Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

Birtalan Győző: Üzenetek az európai múltból - (Idézetgyüjtemény)

Szerelmedért eltépett lelkemet Istentől újra visszakérném, dicsőbb erénnyel ékesíteném s örömmel nyújtanám neked szerelmedért! " (Vörösmarty M.: Ábránd) Számunkra a hazafias érzések legtisztább, leghitelesebb megszólaltatója Petőfi Sándor volt: „Magyar vagyok. Legszebb ország hazám az öt világrész nagy területén. egy kis világ maga. Nincs annyi szám, ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét a Kaszpi-tenger habjain is túl és rónasága, mintha a föld végét keresné, olyan messze-messze nyúl. Magyar vagyok. Természetem komoly, mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-fel röppen a mosoly, de nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: magas kedvemben sírva fakadok; De arcom víg a bánat idejében, mert nem akarom, hogy sajnáljatok. Magyar vagyok. Büszkén tekintek át a múltnak tengerén, ahol szemem egekbe nyúló kősziklát lát, nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, s mienk nem volt a legkisebb szerep; Úgy rettegé a föld kirántott kardunk, mint a villámot éjjel a gyerek. Magyar vagyok. Mi mostan a magyar? Holt dicsőség halvány kísértete; Föl-föltűnik s lebúvik nagy hamar ha vert az óra — odva mélyibe. Hogy hallgatunk! a második szomszédig alighogy küldjük életünk neszét, s saját testvérink, kik reánk készítik a gyász s gyalázat fekete mezét. Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég. Szégyelnem kell, hogy magyar vagyok! Itt minálunk nem is hajnallik még,