletesedése és ebben egyebek mellett bizonyos szerep betöltésére van hivatva az arhythmiák diagnostikai értékesítése is". A hazai elektrokardiográfia bölcsője a budapesti magyar királyi tudományegyetem II. számú belgyógyászati klinikája volt, amelyet 1908—1921 között Jendrassik Ernő (1858— 1921) nyilvános rendes tanár, akadémikus, udvari tanácsos vezetett. Legnagyobb sikereit kétségkívül az ideggyógyászatban érte el (világhírét a róla elnevezett müfogás alapozta meg), de tudta és gyakran hangoztatta, hogy ,jó neurológus csak jó belorvos lehet" (Korányi Sándor nekrológjából). A biológiai gondolkozásmódot részben nagyeszű atyjának, a magyar orvosi fizika és kísérleti élettan megteremtőjének, Jendrassik Jenőnek (1824—1891) köszönhette. Amikor Jendrassik Ernő 17 éves volt, és családjával az élettani intézet tanári lakásába költözött, a fogékony ifjúra nemcsak tudós apjának személyisége, hanem a laboratóriumi mérőműszerek közelsége is hatott. Fiatal orvosként az eklektikus gondolkozású, új elektrotechnikai irányzatokat figyelemmel kísérő Wagner János (1811—1889) tanszékvezető belgyógyász professzornál kezdett dolgozni. Tanára levélben hívta föl a németországi tanulmányúton lévő, 24 éves Jendrassik Ernő figyelmét, hogy tanulmányozza a kicsi áramerősség mérésére is alkalmas, nagy érzékenységű műszereket, a galvanométereket, különösen az Edelmann-félét. Az elmondottak tükrében joggal föltételezhető, hogy amikor Jendrassik hazatért, és az idegklinikáról átkerült a II. sz. belklinikára, törekedett az Európában már használatos modern metódusok bevezetésére. Ennek lehetett eredménye az első magyarországi húros galvanométer behozatala és elektrokardiológiai alkalmazása. Következésképp a Jendrassik Ernő vezette klinikán nőtt föl az első hazai „belgyógyász/kardiológus-generáció" három neves képviselője: Herzog Ferenc (1879—1952), Ángyán János (1886—1969) és Boros József ( 1890—1962). Később mindhárman klinikaigazgató nyilvános rendes tanárok lettek: Herzog és Boros a budapesti, Ángyán a pécsi orvostudományi egyetemen. Ok írták az első, EKG-val dokumentált hazai szívgyógyászati cikkeket. A klinikai elektrokardiográfia magyar úttörőjének minden bizonnyal Herzog Ferenc tekinthető. 1909-14 között tanársegédként, majd adjunktusként dolgozott a Jendrassik-klinikán. Az Orvosi Hetilap 1911. február 12-i és 19-i számában húsz (húros galvanométerrel regisztrált, jó minőségű, végtagi bipoláris) EKG-val illusztrált közleménye jelent meg. Csaknem minden fontos szívritmuszavart bemutatott, s szövegéből az is egyértelműen kiderül(t), hogy kéziratának elküldése előtt éveken át rendszeresen, saját kezűleg végzett EKG-vizsgálatokat. A Herzog, majd Ángyán és Boros használta húros galvanométer típusát, beszerzésének és telepítésének pontos időpontját, körülményeit ma még nem ismerjük; ez további orvostörténeti kutatás(ok) tárgya. Herzog említett publikációjának második részében így írt: „Arhythmia perpétua (pulsus irregularis perpetuus). 28 esetben figyelhettem meg ezen arhythmiát, számos esetben hosszabb időközökben ismételten vettem fel az elektrokardiogrammot. Ezek közül 15 esetben a radialis- és jugularis-pulsust, némelykor a csúcslökést is registráltam a cardiosphygmograph-fal [...] A pulsus néha körülbelül rendes szaporaságú, máskor ritkább (50-60) vagy szaporább (200-ig) volt. Az arrhythmia typusa azonban ugyanaz volt [...]; a pitvarhullám pedig mindegyik esetben hiányzott [...]; az elektrokardiogramon, melyet mindig mindhárom elvezetéssel vettem fel [...] Az arhythmia perpetuában tett észleleteket összegezve, legál-