Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - PÁSZTOR Emil: Orvosegyetemi oktatás hazánkban 1769 és 1971 között, különös hangsúllyal az anatómiára és a koponyatanra
Lenhossék Mihály írásai könnyen olvashatók, nyelve a mai irodalmi nyelvnek megfelelő, magyarításra kínálkozik a cz (c) és a párirányos (párhuzamos). Pontosan az utóbbi két Lenhossék közé „ékelődve" foglalta el az anatómiai tanszéket Mihálkovics Géza (1844-1899), aki 1875-ben a fejlődéstan, majd 1890-től az anatómia tanára lett. Munkásságával a fejlődéstan legjelentősebb kutatójává lett hazánkban. Elsőnek írta le a hypophysis fejlődését. Fontos munkája az Általános boncztan (Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, Budapest, 1881.), amely az első magyar általános bonctannak tekinthető és 734 oldalon 544 fametszettel jelent meg. Ez a mű nem egy makromorfológiai anatómia leírása az emberi testnek és részeinek, hanem lényegében egy mikroszkópos anatómiáról és fejlődéstanról van szó. A kor tudománya ugyanis már nem elégedett meg csupán a leíró bonctannal. Ezt láthatjuk másik nagy munkájában is: A leíró emberboncztan és tájboncztan tankönyve, szövettani és fejlődéstani vázlatokkal (Franklin-társulat, Budapest, 1888) c. munkájában. A könyv az addig megjelent nemzetközi szakirodalmi adatokat és közleményeket rendkívüli bőségben ismerteti, így a tankönyv kereteit túllépi, valójában egy 1087-oldalas kézikönyvet tanulmányozhatunk. Örömmel vettem észre néhány érdekes adatot pl. a csonttanból. Az emberi test súlyának kb. 1/6-1/7 része a csontváz, amelynek járulékos részek (borda-porcok, csigolyák közti porckorong) nélküli átlagos súlya férfiban 8342 gr, nőben 5545 gr. Csontvázunkban 92 csont párosan, 33 páratlanul fordul elő, összesen 217. A fejben 22, a törzsben 51, a felső végtagban 74, az alsóvégtagban 70 csont van, összesen 223. Az ismertetett csontok számát összeadva az eltérés abból is adódhat, hogy a fogakat vagy a hallócsontokat hova számolják. Szentágothai szerint szervezetünkben 206 különálló csont van. Állatoknál a csontanyag még több is lehet, mint emberben: madaraknál az izomzatban, tevék rekeszében, kérődzők szívében, ragadozók ivarszervében (monycsont). Érdekes az a magyarázat is, hogy a koponyatető csontjait miért nevezik fedőcsontoknak is. Ezen csontok kötőszöveti eredetűek, amelyek a csontosodás ősibb formáját képezik és a legalsóbb rangú gerinceseknél, pl. az őshalaknál a bőr vagy a nyálkahártya kötőszöveti rétegében csontlemezek formájában van jelen (bőrcsontok vagy fedőcsontok). A kétféle csontosodás (a kötőszöveti és a porcos) közötti különbség nem a csontosodás lényegében, hanem a hely különbözőségében van. Sok csont fejlődése csak a születés után indul meg. A csöves csontok növekedésekor a diaphysishez új magvak forradnak, amely folyamat a fanosodással leáll. Az odaforradás kora a különböző fajoknál ismert: szarvasmarhánál 4 és fél év, lónál 5 év, embernél 20 év. Ezt a számot 5-6-tal szorozva kapjuk az állat természetes (maximális) életidejét: embernél 100-120 év! Az állatok koponyája ugyanazon főrészekből áll mint az emberé. Az arckoponya nagyobb mérete főleg a fejlettebb fogrendszerből származik. Mihálkovics másik nagy munkája a halála évében jelent meg: Altalános fejlődéstan (Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, Budapest, 1899). A munkát Waldeyer-Hartznak 25 ajánlja, akinél 1873-75-ben Strassburgban tanult. Ismerteti a fejlődéstan egész történelmét és a csíralemezek részletes fejlődéstanát adja. A könyv előszavában említi, hogy munkáját nehezítette az alkalmas magyar kifejezések hiánya a fejlődéstani nevezéktanban. Az MTA levelező (1880) és rendes (1891) tagjának választották meg. Szakirodalmi munkássága a magyar orvosi szaknyelv további fejlődését biztosította, tudatosan működött 25 Waldeyer-Hartz (1836-1921) nemzetközi hírű anatómus volt, sokat foglalkozott fejlődéstannal és szívesen képzett új anatómiai elnevezéseket: neuron, chromoszóma.
