Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - SZABÓ Katalin: A szépíró Apáthy István
A báli termek azonban nem alkalmasak a reális értékítéletek meghozatalára, hiszen a „gázvilágítás a tettetést valónak tünteti föl, sőt legragyogóbbnak a kölcsönzött szépséget mutatja". A bogáncsrózsa története is arra hívta fel a figyelmet, hogy ez egy olyan zárt világ, melyben időlegesen divatossá tehet egy kívülállót is a szeszély, de a farsang igazi virágai a kaméliák és a rózsák maradnak. Valószínű, hogy a klasszikus tárca ismérveit figyelem előtt tartva, a vizsgált írások között ez a tárca Apáthy István egyik legsikerültebb darabja. Témaválasztásában, formájában, stílusában egyaránt harmonikus egységet mutat. De ez az írás sem tudja kellően elfedni Apáthy kedvelt didaktikus attitűdjét, az ismeretközlés, a tudás terjesztése ebben a tárcában is elengedhetetlen; gyakran az az olvasó érzése, az ismeretközlés minden körülmények között központi helyet foglal el. Ez persze nem biztos, hogy az írások kárára válik. El kell ismerni, hogy ebben az írásban az ismeretközlés, a biológiai témájú „töblettartalom" nem hat túlzónak, nem hat úgy, mintha az írás kellemetlen, nehéz, oda nem illő, kötelező terhe lenne. Elképzelhető, éppen azért van ez így, mert a szerző olyan nagyszerűen oldotta meg a „beszélő" és az „illatozó" virágok közötti kapcsolatot. Majdnem az allegóriáig vitt párhuzamban mutatkoznak meg az olvasó számára a kétfajta világ párhuzamai. Több szempontból is különös Apáthy Húsvétkor 6 című tárcája, mely a Magyarország és a Nagyvilág húsvéti ünnepi számában jelent meg. Csalódna az olvasó, ha klasszikus, valóban a húsvétról szóló tárcát várt volna Apáthytól, vagy a Magyarország és a Nagyvilágtól. Apáthy a természet templomába hívja imádkozni a híveket, ünnepelni a tavaszt, az újjáéledő természeti szépségeket. A tárca a maga idejében valószínűleg szokatlan, merész, talán sokkoló is lehetett, de véleményem szerint semmiképpen sem nevezhető vallásellenesnek. Az írás - természetesen - összhangban áll szerzője materializmusával, mely materializmus azonban nem tévesztendő össze például a XX. századi materializmussal, vagy a szociáldarwinisták materializmusával. Apáthy számára a templom maga a természet, a teremtett világ, ennek megújulása pedig a feltámadás; tárcájában az élet burjánzásának a leírása, az életöröm és az életigenlés a domináns elem, ami valljuk meg őszintén a keresztény vallásosságtól sem idegen. „Ez csak az igazi oltár! Ilyet emberi hatalom nem tud teremteni; nincs a világon annyi kincs, hogy ilyen pompát előállítani elég legyen. Ide kellene gyűlni a föld urainak, ha imádkozni akarnak, nem a sötét boltozatok alá; innét szebb illat száll az ég felé, mint a bódító tömjéné." - írja Apáthy. A talán panteista elképzelésektől sem mentes természetfelfogás elemei mutatkoznak meg ebben a tárcájában. A természet templomába hívja a híveket a szerző; az elidegenítő, magányosságra ítélő városi létből a természet ölére, mely invitálásban benne foglaltatik a magány és az elidegenedés megszűnésének reménye is. Természetesen ilyen kis számú példából nem lehet és nem is szabad általános érvényű következtetéseket levonni, de az összes elemzett mű tekintetében elmondható, hogy a Iegmindennapibb témákat is egyéni módon megközelítő írásokról van szó. A tárcák szubjektív jellege egyéni, sokszor meghökkentő látásmódban, asszociációkban és művészi láttatásban domborodik ki. Ezekből az írásokból az is látszik, hogy a tárcaírók célja nem csupán az írás maga, de nem is csak a könnyed szórakoztatás. Már ezekben a tárcákban is tetten érhető a természettudós szemléletmódja, nevelni és tanítani vágyó attitűdje is. Ifi Apáthy I : Húsvétkor. In: Magyarország és a Nagyvilág. 1881/17. 262-263.
