Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW

nész-professzorok személyében. A kél szerző ezúttal 1500-tól máig mutatja be nekünk az - elsősorban német gyógyszerészet fejlődését, elképesztően gazdag tartalmú, ám élvezettel olvasható, a kötet remek rendszerének és mutatóinak köszönhetően a kutatásban is kiválóan használható munkájukban, amelyhez hasonlóan színvonalas mű Hermann Schelenz 1904-es és Alfred Adlung 1935-ben publikált áttekintései óta nem jelent meg sem német földön, sem másutt a világon. Az említett előzmények koruk szellemtörténeti irányzatát követve, elsősorban csupán a gyógyszerészet tudománytörténetét, annak is inkább főbb erővonalait vázolták olvasóiknak. A háború utáni években, különösen a hatvanas évektől világszerte föllendülő gyógyszerészettörténeti kutatás azonban olymértékben tágította e diszciplína horizontját, oly hatalmas új adatmennyiséget tárt és halmozott föl, oly sokfele új szempontból elemezte vizsgálódása tárgyát, hogy az új szintézis elkerülhetetlennek, ugyanakkor épp c gazdagság következtében szinte kivihetetlennek látszott. Az első kötetet szerkesztő Schmitz elvi útmutatásait, szisztémáját és szemléletét követve a második kötet szerzőpárosa részben a tárgy követelményei, részben saját szemlélete és érdeklődése alapján teremtett a szövegben új súlypontokat, szelektálta és egészített ki a tervezett tartalmat. A kötet ugyan kronologikus sorrendben igyekszik bemutatni - elsősorban a német, kevésbé alaposan az európai - gyógyszerészet fejlődését, ám eközben folyamatos kitérőkre kényszerül. Aki már valaha is foglalkozott gyógyszerészettörténettel, jól tudja, hány kapcsolódási pontja, vonatkozása, szempontja van akár a legapróbb tárgynak is, milyen elkerülhetetlen, hogy a gyógyszerésztörténész általános művelődés-, illetve művészettörténeti, köztörténeti, technikatörténeti, társadalomtörténeti, sőt filozófiai területeket ne érintsen elemzései során. A gyógyszerészettörténet ugyanis - lévén az orvostörténeihez hasonlóan tudomány- és szakmatörténet egyaránt nem csak a gyógyszerészeti ismeretek fejlődésének története, hanem a gyógyszerészet intézményeinek, nyelvének, eszközeinek, alapanyagainak, jogállásának, oktatásának, a gyógyszerkereskedelemnek és iparnak, s végül maguknak a szakma művelőinek is históriája, vagyis olyan összetett világ, amelynek ábrázolása hatalmas szintetizáló képességet, és heroikus önfegyelmet követel. A mű két fő részre oszlik: az első - nyilván Müller-Jahncke által írt - rész 1500-tól a 18. század végéig, a második rész pedig - amely inkább Christoph Friedrich munkája - 1789-től máig beszéli cl történetüket. Az egyes, korszakonként tagolt alfejezeteket általános művelődéstörténeti bevezetők indítják, amelyekben az adott korszak fő szellemi áramlatairól, sajátos szemléletmódjáról olvashatunk tömör és világos összefoglalásokat. E bevezetők azonban nemcsak az adott korszak gondolatvilágát, hanem intézményi, oktatási, sőt olykor még démonológiai hátiérét is igyekeznek vázolni. Külön fejezetek foglalkoznak a gyógyszerek történetével, illetve meglepő módon - társadalomtörténetével is, a tudás terjedésének hordozóival, a különféle gyógyszerészeti könyves kézirattípusokkal, a patikákkal, a gyógyszerészi szervezetekkel és a gyógyszerészképzéssel is. Az általános kérdések taglalása után ismerkedhetünk meg a 16. század gyógyszer-forradalmának tényezőivel, a gyógyszerészettel kapcsolatos törvényekkel, a korabeli gyógyszerkereskedelemmel, végül a gyógyszerész társadalmi helyzetével és az erre vonatkozó különféle, érdekesebbnél érdekesebb Ibrrástípusokkal. A paracelzizmus, illetve az ebből sarjadt kemiatria és a vele vitázó újgalénizmus vitája alapos elemzés tárgya, s ugyanilyen részletes képet kaphatunk a mechanoiatria, és a különféle barokk vallási, fiziológiai és filozófiai elméletek gyógyszerészeire gyakorolt hatásáról is. Az első főrészt a 17-18. század - elsősorban német - gyógyszerészeiének társadalom-, jogés intézménytörténete zárja. A kötet második - az elsőnél kétszerte hosszabb - főrésze, amely a francia forradalomtól napjainkig mutatja be c tudomány és szakma fejlődését, ismét általános művelődés- illetve tudománytörténeti bevezetővel indul, különös hangsúlyt fektetve az újfajta kémiai szemlélet kialakulásának bemutatására. A következő fejezet egyfajta gyógyszertipológiát ad, s bemutatja, hogyanjutott el e tudomány az állati és növényi eredetű szerektől a szintetikus gyógyszerekig, a biotechnológiáig, és a mai úgynevezett lifestylc-szerekig, amelyek közt a drogokat is ott találjuk. A második fejezet a gyógyszerészeti szakirodalom kétszáz esztendős históriáját mulatja be számunkra, a szaksajtótól a gyógyszerkönyveken ál, a részdiszciplínák tankönyveiig. Ezután a gyógyszerészi szakma, elsősorban pedig a gyógyszerészképzés, és az egyes gyógyszerészeti szakdiszciplínák kialakulásának történetével ismerkedhetünk meg. A gyógyszerész, illetve a gyógyszerész-asszisztencia társadalmi állásáról, az egyesületekről szól a következő alfejezet, végül a gyógyszeripar és a gyógyszerkereskedelem 20. századi története zárja a második főrészt (külön fejezetben olvashatunk az egykori NDK gyógyszeriparának rendkívül érdekes történetéről). A fekete-fehér képekkel illusztrált kötetet részletes irodalomjegyzék, név- és tárgymutató, illetve a képek forrásmutatója zárja. Hangsúlyoznunk kell, hogy a főbb gondolati-tartalmi egységeken belül még sok-sok, e rövid ismertetőben nem említett érdekességről is szó esik, így például a gyógyszerészet és a művészet kapcsolatától, a nők szakmai szerepéről, a gyógyszer-árképzés problematikájáról vagy éppen a jatromágiáról: e munka tehát még annál is sokkal gazdagabb, mint amire gondosan összerótt szerkezete eleve predesztinálná.