Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW
könyvnek, hogy a kórboncnokok nélkülözhetetlen munkatársait: a boncmestereket és a laboratóriumi asszisztenseket is elismerésre méltó megbecsüléssel szerepelteti. Hazánk történelmének sajátos alakulása: a Habsburg Koronaországból Osztrák-Magyar Monarchiává fejlődő, majd annak összeomlása után a szerencsétlen békekötés határozatai alapján „trianoni Magyarországgá" zsugorodó hazánk elcsatolt régióinak kórházai - az ott működő patológusokat is beleértve - még nem kerülhettek bele a gazdag felsorolásba. Itt emlékeztetünk arra, hogy az 1. világháború kitörésekor (1914) a történelmi Magyarország területén 427 gyógyintézetünk működött, 42000 betegággyal; a „trianoni" Magyarországnak csupán 183 kórháza maradt, 26450 ággyal. A legújabbakat, legkorszerűbbeket elcsatolták, patológus szakorvosaink létszáma is lecsökkent, közülük többen külföldön váltak híressé. Csak az Európai Unió kialakulása fog e téren igazságot tenni: akkor fogjuk a kórtan tudományát jelentős új eredményekkel gazdagító, de „trianon" után külföldinek számító orvostudósokat újra magyarnak tekinteni. Nem csak a szerzők, szerkesztők végeztek nagyszerű munkát, nagyre értékelendő a Magyar Patológusok Társaságának, Szakmai Kollégiumának munkálkodása is. A folyóiratok ismertetését is magában foglaló könyv megjelenésének időpontját pedig különösen szerencsésnek tartjuk akkor, amikor a szűklátókörűség a biopsziás eljárások, különösen az aspirációs cytodiagnosztika módszereitől, a funkcionális képalkotó diagnosztikai eljárások nyújtotta új lehetőségektől elkápráztatva a kórbonctani-kórszövettani diagnosztikát hova-tovább okafogyottnak, ezért idejétmúltnak, sőt feleslegesnek ítéli. Ennek következményeit nem csak az elszegényedő és orvos-, valamint asszisztens- és felszereltség (műszerezettség, vegyszerellátás, külföldi könyvek, folyóiratok, tanulmányutak, kongresszusi részvételek) hiányával küzdő proszektúrák sínylik meg, hanem orvostudományunk egészének fejlődését is veszélyezteti. Az iatrogen, nozokomiális fertőzésekre, orvosi műhibákra, a gyógyszerártalmakra egyedül fényt deríteni képes kliniko-patologiai konferenciák: az igazságügyi orvostan valóban csodálatra méltó újabb és újabb módszerei; a sugárártalmak, környezeti ártalmak mellett a behurcolható és járvánnyal fenyegető fertőző és parazitás betegségek-, különösen azok hiperakut, tünetmentes fellépésének első áldozatai; a hirtelen halálesetek, opportumts és „nemkonvencionális" kórokozók okozta inapparens, látens infekciók felismerése, különös tekintettel a fenyegető biológiai hadviselés jelentette veszedelemre ma is indokolja a kórbonctani diagnosztikai vizsgálatokat, hiszen ma is érvényes a ..diagnosis certa ullae therapiae fundamentum est". Kiemelten szükséges a boncolás a neuropatológiai diagnosztikában, amelynek sine qua non-yà a hiszto-topográfiai vizsgálat, amit azonban az agyvclőből egyébként is kockázatos biopsziás mintavétel nem tesz lehetővé. Napjaink patológusa a bonckés. az olló és a fürész, valamint a hagyományos fénymikroszkópos szövettani és hisztokémiai vizsgálatok mellett már szub-. ultra-, polarizációs-, lluoreszcens- és pásztázó elektronmikroszkópos eljárások mellett alkalmazza az enzim- és immunhisztokémia. citometria, citogenetika korszerű módszereit; sejttenyésztő- és sejt hibridizációs, génmanipulációs, valamint molekuláris patológiai módszereivel vizsgálja a kromoszóma-abnormalitásokkal kapcsolatos heredopatológiai kórképeket; tanulmányozza az infektológiai, immunpatológiai, onkopatológiai. neuropatológiai. toxikológiai, radiológiai stb. eredetű bántalmak felismerését lehetővé tevő elváltozásokat és azok kialakulásának törvényszerűségeit; telepatológia útján nemzetközi szinten, protoonkogének. neo-angiogén faktorok, proliferátor-aktiválta nukleáris receptorok, tumor szuppresszorok és inhibitorok világában kutatja az apoptózist (a programozott sejthalált), az onkocítolízist és más kórfolyamatokat. A „quo vadis anatómia pathologica" kérdésre is találunk választ a könyvben, amelyből kiderül, hogy ma is a patológiai szemlélet, az alapja úgyszólván minden orvostudományi kutatásnak; a patológiai vizsgálat derít fényt a diagnosztikai tévedésekre, teszi lehetővé új kórképek felismerését és szolgálja továbbra is az. orvosképzés és orvostovábbképzés céljait. A nagyméretű, keménytábla kötésű, közel 300 oldal terjedelmű, 406 képpel illusztrált, névmutatóval is ellátott, ragyogó kiállítású, impozáns könyv, amelyből az olvasó képet alkothat a magyar patológusok eredményes munkássága iránti nemzetközi elismerés számos megnyilvánulásáról is, méltó emléket állít a kiváló orvostudósokkal büszkélkedő magyar patológiának, egyben a Medicina Kiadót is dicséri. Reméljük, hogy a példamutató és nívódíjra érdemesnek tekinthető vállalkozásnak folytatása is lesz és orvostudományunk más szakágazatai hasonló igényességgel összeállított fejlődéstörténetének méltó megjelentetésére is sor fog kerülni. Karasszon Dénes
