Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - PÁSZTOR Emil: Orvosegyetemi oktatás hazánkban 1769 és 1971 között, különös hangsúllyal az anatómiára és a koponyatanra
ezen a területen is. Az Általános boncztan c. munkájának előszavában mondja: "Haladásunk örvendetes jelének tekinthető azon törekvés, mely magyar orvosi művek megírását tűzte czéljául". Mihálkovics 19. század végi írásai számomra semmiféle olvasási nehézséget nem jelentettek, szinte alig térnek el a mai nyelvezettől. De a c betűt többségben cz-vel írja, a nyirok helyett nyirk-ot, a szaglóideg helyett szagideget mond. Fejlődéstani munkáiban örömmel idéz mondaszerü adatokat. Ilyen pl. a kutacsok elnevezésének története. Ismeretes, hogy a koponyatető lapos csontjainak növekedésével a varratok találkozásának egyes területein kisebb méretű csontmentes kötőszövetes területek maradnak vissza (fonticulus, latin = kutacska), melyek különböző életkorban záródnak. Klinikai szempontból főleg két kutacsot kell vizsgálnunk: a korona és nyílvarrat találkozásánál, nagykutacs, „a csecsemő_feje lágya", rombusz alakú, a nyíl- és a lambdavarrat találkozásánál, a kiskutacs, háromszög alakú. A római kori Plinius vertex palpitansnak (pulzáló koponyatető) hívta, míg Vesalius az arab nevet megőrizve zendech-nek nevezte. A középkori olaszok fontanellának (fontana = forrás, kút) kutacskának hívták, ebből a latinos fonticulus lett. Ebben az időben főleg az arab orvosok szem és fejbántalmak gyógyítására a fejtetön, a nagykutacs területében tüzes szerszámmal sebet ejtettek és a seb gyógyulását különböző szerekkel akadályozták, késleltették. A seb ezért sokáig nedvedzett, a „rossz nedvek" viszont így távoztak. Innen a fonticulus (forrás, kút) elnevezés. A magyar elnevezés a kút szó „acs" kicsinyítő képzővel, amelyet a nyelvújítás idején többször alkalmaztak, kutacs lett. 26 Embernél a koponyatetö csontjainak nagy része kötőszövetből csontosodik. Sok emlősállatnál a porcos koponya jelentékenyebb, pl. disznónál és egérnél, a koponyaboltozat nagy része porcos, vagyis átmeneti alakot látunk az eredeti ősállapothoz, amilyen az egészen porcos koponyájú czápaféléknél a mai napig megvan. A csecsemő és a felnőtt koponya különbségeinek tárgyalásánál Mihálkovics még más érdekes megfigyelést is megemlít, mint pl.: „A fejet tartó izmok elernyedése esetén gyermeknél a fej hátra süllyed, felnőttnél előre. " Mihálkovics egyik legjelentősebb munkája volt (még anatómiai tanszékvezető tanári kinevezése előtt 8-9 évvel korábban) Karl Friedrich Theodor Krause (1797-1868) hannoveri anatómia professzor Handbuch der menschlichen Anatomie c. munkájának magyarra fordítása (1881-1882). 27 Krause ezen munkája valóban nem tan-, hanem kézikönyv, teljes részletességgel tárgyalja az ember anatómiáját, precízen és részletesen idézi sok korábbi szerző munkásságát, és az óriási anyag terjedelmét még bővíti a nagyon sok apró betűs beszúrás és lábjegyzet. Kitűnően megtervezett a nagyon didaktikus 286 ábra (fametszet). A Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár egyik ilyen példányát kézbe véve megállapíthattam, hogy a korszak talán legértékesebb kézikönyve van birtokunkban és, hogy korabeli hazai tanáraink anatómia előadásainak vagy tankönyveinek Krause munkája lehetett az alapja. Mihálkovics fordítását pedig mind az orvos-szakmai továbbképzésben, mind a magyar orvosi szaknyelv kialakításában korszakalkotónak nevezhetjük 2(1 A nyelvújítás idején javasolt és a kútból acs -al képzett kutacs ( kis kút) szót ma is használjuk, míg az ugyanakkor javasolt agyacs (kis-agy) szót a nyelv nem tűrte meg, és ma kizárólag kisagy-at mondunk. 27 Karl Krause az 1613 oldalas, három kötetben megjelenő munkát 1833-38-ban írta és adta ki. A munkát fia, Wilchelm Krause (1833-1910) göttingei anatómus egyetemi tanár, 1876-80 között bővítve és átdolgozva adta ki. Ezt az átdolgozott kiadást fordította le Mihálkovics.
