Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - KÖLNEI Lívia: Az alternatív orvoslás kezdetei Magyarországon

át sorolta a „fényes gyógyítások hírét", a hasonszenvi kórházak naplóit és jegyzőkönyveit, a homeopátia „bámulandó előhaladását" a müveit világ minden részében. Kun Tamás erőteljes szavakkal, fiatalos hévvel fogalmazta meg válaszában, mi kényszerítette arra, hogy értekezését megírja: még csak szót sem emeltem volna [t.i. a homeopátia ellen], ha látnám, hogy az végvonaglásban sinlődik. (...) De most már épen azt látom, hogy a hasonszenv tilosba akar rohanni. Tudjuk azt is, hogy legújabban mit szándékolnak tenni ez ál tan bajnokai: Fájdalom! A hasonszenvi orvosok csordája költött rendszerének törvényes állást kivívni szándékozik. " Valóban az 1840-es években indultak meg azok a társadalmi mozgalmak, amelyek a homeopata orvosok státuszának megerősítését tűzték ki célul. A homeopátiának minden társadalmi rétegben lelkes hívei és pártfogói voltak, és a homeopata orvosok létszáma is lassan, de egyenletesen emelkedett. Felmerült az az igény, hogy a hasonszenv kapjon társadalmi súlyának megfelelő teret a felsőoktatásban, azaz legyen tanszéke és tanára az egyetem orvosi karán. 1843-ban megalakult az első magyar hasonszenvi egyesület - tagjai közé az orvosok mellett laikusokat is felvettek. Elnöke 1844-ben a nagytekintélyű Kubinyi Ágoston természettudós, régész, a Nemzeti Múzeum igazgatója lett. Kun Tamás személyes ellenfeleinek érezte a homeopatákat és mindenkit, aki e gyógyító módszert támogatta: „Én mielőtt orvos tanul mányi pályámat elkezdettem volna (...) nagy szóhőse voltam a hasonszenvnek (...) Azon időtől fogva, mióta a természeti tudományok s az orvosi tan bensejébe belátni képes vagyok, szinte epémet fölzavarja a Hahnemann s hasonszenvi orvosok neve, kik a minden vakbuzgéysági szeplőtől ment természeti tudományokba mysticismust istentelenül behozni nem rettennek vissza... " Kun Tamás cáfolatai a korabeli homeopátia-ellenes írások gondolatmenetét követik: az alrendszerek ismérvei érvényesek a hasonszenvre is; az európai elterjedtsége nem is olyan nagy, mint tartják; a fényes gyógyítások nem történhettek Hahnemann tanai alapján; a „hasonló hasonlót gyógyít"elv tarthatatlansága; a kis gyógyszeradagok hatástalanok, a valódi gyógyulásokat hagyományos, hippokratészi módszerekkel érik el a homeopaták. Bugát Pál, a főszerkesztő kissé nehéz helyzetbe került azzal, hogy folyóiratában sorozatban jelentek meg a homeopátiát támadó írások. Az erkölcsi nehézséget az okozta, hogy még 1830-ban - minden újdonságra és jobbító szándékra nyitott szellemű orvosként magyarra fordította és megjelentette Hahnemann alapvető könyvét, az OrganonX. A fordítás során minden bizonnyal homeopata orvosokkal is együttműködött, így Forgó Györggyé], Pest vármegye főorvosával, és talán Almási Balogh Pállal is. Ezért a munkájáért később sokan kárhoztatták, valószínűleg sok szemrehányást kaphatott kollégáitól. A sorozatos, homeopátiát bíráló cikkek bocsánatkérésnek hathattak az ellenzők tábora felé, másokban azonban a köpönyegforgatás vádját ébreszthették fel. Ráadásul személyes és szakmai vitába bonyolódott az orvosi nyelvújítás kérdésében Almási Balogh Pállal, az Akadémia tagjával, aki a legtekintélyesebb homeopata orvos volt - tehát a folyóirat hasonszenv elleni csatározását személyes bosszúnak is gondolhatta az olvasóközönség. Már 1842-ben megjelent a Jelenkor november 30-i számában Ivanovics András tiltakozó, a szerkesztőket egyoldalúsággal vádló cikke Az Orvosi-tár önkénye s egy kérdés címmel. E nehéz erkölcsi helyzetet Bugát úgy próbálta megoldani, hogy közvetlenül Kun Tamás előbb idézett cikke után közUo. 538-539. U. o. 539.