Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - KÖLNEI Lívia: Az alternatív orvoslás kezdetei Magyarországon
Az új gyógymódokat ellenző orvosok közül sokakat szintén felelősségérzet vezetett. Ők is hittek a természettudományos kutatásokban, de az új felfedezéseket kizárólag a hagyományos keretek között, a hivatalos támogatással müveit orvoslásba építve, azt tovább fejlesztve tudták elképzelni. Nem akartak szakítani a hagyományokkal, nem akarták az orvosi gondolkodásmódot új alapokra helyezni. Az alternatív módszerekkel elért nyilvánvaló gyógyulásokra megpróbáltak olyan, ésszerű, természettudományos magyarázatot találni, aminek nem volt köze az alkalmazott gyógymódhoz. A legtöbb esetben e „rendkívüli" gyógyulások mögött a természetes öngyógyulási képességet vagy a képzelet gyógyító erejét feltételezték. „ Egy derék embertől hallottam, ki ugyancsak Eskulápius mesterségét gyakorolta, hogy száz betegből kilenczven kilenczet csupa képzelődés által meg lehet gyógyítani, mely majd minden nyavalyának oka " - folytatta eszmefuttatását a fentebb idézett fiktív levél írója. Nem könnyű „tetten érni" egy-egy alternatív gyógyítási irányzat megjelenését Magyarországon, hiszen mire megjelentek magyar nyelven a róla szóló tudósítások, kialakult az új orvosi metódus szakirodalma és kritikája, addigra maga a módszer már gyökeret vert a gyógyítói gyakorlatban. Tanulmányomban az első magyar orvosi szakfolyóirat, az Orvosi Tár cikkanyagát tekintem át, keresve az alternatívnak tekinthető gyógyító módszerekre tett utalásokat, azok ismertetését vagy kritikáját. Az Orvosi Tár 183 l-es alapítása és szerkesztése Bugát Pál orvos nevéhez köthető. Bugát Pál (1793-1865) a reformkornak ahhoz a kiváló tudós-nemzedékéhez tartozott, amelynek Magyarország, a magyar nemzet kultúrájának megmaradása köszönhető. Valóban „lánglelkü" tudós volt, aki életcéljának tartotta az orvosképzés magas szintre emelését, a nyelvújítást, a magyar tudományos nyelv megteremtését, a nemzeti kultúra gyarapítását. 1831 és 1833 között Toldy (Schede!) Ferenccel (1805-1875), a később irodalomszervezőként is jelentős szemész orvossal és a diétetika tanárával szerkesztette együtt a folyóiratot. 1833-tól 1848 végéig Flór Ferenc (1809-1871) volt szerkesztőtársa, aki később a szabadságharc honvédorvosainak vezetője, a Rókus Kórház igazgató főorvosa lett. /. A népi orvoslás A vidéken működő orvosok gyakran szembesültek avval, hogy pácienseik jobban bíztak a képzetlen népi gyógyítókban, mint az ő - egyetemen tanult - módszereikben. Egy ilyen élethelyzetet örökített meg Keszierffy József Heves vármegyei főorvos 1832-ben publikált esetleírásában: Veszettséggel fertőzött betege kilenc évvel azelőtt egy népi gyógyítóhoz fordult és tünetmentessé vált. Betegsége tüneteinek visszatértekor - amellett, hogy a hivatalos orvost is segítségül hívta - „...a 9. év előtt vett porokért a felébb említett javashoz Feldebrőre küldött; a megérkezeti növényekből készített porok zöldek voltak, s hihetőleg kőrösbogár porával vegyítve; a beteget ezen szép reményétől megfosztani nem akarván, az említetl porokat, mellyeket bizonnyal akaratom ellen is veendő vala, általa vétetni megengedem... " ,s Keszlerffy doktor tehát célravezetőbbnek tartotta a népi gyógymóddal szemben az elviselő magatartást a nyílt szembefordulás helyett. Bugát Pál az elsők között ismerte fel a népi orvoslás kutatásának, megőrzésének fontosságát. 1838-ban közreadta egyik népgyógyászati tapasztalatát a szerecsendió orvosságként x Orvosi Tár 1832. VI. kötet 6. füzet 219.
