Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

Birtalan Győző: Üzenetek az európai múltból - (Idézetgyüjtemény)

Az ember egzisztenciális, szellemi és morális kiszolgáltatottsága, veszélyeztetettsége a nagyvárosi környezetben a legfenyegetőbb. Itt a metropolisok dzsungelében találkozhatunk a leggyakrabban az elidegenedés jelenségével is. A modern nagyvárosok nyomasztó szürke nyomorúságának legérzékenyebb költője Rainer Maria Rilke volt: „A nagyváros egy elveszett, bolond piac, mely szertemállik; a világváros tűzvészpánik, hol vigaszvirág nem virágzik, a homokórája lepereg. S itt él az ember s rosszul él, viasz arccal riadtan bújva mély szobákban mint elsőfüves bárány búj a nyájban; s ott kint liheg és ég a föld a nyárban és ő csak él és nem tudja, mi az. S a gyermekek felnőnek pinceablak mélyén, mely mindig szürke árnyban áll és nem tudják, hogy virágok is vannak, hogy száll a szél, hogy tündököl a táj, s csak gyermekek, s gyermeknek lenni fáj... " (R. M. Rilke: A szegénység és a halál könyvéből) Babits Mihály költészetéből megtudtam, hogyan élhette át szüleim és nagyszüleim nemzedéke az első világháborút. „Még élni sem érte az életet, egy bátor pillantást ha vetett s az. ég, a föld mind ránevetett, de nem lesz birtoka semmi: a szépség, épség, ifjúi vér, tudás, tanulás, az isteni ér, nők biztató szeme - mind mit ér, ha menni kell neki, menni? De megy, szívesen, nem alkuszik, anyjától könytelen búcsúzik, bár lelke szeretetben úszik: sohasem tanult gyűlölni. S ki gyűlölt minden gyűlöletet, s minden szeretetet szeretett, nem élhet, aminek született, mert ölni kell neki, ölni. 0 nem gyűrűt gyűrűért cserélt, szívet cserélt aranyat vasért, oly kincse volt, ami többet ért,