Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW

Mint e hevenyészett és csak a főbb súlypontokat érintő tartalmi összefoglalóból is nyilván látható, MüllcrJahncke és Friedrich munkája több okból is egyedülálló teljesítmény. Szempontjainak sokrétűsége, a kötetben található adatok mennyisége, rendszerének logikussága és áttekinthetősége, a proszópográflai, tudománytörténeti, intézmény-, tárgy- és társadalomtörténeti információk jól eltalált aránya, az összefoglalók s bevezetők gondolatgazdagsága s tárgyilagossága magasan minden hasonló kísérlet fölé emeli ezt a könyvet. Csak azt sajnálhatjuk, hogy a szerzőpáros a német fejlődés ábrázolására helyezte a hangsúlyt, és hogy segítségüket általánosabb érvényű kérdésekben nem mindig vehetjük igénybe. (A kötet információi alapján azonban könnyebben megírhatnánk saját gyógyszerészettörténetünket is, hiszen a hazai gyógyszerészet - személyi, intézményi és minden egyéb vonatkozásban - sokáig bizony a német gyógyszerészet oldalhajtása volt csupán, amire e kötet olvastán is igen gyakran rá kell döbbennünk.) Föl kell hívnunk végül a figyelmet arra a fontos tényre is, hogy e kétkötetes munka nem csupán a gyógyszerészettörténészek, hanem az orvostörténészek, és az általános tudománytörténészek számára is felbecsülhetetlen forrás - különösen itt Közép-Európában, ahol a német kulturális-tudományos befolyás több mint ezer esztendőn át oly meghatározónak bizonyult. Magyar László András Schultheisz Emil - Magyar László András: Orvosképzés a nagyszombati egyetemen. Piliscsaba, MATI, 2005. 403 p. A hazai orvosképzés mindig tükrözi a magyar medicina értékeit és meghatározza helyét az egyetemes orvostudomány területcin. Nem véletlen, hogy orvostörténetírásunk mindig megkülönböztetett figyelemmel fordult a magyar orvosképzés felé. A hosszabb-rövidebb feldolgozások közül kiemelkednek Rupp Ncpomuk János, Győry Tibor, Hőgyes Endre alapvetései, Linzbauer Xavér Ferenc dokumentumgyűjteménye, valamint a különböző jubileumok alkalmából összeállított kötetek. A magyar orvosképzés megindulása jelentős késést mutat Európa nagy egyetemeihez képest, így orvosaink évszázadokon keresztül főleg külhoni egyetemeken szerezhették meg szaktudásukat és diplomájukat, főbb orvosi kart alapító kísérlet után hazai orvosképzésről csak 1769-től beszélhetünk. A Nagyszombatban alapított kar Budára, majd Pestre történt áthelyezése után került a mai, végleges helyére, ezek a városok valóban a magyar orvosképzés egy-egy fejezetét jelentik. Az egyetemtörténeti feldolgozások természetesen az ún. pesti korszakkal foglalkoznak elsősorban, a Nagyszombatban eltöltött nyolc esztendő átfogó, teljes feldolgozására nem került sor, bár minden szerző elismerte annak döntő fontosságát. Az egyetemtörténeti feldolgozások mindegyike lényegesnek ítélte az orvosi kar megalapítását, külön kiemelve Mária Terézia királynő alapító oklevelének kiadásában játszott döntő szerepéért Gerard van Swietent. Az első tanári kar tagjait is sokan értékeltéi, hosszabb-rövidebb biográfiát írva tevékenységükről, gyakran emlegetve nem magyar származásukat, ám külön kötet erről a korszakról eddig nem látott nyomdai napvilágot. Gazda István előszavában a következőket írja: „A Schultheisz Emil és Magyar László András által összeállított kötet kitér valamennyi fontos momentumra, legyen szó professzorokról, tanszékekről vagy hallgatókról, s végre láttatja velünk az egykori tankönyveket, összehasonlítván a professzorok tudósi képességeit és oktatómunkásságát a korszak európai elvárásaival. Igazi adattár, amely az eddigi óvatos összegzéseket komoly életmüvi elemzésekkel váltja fel, Schoretics Mihályról vagy Plenk József Jakabról egyetlen korabeli orvostörténeti munkában sem olvashattunk oly részletesen, mint a jelen kötetben. Arról nem is beszélve, hogy a professzori életmüvek elemzéseit értékes dokumentumok kísérik, a Schoretics professzor tiszteletére tartott gyászbeszéd, vagy a Plenk-művek előszavai, aztán a Plenk-gyászbeszéd, és még jó néhány Linzbauer-irat magyar változata." A kötet valóban az eredeti dokumentumokhoz nyúlt, amelyeket az elődök bár ismertek, de elmélyülni nem kívántak azokban, csak vázlatos formában tették közzé őket. Sok régi szerző sajnálatosképpen abba a hibába esett, hogy a forrásokat nem kezelte kellő szigorral, könnyen átvett elődeitől nem egészen pontos adatokat. Schultheisz professzor és szerzőtársa most mindent eredetiben tamulmányozott, és magyarra fordított, így újra rajzolódik a nagyszombati orvosi kar képe. Láthatjuk, hogy a tanszékek száma meghaladta a hasonlójellegű bécsi orvosi karét, a kinevezett professzorokhoz komoly szakirodalmi tevékenység kapcsolódott, igen modern elveket vallottak és valósítottak meg az oktatás területén. Kitűnő kötetet vehet kézbe a szakember és az orvostörténelem iránt érdeklődő, hiszen teljes képet kaphat a magániskoláktól kezdve a szervezett orvosképzésig, olyan könyvben, amely értékes jegyzeteket, gazdag bibliográfiát tartalmaz. A kötethez Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke, a Magyar Orvostörténelmi Társaság elnöke írt köszöntőt. Kapronczay Károly