Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW

hasznossá. Érdekes, hogy ugyanakkor az állatok ellése körüli teendők inkább a férfiak munkakörébe tartoztak, tehát a legtöbb pásztor vagy gazda rendelkezett szülészeti alapismeretekkel. Többnyire azok a nők váltak falusi bábákká, akik nagy asszonyi tapasztalattal rendelkeztek, és másféle bajok orvoslásában is segítséget nyújtottak. Szerepük a 16. századtól kezdett megváltozni, amikor - főként a szabad királyi városokban - már ún. „esküdt" bábát alkalmaztak, aki fizetést is kapott. A fejezet következő része a bábaság intézményének fejlődését járja körül, majd a szüléskor használatos eszközök érdekfeszítő áttekintése következik. Mind a fizikai segítő eszközöket, mind a szellemi-mágikus segítő tárgyak at megismerh etj ük. A felkészülés a szülésre rengeteg - az évezredes tapasztalatokból nyert - fizikai praktikából állt. „A szülés módja" című alfejezetben hosszan ismertetik a szerzők a szülőszék használatának eredetét, elterjedését. A továbbiakban megtudhatjuk, hogy az anyaméh működése sokáig ismeretlen maradt, ezért a szülés beindulását a magzat megváltozott mozgásával magyarázták, a rendellenes, nehéz szülést viszont az anyaölből kiszakadni nem akaró magzat akaratának tulajdonították. A nehéz szülést előidézhették még szerencsétlen körülmények is: az anya szük medencéje, a magzat rossz fekvése. A szülést gyorsító, segítő eljárások három csoportba sorolhatók: a méhszáj mechanikus tágítása, a has külső préselése és a gőzölések-füstölések. A nagyarányú születési mortalitás problémájával csak a 18. században néztek először szembe az európai orvosok, uralkodók és államférfiak. A 20. századig azonban semmilyen valódi, intézményes segítséget nem tudtak adni a probléma orvoslására. A császármetszés és a szülészeti fogó alkalmazásának nehézkes elterjedése sem hozott döntő változást a mortalitási arány javítása szempontjából. A császármetszés csak 1890-től, az első sikeres műtét elvégzésétől számított a veszélyeztetett szülést segítő eljárásnak. A köldökzsinórral foglalkozó alfejezetben újra nagy szerepet kap a néprajz, ugyanis a köldökzsinór darabja mágikus tárggyá vált az emberek tudatában, és sokféle jósló, beavató szertartás kapcsolódott hozzá. „Az anyaság" fejezete a gyermekágy időszakát, valamint az anya hat hetes tisztulása utáni avatását tárgyalja. A gyermekágyi láz és legyőzője. Semmelweis Ignác munkásságának rövid ismertetését is itt olvashatjuk. A gyermek születése a történészi, néprajzi kutatások számára szinte kiaknázhatatlan kincsesbánya. Deáky Zita és Krász Lilla is részletesen tárgyalja az újszülött fürösztése körüli hiedelmeket, káros gyakorlatokat, a pelenkázás, pólyázás és csecsemötáplálás módjait, a rontások elkerülésének praktikáit. A néprajzi kutatások számára gazdag forrásanyaggal szolgálnak e téren a magyarországi boszorkányper-iratok. A szerzők figyelmet szentelnek a rendellenességgel szülelett, a burokban született, a tetszhalott gyermekekkel és az ikrekkel kapcsolatos - átlagostól eltérő - szokásrendszereknek is. A bába volt a felelőse és megszervezője a szülés utáni szertartásoknak, pl. a keresztelőnek. A gyermeket a keresztelés, névadás szertartásával fogadták be a közösségbe. A megszületés szerencsés lezajlásával a csecsemő számára nem zárult le a fokozottan veszélyeztetett korszak. A táplálás terén különösen kiszolgáltatott volt az újszülött. Tudatlanságból adódott az a két-három napi koplaltatás, ameddig nem engedték, hogy az újszülött az előtejet szopja, mivel ártalmasnak tartották. A colostrum „boszorkánytej", „rossztej" elnevezése is az ártalmasságára utal. Ezt a 20. század közepéig élő hiedelmet az sem befolyásolta, hogy az orvosok már a 18. század közepétől változtattak álláspontjukon, és megjelentetett írásaikban jótékony hatásúnak nevezték az előtejet. A szoptatás módja, a tejtermelés beindulása és fenntartása az első időszak életbevágóan fontos problémája volt. Hosszasan és érdekfeszítő aprólékossággal elemzik a szerzők a dajkaság intézményét, amely nagy befolyást gyakorolt évszázadokon keresztül a csecsemőhalandóságra. Az „Útban a modern szülészet megteremtése felé" című utolsó, nagy fejezet a könyv egyik „főszereplőjének", a bábának a szerepét foglalja össze. A bába a fogantatástól az újszülött dajkálásáig mindenütt jelen volt. Személyét a közösség erős befolyás alatt tartotta a szokásjog erejével: ezért, még ha lelkiismerete szembe is szegüli volna, mégis el kellett végeznie abortuszokat, segédkeznie kellett a torzszülöttek megölésében vagy alkalomadtán gyermekszerzésben a meddő házaspárok számára. A falusi, bajban segítő „tudós" asszonytól vezetett a fejlődési sor a bábaképzés intézményesüléséhez. A bábák tevékenysége volt az első női hivatás, aminek több szintű oktatását a 18. századtól kezdve államilag kiépítették. A kötet szakszerű, ugyanakkor mindvégig olvasmányos, érdekfeszítő „időutazás" az emberiség születéssel kapcsolatos kultúrtörténetében. A lábjegyzetek, irodalmi utalások és a képi források precízek, így támpontul szolgálhatnak azoknak a kutatóknak, akiket a témán belül egy-egy részterület mélyebben érdekel. A könyv képei nem csupán illusztrációk, nem csupán a tárgyalt korszak hangulati hátterét, képi világát teremtik meg, hanem a tartalmi mondanivaló kiegészítőivé válnak.