Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - SZABÓ Katalin: A szépíró Apáthy István
Nem napi politikai aktualitásra, de napi eseményre épít Apáthy István két tárcája, A hóvirág 1 ' 1 és A farsang és a virágok 14 című, az előbbi a közelítő tavasz apropóján, az utóbbi a farsangi forgatag közepette született. Érdekes nézőpontja, szerkesztési elve és kontrasztos szembeállításai miatt mindkettő érdemes az elemzésre. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy már ezekben a tárcákban is elö-elö bukkan a történet jelentős szerepe, bár inkább még a leírások uralják a tárcákat, s ez Apáthyra szinte mindvégig - még a kifejezetten a történetre építő műfajoknál is - jellemző lesz. Apáthy A hóvirág című tárcájában elsősorban is a nézőpont és a tekintet váltakoztatása a figyelemre méltó. A „sáros utcából a mezőre, az erdőre hegyek közé" kiránduló „városi" veréb hozza az első híreket a tavasz érkeztéről. A színhely szemet gyönyörködtető természeti táj, de a leírás a tekintetnek korlátok nélküli perspektívákat nyitó természetből nagyon gyorsan újra a város falai közé tér vissza. A „váci-utca gavallérja" is a kikeletnek örül, de vajon ő honnan tudja, hogy örülni lehet a tavasznak, teszi fel a kérdést a szerző. Az olvasó tekintetét most az ember kabátjának gomblyukában található virágra fókuszálja Apáthy. Ettől a ponttól kezdve azonban az elvárásoktól eltérően alakul tovább a tárca menete, hiszen az olvasó azt várná, hogy a további részekben az. ember kapja a főszerepet. A szerző viszont a hóvirágra koncentrálja figyelmét és a továbbiakban tulajdonképpen azt a történetet olvashatjuk, melyből megtudjuk, hogyan került a hóvirág a városba. A hóvirág élete emberszemmel, lehetne a tárca címe. Lezárásképpen a tárcában újra megjelenik az ember, de csak azért, hogy a virág sorsát beteljesítse, leszakítsa, eladja, valaki a gomblyukába tűzze, majd a párjának ajándékozza. Apáthy mintegy elrettenve az ember világától, a szürke város látványától menekül a természetbe. Kiválóan alkalmazza ugyan a tekintetnek ezt a táguló, majd fokozatosan az apróbb dolgokra összpontosító, az általános és a konkrét közötti vezetését, de a történet erőtlen. Erőtlen, mert az emberi lélek boncolgatása helyett, bármily furcsa is, a virág „lelkével" szeretne foglalkozni a szerző; az olvasó előtt a hóvirág tragikus sorsa bontakozik ki. Persze sejthető emögött az emberek világának sekélyes, a természettől távoli, a tekintetnek határt szabó város falai közé szorított mivolta. A leírás viszont az író erősségei közé tartozik, könnyeden és biztos ecsetvonásokkal fest. Azt is meg kell említeni, hogy már ezekben a tárcákban is megmutatkozik a tanítani vágyó tudós. Szakszerű, de mégis a tárca követelményeinek megfelelő könnyed stílusban vitt tárcájába némi növénybiológiai ismeretet. Szinte költői a hóvirág, biológiai szempontokat is kielégítő leírása: „Az osztatlan szártól jobbra balra egyenesen áll a két sötétzöld tőlevél; a szár végén a virágtakaró szétnyílik s kiemelkedik belőle a vékony virágkocsány, a könnyű virág terhe alatt is meghajolva. Némelyik még bimbó, a másik már szétnyitá három hófehér kehelyszirmát, melyek elfedték a kicsiny zöldszegélyű pártát. Ezen belül hat porzó őrzi feltartott narancssárga lándzsájával a kis zöld maghont, melynek pedig alig lesz ideje, hogy gyümölccsé érjen. Az egész oly egyszerű, oly igénytelen s mégis, vagy tán éppen ezért, oly kedves. Magán hordja a környező lég frissességét, a kora tavasz költészetét, báját." Ezt a kellemet és ezt a bájt rontja meg és rontja el az ember Apáthy tárcájában. Az író gondolatai a természet nyújtotta tág térben kalandoznak és így sem ideje, sem ereje nem marad már mással foglalkozni. Ebben a tárcájában egyébként azt a lehetőséget sem használja ki a szerző, hogy a virág sorsának bemutatása segítségével 13 Apáthy I.: A hóvirág. Fővárosi Lapok, 18. 1881/73. 388-389. 14 Apáthy [.: A farsang cs a virágok Fővárosi Lapok. 19. 1882/31. 200-201.
