Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - SZABÓ Katalin: A szépíró Apáthy István

került Szegedre, ahol az egyetem keretében megkezdte az állattani intézet szervezését. Munkáját azonban nem tudta befejezni, 1922. 09. 27-én, ötvenkilenc éves korában halt meg. Apáthy munkássága, elképzelései, közéleti szerepvállalása, de humanizmusából eredő naiv hite is akarva, akaratlanul végzete felé sodorta a világhírű orvost. 1920-ban így ír erről a Magyar Orvos című, Erdélyben megjelenő lap: „Apáthy István kálváriájában a magyar nemzet kálváriáját látjuk megtestesítve. Ott egy évezred minden alkotása, reménysége, egy nemzet álma jutott a megsemmisülés országútjára; itt egy emberöltő alkotását ragadták ki a teremtő mester kezéből a civilizáció nevében. Hogy a végzet e rohanásban hol áll meg, azt véges elmével belátni alig tudjuk. Apáthy István Kálváriája ott kezdődött, amikor mint a tudomány hivatott művelője humanistává lett, mely szerepben épp oly nagy szívvel dolgozott, mint a katedrán. Ott kezdődött az ő kálváriája, amikor Erdély közéletében az ő képességeit megillető helyet elfoglalta s amikor a körülötte sereglettek tízezrei kezébe adták a zászlót és követelték, hogy vezesse őket azon az uton, amely az erdélyi magyarság boldogulása felé vezet. Sokan vannak, akik azt mondják, hogy Apáthy Istvánnak a katedrán kellett volna maradnia. Mi azt mondjuk, hogy Apáthy István őrállása minden helyén nagy szolgálatot tett nemzetének."

5 Korrelációban: valóság -fikció - irodalom Dobos István, egy Barthes-Bersani,-Hámon,-Riffalerre-Wolt munka alapján hívta fel a figyelmet arra, hogy a 19. század második felében az epikai hitel elfogadott poétikai formáit a megismerés racionális szemléletmódjai határozták meg. A megismerés racionális szemléletmódja a tapasztalati ismeretszerzésre, a szcientizmusra, a tudományos eredmények irodalomban való megnyilvánulási formáira irányítja a figyelmet, illetve azokra a formai és tartalmi változásokra, melyek a felsoroltak alapján indultak el. Dobos ennek kapcsán a nézőpont megváltozását és a narrátor helyzetének felülbírálatát említette. Szerinte a korszak prózája az „új személyiségelvnek megfelelően összetett narratív szerkezeteket juttatott kifejezésre."

6 Más szavakkal ezt úgy is kifejezhetnénk, hogy a szcientizmus, a tudományosság helyet követel magának a 19. század második felének irodalmában is. Ez azonban nemcsak a tudományos eredmények felhasználását, tehát az irodalom tartalmi gazdagodását jelentette. A realizmus például előszeretettel alkalmazta a tudomány módszereit, az adatgyűjtési és értékelési eljárásokat az irodalomban. Talán éppen ezért érdemes összevetni a fenti megállapításokat azzal, amit Foucault a természettudományos és orvosi tekintet megváltozásáról állít. Foucault egy 18. század végi orvosi szöveget idézve emeli ki, hogy az általa elemzett szerző szerint a „tudománynak szemet kell adni". „A szem tud és dönt. A szem uralkodik" - írja Foucault. „Azután olyan tekintet ez, amelyet nem nyom agyon a struktúra szűk rostélya (forma, elrendezés, szám, méret), hanem meg tudja ragadni és meg is kell ragadnia a színeket, a változatokat, az apró anomáliákat, éberen figyelve minden devianciát. Végül pedig, ez a tekintet nem éri be annak egyszerű megállapításával, ami éppen látható; fölvázolja az eshetőségeket és a kockázatokat is; tehát kalkuláló tekintet."

7 Talán ilyen tekintetet várhattak el az íróktól is. Legyen affinitá3 V.P.A. : Erdély aranykönyvéből. Apáthy István arcképéhez. In: Magyar Orvos, 1. 1920/24. 286. h Dobos I.: Alaktan és értelmezéstörténet. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1995. 52. 7 Foucault, M.: i. m. 2000. 131.