Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - PÁSZTOR Emil: Orvosegyetemi oktatás hazánkban 1769 és 1971 között, különös hangsúllyal az anatómiára és a koponyatanra
Világos után szomorú évek követték egymást az egyetemen, az előadások nyelve német lett, sok tanár került börtönbe, emigrációba, így az oktatás színvonala is lesüllyedt. A Kiegyezés után viszont jelentősen változott a helyzet. 1868-ban újra életbe lépett a magyarnyelvű oktatás, 1878-tól az orvosi diploma elnevezése: „egyetemes orvosi tudományok doktora". A Kiegyezés és az I. Világháború közötti időszak a békés fejlődés ideje volt, az oktatás mennyiségileg és minőségileg egyaránt fejlődött, az ágy melletti klinikai oktatás lehetőségei is javultak. Az 1860-as években a medikusok létszáma 500 körül volt, 20 év múlva már meghaladta az 1000 főt, a Világháború előtti utolsó békeévben pedig 3000-en tanultak az orvoskaron. Az I. Világháború és az azt követő forradalmak anyagi és személyi vesztegségeit az egyetem csak évek után heverte ki, de a 1920-as évek végén még a gazdasági világválság gazdasági megszorításait is át kellett vészelni. A Lenhossék dinasztia tagjai voltak: Mihály Ignác (1773-1840) és fia József (18181888) és fia Mihály (1863-1937). Lenhossék Mihály Ignác az egyetem élettan, kórtan és gyógyszertan tanára volt az 1808182l-es években. Az ország protomedikusa (országos tisztifőorvosa) feladatát látta el, mikor is 1829-ben részletes utasítást írt a himlőoltásról és azt kötelezővé tette az országban. Lenhossék József 1854-59-ig a Kolozsvári Egyetemen töltött évek után került pestre és 29 éven keresztül volt a leíró és tájbonctan tanára. Munkásságáról két hosszabb tanulmányt írtam (2006 a, b), amelyeknek rövid összefoglalóit ismertetem: A 19. század második felében világszerte megindultak az antropológiai kutatások. Hazánkban Lenhossék József működött ezen a területen, és 1875. évi kutatásaival lerakta az antropológia alapjait hazánkban. Lenhossék József antropológiára vonatkozó első előadása az Akadémián (1875) még ugyanazon évben nyomtatásban is megjelent: Az emberi koponyaisme. Cranioscopia címmel (az MTA évkönyvei XIV. kötetének VII. darabjaként, Budapest, 1875, MTA Könyvkiadó Hivatala).A következő munka 1876-ból: Deák Ferencz koponyáján tett mérések és ezekből vont következtetések. (Az MTA évkönyvei XIV. kötet VIII. darab. Az MTA Könyvkiadó Hivatala, Budapest). 1878-ban még egy nagyobb tanulmány: A mesterségesen eltorzított koponyákról általában, különösen pedig egy Csongrádon és Székely-Udvarhelyen talált ilynemű makrokephal és egy Alcsúthon talált barbár korból származó koponyáról, (az MTA évkönyvei XVI. kötet II. darab. Az MTA Könyvkiadó Hivatala, Budapest, 1878). 1882-ben az Akadémia III. osztályának különkiadásában jelent meg a nagyon hosszú címet viselő tanulmány: A szeged-öthalmi ásatásokról, különösen az ott felfedezett ős-magyar, órómai és kelta sírokban talált csontvázakról; továbbá egy ugyanott talált sphenocephal és katarrhin hyperhamaecephal koponyáról, végre egy O-Szönyön kiásott mesterségesen eltorzított makrocephal koponyáról. Végül a Progen koponyák c. tanulmánya, amelyben Lenhossék még azt a következtetést is levonja, hogy „... a különféle rendes koponyaalakok leírásánál és megmagyarázásánál ezen alak is múlhatatlanul mint: »Cranium progenium«, vagy »Progenocephal« nemcsak elősorolandó, de főjellegeire nézve is megmagyarázandó." (Értekezések a természettudományok köréből. MTA kiadás, 1885, XI. k. 16. sz., pp. 1-68.). Bár ez a tanulmány csak három koponyát tesz tanulmány tárgyává, teszi azt azonban olyan részletességgel és precizitással, hogy ez a dolgozat nemzetközi vonatkozásban is bázis referenciát szolgáltat a progén koponya kraniometriai adataihoz. Munkatársai közreműködésével 76 csontos koponyán és 265 élő ember fején végzett koponyaméréseket. Egy koponyán vagy fejen 50 hosszúsági mérést végeztek és a fontosabb
