Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - PÁSZTOR Emil: Orvosegyetemi oktatás hazánkban 1769 és 1971 között, különös hangsúllyal az anatómiára és a koponyatanra
viszonyszámokat (indexeket) kiszámították., meghatározták a magyar emberre vonatkozó koponyaindexeket. Ezek az értékek ma is irányadóak. A honfoglaló magyarok antropológiájára vonatkozó első hiteles adatokat Lenhossék Józsefnek köszönhetjük, aki összesen 10 pogánykori magyar koponyát írt le, illetve mért meg, köztük több olyat, amely a honfoglalók embertani megismerése szempontjából ma is elsőrangú fontosságú. Egyéb fontos munkái: Főként az idegrendszer és a vese finomabb szerkezetével, valamint a kismedencei szervek érrendszerének vizsgálatával foglalkozott. Tudományos munkásságát értékelve a Magyar Tudományos Akadémia 1864-ben levelező, 1873-ban pedig rendes taggá választotta. A dinasztia legfiatalabb és egyben legjelentősebb tagja Mihály orvosi diplomát a budapesti egyetemen 1886-ban szerzett. 1888-ig a magántanári címet nyerte el. Miután meghívott előadóként a bázeli, a würtzburgi és a tübingeni egyetemeken tanított anatómiát, 1899-től 1934-ig a budapesti egyetemen az anatómiai tanszéknek lett nyilvános rendes tanára. 1914 és 25 között az antropológia előadó tanára is volt. Egy-egy periódusban megválasztották az egyetem dékánjának és rektorának. Főleg az idegrendszer és az érzékszervek szövettani kutatásai voltak nemzetközi jelentőségűek. Munkái többségükben németül és franciául jelentek meg. 1897-ben az MTA levelező, 1903-ban rendes, 1934-ben tiszteleti tagja lett. Kitűnő előadásai sok hallgatót vonzottak és felmerült az igény az előadások megjelentetésére. Előadásait tanítványai, munkatársai jegyezték le, amelyet a professzor engedélyezett és ellenőrzött. 1911 -évi anatómiai előadásait dr. Nagy László tanársegéd jegyezte le, amely később többszöri kiadásban litografált kézirat formájában jelent meg (én az 1921-évi Mai Henrik és fia kiadást tanulmányozhattam). Ez egy jelentős méretű 500 oldalas fakszimile kiadás, amely részletesen ismerteti pl. a koponyacsontok morfológiáját, a csontok belső és külső felszínének sajátosságait, a csontok nyílásait és azokon keresztül lépő ér- és idegi struktúrákat. Az agykoponya felső részét fornix cranii-nak hívja és zárójelbe teszi a calvaria megnevezést. Szentágothai csak a calvaria-t használja a koponyatető megnevezésére. Az a sík, amely a koponyatetőt a koponyaalaptól elválasztja így hangzik Lenhosséknál: a tuber frontaletól 19 a protuberantia occipitalis externáig (külső nyakszirti gumó) fektetett vízszintes sík; Szentágothainál : a felső szemgödri szélektől a koponya külső nyakszirti gumójáig terjedő sík. A koponya csontjainak leírásánál a maxilla inferiort már a ma is használatos mandibulának (állkapocs) hívja. Részletezi és szinte líraian írja le a varratok 20 záródását : ,^4z élet delén, mikorra az agyvelő további fejlődése megáll, a koponya további növésére nincs szükség és a varratok teljesen elcsontosodnak." Öreg korra egy darabból álló tok képződik. A varratok csontosodásának is szabályos menete határozható meg: legelőbb csontosodik a nyílvarrat, ezt a korona-, majd a lambda varrat követi és mindig előbb a belső felszínen. A koponya alakulásának tárgyalásánál részletezi a nemi, az életkori, a rasszok okozta különbségeket és a koponyatorzulásokat. Ismerteti a fontosabb craniometriai adatokat, indexeket és arcszögek értékeit. Lehet, hogy az előadásokban említés történt korábbi szerzők munkásságára de ez az írásos anyagban nem szerepel. Ugyanakkor egyértelmű, hogy az említett craniometriás adatok apjának, Lenhossék Józsefnek munkásságából származnak. 19 A kétoldali tuber frontale a homlokcsont csontosodásának kiindulási helyéül szolgáltak, amelyek gyermek és női koponyákon erősebbek, mint kifejlett férfi koponyán. 20 Lenhossék Mihály a suturát már varratnak és nem varránynak hívja, ahogy azt apja 30 évvel korábban még nevezte.
