Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW
gyarázataiból ezért hiányoznak a mai etimológiai szakmunkákat a nagyközönség számára lassan olvashatatlanná tevő átírások és rövidítések. A szerző elsősorban a szavak jelentésének, nem pedig hangalakjának történetére kíváncsi: magyarázatait mitológiai, orvostörténeti, művészettörténeti „betétek" teszik színesebbé, olvasmányosabbá. A szép kivitelű kötet akár egyfolytában is élvezettel olvasható. Bár Lozsádi professzor ezúttal is olyan, hatalmas műveltséggel, jó stílussal, és kiváló áttekintöképességgel megírt munkával ajándékozta meg közönségéi, mint korábbi köteteiben, a remek De corde vagy a Nomen esi omen alkalmával, lexikonjában mégis akadnak kifogásolnivalók is. Igaz. talán az effajta munkák legfőbb haszna éppen az, hogy elgondolkodtatják, kritikára sarkallják olvasóikat. Arról például, hogy a válogatás szempontjai mik voltak, sajnos nem kapunk, sem az egyébként igen érdekes, sőt bölcs előszóból, sem az Útmutató című technikai bevezetőből tájékoztatást. (Itt jegyzem meg. hogy apróbb tévedések az említett előszóban is találhatók: Celsus pl. sem archiatros, sem orvos nem volt, a medicina pedig szerintem nem lehetett tantárgy egyetlen rétoriskolában sem.) További gondot okoz a helyesírás: a szerző a görög szavak átírásában nem mindig következetes, hiszen az orvosi nyelvben manapság szokásos szóalakokon gyakran nem változtatott. Ennek következtében például haemorrhagia, szerepel haimorrhagia helyett, holott a 'vér' szónál haima alakkal találkozhatunk. Néhány helyütt gyanúnk szerint megalapozatlan a szóeredet-magyarázat, pl. a chrétien, vagy a clitoris esetében, másutt zavaró nyomdahibák találhatók, amelyeket egy hasonló lexikonból különös figyelemmel kellett volna kiszűrni (pl. Oedipus-komplexum komplexus helyett, opilasis opiasis helyett vagy „Vergilius: Aeneasa" Aeneise helyett). Mindezek az apróbb hiányosságok azonban nem csökkentik a mű értékét, amely nemcsak hasznos, hanem gyönyörködtető olvasmány is egyben - mindazoknak bátran ajánlható, akik szeretnek elmélyedni a szavak történetének mélységesen szép világában. Azoknak pedig, akik szaknyelvüket munkájuk során nap mint nap szakemberhez méltó módon, vagyis hibátlanul kívánják használni, nélkülözhetetlen segítség e munka, hiszen mint Szókratész mondta Xenophón szerint: ..Arkhé paidcúsz.eósz hé tón onomatón cpiszkepszisz." - a műveltség alapja a nevek vizsgálata. Magyar László András Lukács Géza - Szállási Árpád (szerk): Száz éves a Magyar Sebész Társaság. 1906-2006. Sajtó alá rend.: Gazda István. Bp., Magyar Sebész Társaság - MAT1, 2006. 302 p., ill. Száz éves működése során harmadszor jelenik meg a Magyar Sebész Társaság munkásságát összegző kötet. Az. előzőek a harmincadik (1937-ben). illetve a kilencvenedik (1996-ban) évfordulót ünnepelték, idén végre megszületett a centenáriumhoz, méltó összefoglalás is. Valamennyi tudomány és azok specializálódott területcinek fejlődését nagy mértékben segítik a területen munkálkodó szakemberek közreműködésével létrejött társaságok, egyesületek. A hazai tudományos társaságok alakulásának fénykora a 19. század, nevezetesen a reformkor volt. Ez az időszak kedvezett a szellemi és tudományos megújulásra irányuló társadalmi és szakmai összefogásnak. Ekkor jöttek létre - hasonlóan más szakterülethez - a hazai orvos-és természettudományi társaságok, közöttük a gyakorló orvosok szakmai továbbképzését feladatának tekintő Budapesti Királyi Orvosegyesület (1837-ben). A század utolsó harmadában, majd a századfordulón az orvoslás egyre jobban szembetűnő specializálódását követve bizottságokat, szakosztályokat hoztak létre az. Orvosegyesületen belül, így 1902-ben megalakult a sebészeti szakbizottság is, amely 1906-ban levált az anyaegyesületről és önálló társasággá vált. A Magyar Sebész Társaság adott hátteret és támogatást az elméleti kutatások és a gyakorlati munka eredményeinek megvitatásához, amelyek a magyar sebészetnek és a magyar sebészeknek világhírnevet hoztak. Nagygyűléseik - eddig szám szerint 58 -. egyéb nemzeti és nemzetközi kongresszus szervezésében, az azokon elmondott magas szintű előadásokkal, sebészeti kiadványok - könyvek és időszaki munkák - megírásában, szerkesztésében való részvétel stb. A társasági keret természetesen a nemzetközi kapcsolatok ápolására, az ilyen szintre tágított információ- és tapasztalatcserére is módot adott. A kötet bepillantást enged a sebészet száz éves fejlődéstörténetébe, megismertet a szakma hazai kiválóságaival, az. orvosképzés hátterét adó sebészeti klinikák történetével és jelenével, a magyar sebészek legrangosabb elismerésének számító Balassa-Emlékérem történetével, jutalmazoltjaival stb. A jól szerkesztett, tartalmas és - nem utolsó sorban - tetszetős kötet az. összeállítók szakmai tudását és a szerkesztő jól értelmezett „rutinját" dicséri. Kapronczay Katalin
