Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - DEBRŐDI Gábor: Mentés a síneken (1882-1931)
Az új fejlesztésű kocsikat Tóthfalussy Gyula, Csatáry Lajos utóda, a MÁV egészségügyi osztályának főorvosa mutatta be az 1908-ban, Budapesten megrendezett országos mentőügyi kongresszuson. 27 A Nyugati pályaudvar nagy csarnokában kiállított mentő- és betegszállító kocsik hatalmas sikert arattak, a kongresszus valamennyi meghívottja elismeréssel nyilatkozott e speciális jármüvekről. Tóthfalussy Gyula ekképpen foglalta össze a MÁV egészségügyi koncepcióját: „Most fog csak következni a továbbfejlesztés és tökéletesítés munkája. A betanítás, a szervezés, s a nagyobb arányú beruházás és a vasútnak magának veszélytelenné tétele, mely munkának majd csak akkor szabad pihennie, ha a hármas és a négy folyó szent területén minden állomás és minden alkalmazott oda jutott el, hogy mentőképes és jól fölszerelt legyen... Igen, még szegények vagyunk, de azért nem fogjuk elhagyni sem magunkat, sem a mi sebesültjeinket." 4. Az első tömegszerencsétlenségek A vasútüzemi egészségügyi szolgálat felállítását és az első mentővagon üzembe helyezését követően, 1887. május 10-én a budapesti Lipót Templom-bazárban - a mai Szent István téren - egy deszkafallal kettéosztott helyiségben kezdte meg működését a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME). A mentők indulásakor a kivonuló szolgálatot csupán egyetlen fogatolt mentőkocsi jelentette. 29 Kis létszámuk ellenére számos vasúti tömeges baleseti helyszínt számoltak fel a BÖME mentőegységei. Az első magyarországi tömeges vasúti szerencsétlenség 1890. május 25-ének éjjelén, Rákoskeresztúron történt. A mentők 14 sérültet láttak el, közülük többeket kórházba szállítottak. A mentők számára az akkor még teljesen új helyzetben, érthető módon a stressz és a gyakorlatlanság is akadályozó tényező lehetett. Ezért Kresz Géza, a BÖME alapító orvos-igazgatója Baross Gábor kereskedelmi miniszterrel és a MÁV igazgatóságával egyeztetve, 1891. október 29-én az isaszegi állomáson tömeges vasúti szerencsétlenséget imitáló mentési gyakorlatot tartott. A 46 mentőápoló és 10 mentőorvos vezetésével megtartott mentési gyakorlat nemcsak a szakminisztérium, hanem a közvélemény elismerését is elnyerte. Az 1891. évi szituációs tömeges baleseti gyakorlat fontosságát később az élet többször is igazolta, az 1931. évi biatorbágyi katasztrófáig a BÖME 38 tömeges vasúti szerencsétlenségnél nyújtott elsősegélyt. A tömeges szerencsétlenségek helyszínei zömében a budapesti pályaudvarok területén voltak, de a fővárostól távolabb eső vidéki helyszínekre is kivonultak. 27 A mentővagon továbbfejlesztett változata és üzembe állítása már az új főorvos munkáját dicséri, akinek modernizációs, a kor igényeihez alkalmazkodó terveit a MÁV elnöke, Ludvigh Gyula és elnökhelyettese, Marx János messzemenően támogatták. 2ÍÍ Mentők Lapja, VI. évf (1908) 7. sz. p. 131. Hatalmas szenzáció volt, amikor 1902-ben a BÖME működésének 15. évében kigördült a Markó utcából az első automobil, egy Dyon márkájú 3.5 LE-S nyitott karosszériájú gépkocsi. A három személyt szállító - ahogy akkoriban nevezték - „kémkocsi" a lovas mentökocsit megelőzve tájékozódott elsőként a súlyosabbnak jelentett baleseti helyszíneken. 1914-ben a BÖME napi mentőgyakorlatában már 19 db mentőgépkocsi vett részt, melyek nagyban növelték a mentők hatékonyságát. E gazdag járműparkból 11 db gépkocsi már fekvőbeteg szállítására is alkalmas volt.
