Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - Géra Eleonóra Erzsébet: Egészségügy, demográfia és járvány a 19. századi Baranyában
gánépület is csővezetékből nyerte a vizet, a lakók számától függően évi 10, 20 vagy 40 Ft vízbért fizettek a városnak. A magánházakba bevezetett víz a nyomás hiánya miatt az emeletekre nem jutott fel. A lakosság másik része a 32 közkútból és a 11 ún. rángatós kútból nyerte a vizet. A forrás vízmennyiségének kétharmadát a malmok, egyharmadát pedig a lakosság használta fel (kb. 600m 3 ). A városban a 19. században 2 gőzfürdő, 1 hideg vizes fürdő, 3 uszoda és egy a szegények számára fenntartott uszoda működött. Száraz nyár esetén a vízmennyiség egynegyed részére is csökkenhetett, ekkor főleg a lejtős területek lakóinak jutott kevés ivóvíz. További problémát okozott, hogy a nem egységesen kialakított és nem összefüggő vízvezetékrendszerbe könnyen bejutottak a különböző szennyeződések. Az új vízvezetéket Salbach mérnök tervei alapján Zellerin budapesti vállalkozó építette meg. Az új létesítményt 1892-ben adták át. A csővezetékeket víztartályrendszer egészítette ki, a hálózatban a víz folyton keringett és minden cső külön zárószeleppel volt ellátva. A csöveket 1,5 m mélyen helyezték a földbe. Ágh Timót szerint a napi vízszükséglet fejenként 35 1, ipari célokra 17 1, utcák és terek öntözésére 17 1, fürdők és szökőkutak számára 11,3 1 volt. A szennyvíz elvezetése a 19. században folyamatosan problémákat okozott. A század végén több terv is készült a helyzet megoldására, de főleg a szükséges pénz hiánya miatt egyik sem valósult meg. Az 1890-es évek elején egy bizottságot küldtek ki ez ügyben Németországba. A legesélyesebb terv alapján öblítőrendszeres hálózatot akartak kivitelezni, a városon kívül pedig ún. öntözőrendszerrel hatástalanították volna a szennyvizet. Az új rendszer kilenc óra alatt 2300m 3 vizet vezetett volna ki a városból. A kivitelezés 200 000 Ft-ot meghaladó összegbe került volna. A csatornahálózatot csak 1926-ban építették ki Pécs városában. Addig különböző módszerekkel próbálták védeni az ivóvizet és ennek következményeként a lakosság egészségét. Szabályrendeletet adtak ki az árnyékszékek és pöcegödrök építési módjairól és elhelyezéséről. Az árnyékszékek csöveinél kötelező volt szellőző-kürtöcskéket beépíteni, a pöcegödröket cementtel vagy aszfalttal kellett kirakni és minden évszakban ki kellett tisztíttatni. A tisztítást erre szakosodott vállalkozók végezték az előírásoknak megfelelően. Sajnos a lakosság nagyobb része ezeket a rendelkezéseket nem tartotta be. Gyakran a szűk udvarok miatt a pöcegödör tartalmát csöbörben vitték ki a kocsiig. A vállalkozók nem mindig vitték ki kocsijuk tartalmát a városon kívülre, hanem lerakták valamelyik külvárosban. Jelentős probléma volt a városban terjengő por. 1893-ban 39,502 km volt Pécs utcáinak hossza. Ebből 0,451 km-t aszfalttal, 0,841 km-t vörös kockakővel, 0,711 km-t félkockakővel, 9,061 km-t törtkövei és 9,917 km-t makadám burkolattal borítottak. 18,481 km-t nem fedett útburkolat. A belvárosban 13,731 km-t burkoltak be és itt csak 3 km-nyi utca maradt borítás nélkül. A közterek azonban az egész városban burkolatlanok voltak. Sajnos a legforgalmasabb utcák maradtak burkolat nélkül, vagy csak makadám burkolatot kaptak. A város az utcák tisztántartására köztisztasági adót szedett. Ez 1893-ban 13 141 Ft értéket tett ki. Az építkezési szabályrendelet értelmében az új házakat átadás előtt higiéniai szempontból építészeti bizottság vizsgálta meg. 1894-ben 810 régi és új lakást tekintett meg orvos, 392 esetben volt szükség fertőtlenítés elrendelésére 3 . A város köztisztaságát az evvel 175/1895. Baranya vármegye tiszti főorvosának iratai. IV. 413. 5. doboz.
