Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

ügyi alkalmazottaktól a fejlődés a hivatásos, képzett ápolónői rendszerhez és a nemzetközi vöröskeresztes mozgalomhoz vezetett. Dr. Kapronczay Károly könyve minden érdeklődő számára betekintést nyújt a magyarországi kórházak kialakulásának és ezzel párhuzamosan az ápolói rendszer kiépítésének - nemcsak egészségügyi, hanem kultúrtörténeti szempontból is jelentős és érdekes - történetébe. Kölnéi Lívia Kapronczay Katalin: A magyar orvosi szaksajtó- és könyvkiadás a reformkorban és a neoabszolutizmus korában (1831-1867). Bp., Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 2004. 141 p. A magyaroszági szaksajtó- és könyvkiadás fejlődéstörténetének feltárása, részletes feldolgozása ez ideig nem kapott elég hangsúlyt a tudományos kutatásban. A nyomtatásban is megjelent kevés számú közlemény csak részletkérdések mélységéig merült le, vagy egyegy kiadványtípussal foglalkozott. A tágabb összefüggések a tudomány- és művelődéstörténettel, politikai- és társdalomtörténettel eddig még nem nyert megfogalmazást. A fehér foltok felszámolása azért is fontos, mert a medicina külön szempontjai erre kiváló lehetőséget biztosítanak. Az Orvostörténeti Könyvtárban eltöltött évtizedes munkássága alatt a szerző alapos tájékozódást szerzett e szakirodalomban, a források kiváló ismerete is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen szemléletesen dolgozta fel e korszak orvosi sajtóját. Sok szempontból vízválasztó volt az 1831-ben megindult Orvosi Tár. Ez az orgánum maga köré gyűjtötte a tennivágyó szakembereket, vállalta a tájékoztatást, és hangsúlyozottan foglalkozott az orvosi nyelv művelésével. Nyelvújító tevékenysége ma is elismerést vált ki. Olvasókörét nemcsak a medicina, hanem a természettudományok egészére terjesztette ki. Megfogalmazott célja volt a latin nyelvi terminológiából kibontani a magyar nyelvű szakkifejezéseket, elszakadni a latintól és a magyar köznyelvre támaszkodva összeállítani az új szaknyelvet. Nem volt kevés e célkitűzés, bár akadtak gondok, de alapjában véve a vállalt feladatát megvalósította. Úttörő szerepe vitathatatlan. A kölföldi, elsősorban olasz, angol és német mintára megszervezett társaságok kéviselték a szakfolyóirat mellett a tudományos haladást. Elsődlegesen a Magyar Tudományos Akadémiát (1925) kell említenünk, amely igen fontos keret volt. Mivel az egész tudományosságot kellett kéviselnie, a természettudományok nem jutottak hangsúlyos szerephez, de az orvosi kiadványok támogatásával lendületet adott a nyomtatott sajtónak. Nagyobb hatása volt a Budapesti Királyi Orvosegyesületnek (1837), amelynek célja a praktizáló orvosok szakmai támogatása, továbbképzésük elősegítése, mert ezt a szerepet az egyetem nem vállalta magára. Bevezette a pályáztatás rendszerét, könyvtárat alapított, amelynek keretében disszertációkat, folyóiratokat és különnyomatokat is gyűjtött. Még nagyobb hatósugárral működtek a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók (1841), akik első összejövetelüket Pesten, vándorgyűléseiket pedig vidéken rendezték meg. Az újabb régiók bekapcsolása a vidéki orvostársadalom aktivizálását és bevonását is jelentette. Kiadványaik nemcsak a szigorúan vett társasági híreket közvetítették, hanem nagyban hozzájárultak a ma-