Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - KISS László: Rácz Sámuel (1744-1807) szerepe a nyirokkeringés kutatásában
test minden részén megtalálhatók, a belső szervektől számtalan végekkel kezdődnek, „a mint azokat én magam-is láttam, s kénesővel meg-is töltöttem" - bizonyítja a szöveg újra Rácz kísérletező kedvét. Idézi a kortárs kollégát, a göttingai orvosi kar tanárát, Johann Friedrich Blumenbachot ] '\ aki szerint a vízedények „a közeléb álló tzellákból, mint magok tulajdon határokból vesznek eredetet". A hivatkozott nagy nevek mellé (Monro, Hunter, Hewson) Rácz leteszi a maga kis hozadékát is: mivel a kénesőt a bőrön és hártyákon (has-, mellhártya) minden kiöntődés nélkül kinyomta, úgy véli, hogy „vagy ezeknek az hártyáiknak külső színekre, vagy legalább az ő belső alkotásokba a vízedényeknek végetskéjek behatnak" (318. §). Sabatier 20 és Mascagni legfrissebb felismeréseire hivatkozva írja, hogy a ductus thoracicus nem egyedüli vérbe juttatója a nyiroknak, hiszen a jobb mellső végtagról s a nyak jobb feléről érkező vízedények a jobb oldali „válkóltsvérer"-be torkollanak: „ezt én-is sok kutyáikban láttam, s elkészítettem". Jellemző, hogy Rácz még a legnagyobb tekintélyek állításait is saját kezűleg ellenőrzi - fíewsonnak és Meckelnek 21 azt a tanítását pl., hogy a nyirokcsomókban a nyirokerek a vénákkal „öszvefoglaltatnak": „Én néha az életerek (artériák) és vérerek (vénák) által az ilyen ikrás húsokban (nyirokcsomókban) a vízedényeket (nyirokereket) kénesővel megtöltettem" (319. §). A következő, 320. §-ban a vízikráshúsokat, azaz a nyirokcsomókat tárgyalja Rácz. Ismét Blumenbachra hivatkozva közli, hogy a test egyes részein, a különböző belső szervek területéről beszívott nedvességek különböznek egymástól. Ezért a nyirokcsomók fő feladata az, hogy „az ilyen sokféle, és nyers nedvességekei... az állati természethez hasonlittsák". A nyirokcsomók bizonyos testtájakon, mint pl. „az ágyék hajtásban, az hónaly alatt" felhalmozódnak. Élettani funkciójukból következik - Rácz természetesen még nem e szavakkal fogalmazott -, hogy nem jó a „pestises mirigyeket (bubones)" eloszlatni - ti. eloszlatásukkal a „nyers nedvességek", valamint „mindenféle ragadós méreg (miasma)" idő előtt jutna a vérbe 22 . Szorosan kapcsolódik a Beszívó Erekről c. szakaszhoz a következő rövid fejezet, amely „A VértsinálásróF szól, hiszen a tej- s vízedények a vízikráshúsokkal egyetemben elsőrendű „eszközei" a vércsinálásnak. „Sokféle nedvességek választatnak-el naponta a vértől, melyeknek helyekbe uj nedvességek szükségesek-is; ezeket pedig a beszívó edények adjcik vissza a vérnek". Ennek kapcsán felmerülhet a kérdés: mikor válik a tejnedvesség vérré, azaz mikor veszti el fehér színét. Ismét Blumenbach szava lehetne a mérvadó, aki érvágáskor már tapasztalt „valóságos tej nedvességet" a vérben. Mivel azonban az a vér nagyon „gyuladékos" volt, Rácz ezt a tapasztalást megkérdőjelezi, mivel az „az egészséges cillapotról semmit sem bizonyít". Saját kísérletes tapasztalatára hivatkozva állítja: „Ha a vér Blumenbach, J.F., (1752-1840). „Magister Germanic" (Németország tanítómestere) , a tudományos antropológia megteremtője. Vitalista: a „képződési ösztön" (Bildungstrieb) eszméjével magyarázta a fejlődést - Rácz. könyvében „formáló indulat" (30. és 194.old.) 2(1 Sabatier, R.B. (1732-1811) jeles párizsi orvos, a sebészakadémia tanára. Az L. Borges állal németre fordított, seborvosok számára írott háromkötetes könyvét „Lehrbuch für praktische Wundärzte." címmel 1799 és 1802 közt Budán is kiadták (Dörnyei 2002). 21 Meckel , J.F., (1714-1774) berlini anatómus és orvos, valószínűleg az 1772-es, a nyirokerekröl írt értekezéséről szó. A híres Meckel-dinasztia alapítója. 22 Az idézetből látható, hogy Rácz ismerte a „mirigy" kifejezést, ám azt a kórosan megváltozott nyirokcsomókra alkalmazta
