Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW

Deáky Zita - Krász Lilla: Minden dolgok kezdete. A születés kultúrtörténete Magyarországon (XV1-XX. század). Bp., Századvég Kiadó, 2005. 379 p., ill. „Minden korra és társadalomra jellemző, hogyan viszonyul a termékenységhez és a terméketlenséghez, a születéshez és a halálhoz" (7. p ) - így kezdi könyvét Deáky Zita és Krász Lilla. Ok az. élet e két végpontjából csak a kezdetet járják körül, a kettő azonban elválaszthatatlan egymástól. A könyv a 16. század közepétől a 20. század közepéig követi nyomon a születés magyarországi kultúrtörténetét, a fogantatástól az újszülött élete első néhány hónapjáig. A fejezetek az anyaság és a születés valamennyi jelenségét, társadalmi aspektusát áttekintik. A bevezető fejezetben a szerzők összefoglalják a vizsgált időszak alapvető szülészeti irodalmát. Az új élet foganásának és megszületésének „előfeltételei": a lányok és asszonyok, az ö termékenységük vagy terméketlenségük a témája a második fejezetnek. A menstruáció és a hozzá kapcsolódó hiedelmek, elsősorban a tisztátalanság szabályai kijelölték a nők közösségi szerepét, megszabták társadalmi érintkezési formáikat. A terméketlenségéri általában a nőket hibáztatták, és többnyire Isten büntetéseként értelmezték, tehát jóvátennie is a nőnek kellett (imával, böjtlel, fogadalmakkal). A gyermekáldásért mindent megteltek a nők, a családok. Ennek érdekében még bűncselekményre is vetemedhettek, ha a házaspár meddő volt, vagy a gyermek halva született: a bába szerzett egy egészséges újszülöttet, akit a házba csempésztek, mintha a meddő (vagy halott gyermeket szülő) nő szülte volna. „A terhesség: remények és gondok" kifejező címet viseli az a fejezet, amiben a szerzők már az elején leszögezik: ..A terhességet sohasem tekintették betegségnek, hanem természetes állapotnak, illetve olyan másállapotnak, amely hozzátartozott a világ rendjéhez." (57. p.) A terhesség korai jeleinek felismerése, vizsgálata ma már magától értetődő - régen azonban a magzat megmozdulásáig csak találgatták a várandósságnak vélt testi tüneteket. A terhesség meghatározásának korábbi, empirikus módszereit részletesen áttekinti a könyv. A nagy emberek magzati létét - a későbbi legendák tanúsága szerint - számos természetfeletti jel kísérte. Előfordult, hogy szülőanyjuk álombéli vagy látomásos kinyilatkoztatást kapott érkezésükről. A rendellenesen viselkedő, pl. beszélő magzatot is intő jelnek tekintették a gyermek későbbi pályafutására nézve. A szerzők képzőművészeti példákat is hoznak a várandós nő és a magzat ábrázolására. A középkorban a bibliai képtémák teremtettek erre lehetőséget, a későbbi századokban szülészeti könyvek illusztrációiként éltek tovább. E fejezet következő kisebb témakörét a terhességi rendellenességek és a - részben ezekből eredő - félelmek, tiltások képezik. A tiltások részben szimbolikusak (a szellemi világra vonatkozók), részben gyakorlatiak voltak: az. anya és magzata megóvását célozták. A szerzők terel szenteltek a születendő gyermek nemével kapcsolatos találgatásoknak, jóslásoknak is. Nagy jelentőséggel bírt a bába és a terhes asszony viszonya, a bába szakértelme. A bába gyakran orvosolni tudta a terhesség kellemetlen kísérőjelenségeit, és tehetsége döntően befolyásolta a szülés kedvező vagy kedvezőtlen lefolyását. A szüléssel kapcsolatos társadalmi jelenségeknek állandó kísérője a születésszabályozás problematikája, így érthető, hogy Deáky Zita és Krász Lilla könyvében is önálló fejezetet kapott. A 18. századig nem beszélhetünk a mai értelemben vett családtervezésről - szögezik le már a fejezet elején -, mivel nagyon nagy volt a csecsemő- és kisgyermek-halandóság. A társadalom valamennyi rétege számára a gyermek félne ve lése volt elsősorban a stratégiai cél. „A termékenység, a szaporodás, az. utódok biztosítása a természetes állapot. Amikor ebbe a rendbe negatív módon és rendszeresen beavatkoznak, és a születésszabályozás kulturális mintává, elfogadott értékké válik, az minden esetben a közösség, a társadalom egyensúlyának és belső rendjének megbomlását mutatja." (101. p ) A szabályozás mindhárom módját: a védekezést, a magzatelhajtást és a gyermekgyilkosságot, illetve ezek kultúrtörténeti vonatkozásait áttekintik a szerzők. „A szülés világa - személyek és eszközök a nehéz órákban" című fejezet a szülés művelődéstörténeti emlékekben gazdag körülményeit tekinti át. A Megváltó születésének hétköznapi, „evilági" mozzanatait megjelenítő, középkori képekből indulnak ki a szerzők. Ezek az apokrif hagyományt őrizték, majd kiegészültek a Szűz Máriakultusz jellegzetes elemeivel. Mária boldog és szenvedéssel teli anyasága kimeríthetetlen témának bizonyult a képzőművészetben, irodalomban, népművészetben. Sorsa példaképül szolgált a mindenkori asszonyoknak, számos szakrális és profán elemmel gazdagította a szüléssel kapcsolatos hiedelemvilágot, szokáskört. A szerzők széles látókörét dicséri, hogy a témába bevonnak nyelvi példákat is, és felhívják a figyelmet a „szülőhaza", „szülőföld", szülőház" típusú fogalmak fontosságára az. egyéni identitás meghatározásában. A 20. század elejéig - a kórházi szülés elterjedéséig - a szülés a női közösség fontos eseménye volt. A segítők is közülük kerültek ki - csak ritka, rendkívüli esetben maradt egyedül a szülő asszony. Orvost csak kivételesen, komplikált esetekben és többnyire főúri családokban hívtak. A férj csak a szülés terén kívül tehette magát