Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - KISS Gábor: Honvéd, valamint császári és királyi egészségügyi intézmények az első világháború idején
szerelvények esetében a betegek sapkájára, illetve jól látható helyre rögzített fehér, vörös vagy kék színű cédula alkalmazásával próbálták csökkenteni j4 . A cédula tartalmazta az ápolt rövidített kórlapját. A fehér papírral rendelkezők 4 hétnél hosszabb kezelésre számíthattak, míg a vöröset viselők 4 hét alatt gyógyulhattak. A kék cédula 2 hét kezelést valószínűsített. így már a berakodásnál csoportosíthatták a sérülteket, ami a kirakodást könnyítette. Magyarországi állomásokon a kiszolgálást a MÁV végezte, s erre a személyzet részéről a cs. és kir. Központi Szállításvezetőségen keresztül gyakorta panaszok érkeztek a MÁV vezetőségéhez. Többször előfordult, hogy az állomásokon végzendő szükséges tolatásokat, mozdonycseréket durván végezték, amellyel a betegek nyugalmát nagymértékben zavarták' 5 , illetve az állomástól túlságosan messze állították meg a szerelvényeket^ 6 . A MÁV részéről pedig többször kifogásolták a személyzet trehány, sokszor alapvető higiéniás igényt nélkülöző viselkedését. A szerelvények után mindig nagy mennyiségű kidobott kötszer és Urülékhalmok maradtak^ 7 . A világháborút követően összegzett tapasztalatok alapján a csapat-egészségügyi intézmények és az elöljáró parancsnokságok közti együttműködés általában megfelelő volt. Igaz, hogy a kezdeti győzelmi hitben történő előnyomulás az első hetekben erre a szolgálati ágra sem fordított kellő figyelmet. Ez bizonyos mértékig érthető is, hiszen a hadtörténelem idáig ilyen mértékben a harctérre küldött embertömeget még nem látott, ráadásul a vezérkarok a háború gyors befejezésével számoltak. Végül is háború folyamán 133 egészségügyi oszlopot, 60 gépjármű - egészségügyi oszlopot, 266 tábori kórházat, 27 mozgó járványkórházat, 25 mozgó sebészcsoprtot, 200 állandó kórházat, 151 laboratóriumot, 1650 gőzfertőtlenítő állomást, 300 ivóvízkészítő állomást létesítettek'' . Egy csapattest egészségügyi szolgálatának harmonikus együttműködése a vezetéssel nagyrészt az illető orvosfőnök tekintélyétől, képzettségétől függött. A tapasztalatok alapján megállapítható az is, hogy több segélyhely felállítása célszerűbb lett volna, mert gyakorta torlódások keletkeztek, amelyeket csak a zászlóalj orvosfónökök egyéni elhatározásból létrehozott újabb segélyhelyei oldottak fel. A segélyhelyeken mozgóharcban a betegek osztályozása az említett formában nem volt keresztülvihető. Állóharcban pedig a kapacitás kihasználatlansága miatt felesleges volt. A tábori gyengélkedők működése nem volt hatásos, mert a könnyű sebesültek, akiknek ott kellett volna felépülniük - majd minél előbb visszakerülni a harcoló csapattestükhöz - javarészt mégis a mögöttes országrészekbe kerültek. így gyors visszatérésük csak kis mértékben vált elérhetővé, ezért a továbbiakban szigorú rendszabályokkal kellett megakadályozni, hogy a könnyű sebesültek a hadműveleti területet elhagyhassák. A sebesültek 70%-át ugyanis az anyaországba szállították, míg a fent maradó 30% a hadtápterület intézményeiben kapott ellátást. A szakvélemények szerint azonban ennek az aránynak épp a fordítottjára lett volna szükség. A mozgóharcban történő betegellátás legfontosabb tanulságaként elmondható, hogy az életmentő műtétek kivételével tulajdonképpen az ellátásnak a betegek mielőbbi elszállításra való felkészítésére kellett korlátozódnia. Az elszállítást egyébként hatékonyan és biztonságosan a lóvontatású szállítóM KAW NFA 830. d. Nr. 10299. 35 HL Első világháborús gyűjt. 4625. d. MÁV Budapest Központi Üzletvezetöség 1230/1915. Hf. sz. rendelete 36 U. o. MÁV Budapest Központi 'üzletvezetöség 332/1915. Hf. sz. rendelete 37 U. o. MÁV Budapest Központi Üzletvezetöség 800/1914. és 2071/1915. Hf. sz. rendelete 3li KAW AOK. San. Chef. Nr.713/1918. 2301. d.
