Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
Pályája kezdetétől szoros együttműködés alakult ki Jutta Kolleschsel, későbbi feleségével, aki a Berlini Tudományos Akadémia keretében működő Corpus Medicorum Graecum munkacsoport vezetője volt. Sikeres és ígéretes közös munkájuknak Jutta Kolesch már csak folytatója lehet. Rákóczi Katalin Lozsádi Károly: Atopia és theogonia. A természet tévedései, avagy az istenek eredete. Bp., Medicina Zrt, 2007. 87 p., ill. A genetika tudományának korát éljük. Annak az alakuló tudománynak a korát, amely emberi hatalmunk kiterjesztésének sosem tapasztalt lehetőségeivel kecsegtet, a mindennapi életünkben azonban még alig tapasztaljuk kézzelfogható, pozitív eredményét. Határ-korszakban élünk tehát: a jelenünk sokféle belülről fenyegető, örökletes betegségnek és kívülről fenyegető járványnak kiszolgáltatottan zajlik, miközben előttünk az állítólagos reményteli jövő, amikor az emberiséget sújtó bajok nagy részét kiküszöbölhetjük majd a genetikai tudás segítségével. Ám ez még mindig nem ad elegendő biztonságot, ha párhuzamosan nem tudunk úrrá lenni a környezeti ártalmak veszélyein is. A közhiedelem szerint az effajta bizonytalan, határ-korszakokban élő emberekre nagyon jellemző, hogy szívesen és sokat foglalkoznak a szélsőségekkel, a borzongatóval, a végletessel. Mindazzal, aminek a rémétől szabadulni vágynak, ugyanakkor távolról, kívülállóként mégis szívesen vizsgálgatják ezeket a jelenségeket. Lozsádi Károly kardiológus professzor „Atopia és theogonia" című, gazdagon illusztrált könyve is magán viseli ezeket az ismérveket, de ha elolvassuk, kiderül müvéből, hogy ez a borzongató jelenségek iránti érdeklődés korántsem csak egyes korszakok ismérve. Az emberi kultúra hajnalától a 21. századig szinte folyamatos „átmeneti korszakban" élünk, így mindig kitüntetett figyelem kísérte a természet - és benne különösen az ember - „deformitásait", rendellenességeit. Az átlagostól jelentősen eltérő állatok és emberek születését a legkorábbi időktől kezdve indulatok és hiedelmek övezték. A könyv bevezetése és első fejezete mitológiatörténeti áttekintés. Az egyes népek hitvilágának, eredetmítoszainak antropogenezisét, vagyis az ember teremtésének, keletkezésének hiedelmeit foglalja össze röviden az óbabiloni Gilgames-eposztól az ősi magyar hitvilágig. A könyv második fejezete („Errata naturae / A természet tévedései") ismerteti a torzszülöttekkel kapcsolatos gondolatok fejlődését a babiloni ómenektől kezdve az európai kultúra meghatározó filozófusainak és orvosainak véleményén keresztül, egészen a 19. század közepéig. Az összefoglalásból a laikus olvasó számára úgy tűnik. Sevillai Izidor csoportosította legáttekinthetőbben - a hozzájuk kapcsolódó értelmezések alapján - a torzszülötteket: „előjelek", „csodák", „szörny-jelenségek" képezik az alapcsoportokat. Szemléletes a Szent Ágoston-i formai felsorolás is, ahol beszélő nevekkel illeti az egyes rendellenes formákat, hogy végül feltehesse az őt érdeklő alapkérdést: vajon mennyiben tekinthetjük embereknek ezeket a lényeket? E kérdés és a lehetséges válaszok a mai napig feszítik az „ép" emberek lelkiismeretét. A szerző ebben a fejezetben érinti még az imagináció lebilincselően érdekes problémakörét: hatással van-e az anyai képzelőerő a fejlődő magzatra? Kitér a reformációt követő korszak vallásháborúinak képi megnyilvánulásaira is: az ellenséges felek egymást túllicitálva próbálták egymás rovására magyarázni a megjelenő szörnyszülötteket, mint Isten intő jeleit. A harmadik fejezet a könyv címével megegyező „Atopia és theogonia / Hogyan születtek az istenek?" alcímet viseli. „A torzszülötteket minden valószínűség szerint már az emberiség történelmének kezdetétől tisztelték, sőt imádták, akár isteneknek, akár azok leszármazottjainak vagy csupán képmásainak tartották" - írja a szerző, és erre az állításra alapozza a pogány istenek kialakulásának lehetséges útját. Gazdag képanyaggal és a képzőművészeti alkotások elemzésével bizonyítja, hogy rengeteg istenalak vezethető vissza rendellenesen született emberek formáira, így kultuszuk is e torzszülöttek borzongató csodálatából és vallásos tiszteletéből alakulhatott ki. Lozsádi Károly eszmefuttatása az olvasók számára egyfajta vallástörténeti utazás az antik és a távol-keleti mitológiák furcsa formájú istenségcinek és lényeinek világában. Több tucat isten-ábrázolást idéz, amelyek visszavezethetők születési rendellenességre. Ezek közül néhány - pl. az egyszemű, kétfejű, törpenövésü, többkarú, stb. - lények visszaszármaztatása a laikusok számára is egyértelmű. Akad egy-két nehezebben elfogadható eredeztetés is, pl. a kentaurkép kialakulásának feltételezése a többkarú torzszülöttekből - ebben az esetben talán hihetőbb a lovakat és lovaglást nem ismerő népek félelme a lovukkal „összenőtt" barbár harcosoktól, annál is inkább, mivel ugyanezt a hiedelmet írásos dokumentumok is őrzik az európai hódítókkal szembetalálkozó dél-amerikai őslakosoktól. Éva teremtése esetében felvetődik a kérdés, hogy az eredet-keresés során miből induljunk ki: a Biblia leírásából vagy a középkori képi ábrázolásokból. A képzőművészeti ábrázolások ugyanis - keresve a szemléletesebb, mutatósabb megjelenítés lehetőségeit - eltértek a szent szövegben leírtaktól: nem azt a mozzanatot mutatják, amikor Isten asszonyt formáz a kivett bordacsontból, hanem (némi tódítással) mindjárt a teljes Éva kikelését ábrázolják, amint
