Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - DOBOS Irma: Az APENTA keserűvíz kutatástörténete

Az üzemvezetés 1986-ig a Hunyadi telepről irányította a budai és a vidéki telepeket, majd ugyanezt a feladatot az Apentán kialakított új irodarészlegből látta el. A korszerű palackozót 1979-ben MKP 0-1 típusú 6400-7200 p/h teljesítményű palackkiszedő automatával, KDG 3 1 típusú 4500-10 000 p/h palackmosó géppel és BF 36-1 NDK gyártmányú ellennyomást! töltőgéppel szerelték fel. A 0,33 l-es palackból óránként kb. 7500, a 0,5 és a 0,7 literesből kb. 6000 és az 1/1 l-esből kb. 3200 töltését végeze el a gép, majd a palackokat koronadugóval zárja. A keserüvizet kizárólag 0,7 l-es palackban töltötték. A címkézéshez a 6000-12 000 palack/h teljesítményű NDK gyártmányú ROTIX 69/1/6 típusú gépet használták fel, s ehhez igazították a palackszállító szalagot. A lezárt palackokat a rekeszmosó automatával megtisztított rekeszekbe automata rakta be. A telepen azzal a céllal létesült 1980-ban egy 1000 m mély hévízkút, hogy az ásványvíz egy részét palackozzák, hőszivattyú beállításával megoldják az épületek fűtését és a palackmosást. Az ásványvíz palackozásán kívül még ötféle üdítő ital alapanyagát is képezte. A keserűvíz értékesítésének alakulását 1951-től folyamatosan lehet követni egészen 1972-ig. Az adatsorból kiderül, hogy az államosítás utáni első év mindössze 1587 palackkal zárult, s utána ugyan állandóan emelkedett az értékesített mennyiség, de nem egyenletesen. Néhány évben (1958, 1961) meghaladta a 100 ezer, 1964-ben a 200 ezer palackot, ettől kezdve viszont csak évi 20-30 ezer, 1972-ben pedig 12 785 palack volt az utolsó nyilvántartott értékesítés. A következő évtől kezdve azután a 3 budai (Hunyadi János, Ferencz József, Apenta) keserűvíz termelését és értékesítését összevonva kezelte az üzem. A közel 50 éves belföldi forgalmazás az 1980-as évek elején megszűnt, amelyet nemcsak a kis igény, hanem legfőképpen az ugyancsak „Apenta" néven 1982-ben bevezetett ásványvíz is indokolt. A korábbi évtizedekhez viszonyítva az export is jelentősen csökkent, mert pl. 1978-ban a két német államba összesen 29 880 palackot szállított az üzem. Tíz év múlva az NSZK-ba az export kb. évi 8000-10 000 palack, s a külföldi piac megtartása érdekében az időnként kiadott szórólapok hívták fel a figyelmet a keserűvíz előnyös tulajdonságaira. A keserűvíztelepek védelmének szükségessége 1945 után többször is felmerült. Az Apenta Rt. tulajdonában volt Őrmezei úti 5285,5 és a Dobogó úti 15 637,90 négyszögöl területet a külső védőterületen keresztül érték különböző behatások. Először 1947-ben a Földbirtokrendező Bizottság tervezetét - a védőterület mező- és kertgazdaság céljára történő igénybevételét - kellett kivédeni (BFL-XI. 1001). Nem nagy eredménnyel a keserűvíz védelmét szolgálta az Országos Természetvédelmi Tanács 99/1951. sz. határozata, amely a kutakat természetvédelmi értéknek nyilvánította, ezzel is kiemelve különleges adottságukat. A hidrogeológiai védőterület kijelölése mintegy 25 éven keresztül foglalkoztatta az üzemeltető és a hatósági szerveket. Az első ilyen védőterületet az 1958. évi engedély olyan formában tartalmazza, hogy a hidrogeológiai a kijelölt külső védőterülettel azonos területet foglal el. Végül lényeges módosítás és feldolgozás után összeállított kérelem alapján 1980ban a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság mind a 3 telepre egységes védőterületi engedélyt adott ki (Dobos 1976). A hidrogeológiai védőterület kijelöléséhez, a keserűvíz-terület lehatárolásához és a gyógyvíz áramlási irányának meghatározásához a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) geoelektromos módszerrel méréseket végzett (1968). Emellett elkészült a telepek, köztük az Apenta kútjainak teljes műszaki és hidrogeológiai felülvizsgálata, a kút-