Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

ADATTÁR - DOCUMENTS - Emed Alexander: Gottsegen György (1906-1965) - György Gottsegen (1906-1965)

gyermekük Ágnes, aki neves vegyészmérnök, egyetemi docens - a műegyetemi vegyészképzésben gyógyszervegyészként is dolgozik Budapesten. Gottsegen magánpraxist is folytatott a Hold utcában, és otthonában a kor neves írói és művészei közül sokan megfordultak. 1938-ban meghozzák Magyarországon is az első zsidótörvényt, amit aztán a többi követett. 1942-ben megkezdődtek a megalázó munkaszolgálatok. A zsidókórházból ismert, még idejekorán kivándorolt barátja, Lax Henrik vízumot küldött számára, ő azonban minden szenvedés ellenére is hűséges maradt szülőföldjéhez. Lánya, Gottsegen Ágnes írja, hogy 1956-ban Bécsig is eljött érte, de apja, aki mindig Pesten élt, kijelentette: „ha disszidálni akarnék, Budára költöznék" 1944-ben apósa lakásában kórházat rögtönzött, ahol sok sebesült talált gyógyulást. Ilyen körülmények között vészelte át a háborút feleségével és lányával együtt. A háború után azonnal tevékeny részt vállalt az újjáépítésből. Alapító tagja volt az Orvosegészségügyi Szakszervezetnek. Az elsők között használhatóvá vált Koltói Anna Kórházban az I. sz. Belosztályt szervezte meg, és átvette a kórház igazgatóságát. 1947 tavaszán magántanári képesítést nyert. A szív, erek és vérképző szervek funkcionális kórtana volt disszertációjának címe. A Haynal-klinika keretében tartotta előadásait 1952-ig, amikor a magántanári kollégiumokat megszüntették. 1949-ben a Péterfy Sándor utcai kórház D belosztálya élére került, de a következő évben a Tétényi úti kórházba helyezik, ahol orvos-szakértőként vesz részt a kórház átépítésében és a az I. sz. Belosztály valamint az egész intézet igazgatója maradt két éven át. Ezen eseményekkel párhuzamosan szoros kapcsolata alakult ki az OTI-val. Előbb az OTI kórházainak központi igazgatója, majd az Országos Orvosigazgatósági Főosztály vezetője lett 1960-ig. 1952-ben került az István Kórház III. sz. Belosztályának élére, egyidejűleg a dél-pesti terület vezető belgyógyász megbízatását is megkapta. A nyugati országokban a modern kardiológia rohamos fejlődésnek indult a második világháború után: a katéterezés rutinná vált és megindultak az első szívműtétek. Magyarországon pedig az antibiotikumok felfedezése után a pusztító népbetegségek, a gümőkor és a szifilisz is gyógyíthatókká váltak és mindinkább előtérbe került az új népbetegség, az érelmeszesedés problémája. Gottsegen Görgy az elsők közé tartozott, aki felismerte, hogy a kardiológiában új korszak kezdődött, s szakemberekre, valamint jól felszerelt modern intézet felállítására van szükség. A háborút követő évek pénzhiánya lehetetlenné tette egy ilyen intézmény megalapítását, ráadásul ő maga sem tartozott azok közé, akik a párt kegyeiben részesültek. Mindezek ellenére 1955-ben egy röntgenkészüléket helyezett el az osztály első emeletén s cardiopulmonális laboratóriumot szervezett, Romoda Tibor pedig az első szívkatéterezést végezte el a belgyógyászati osztályon. Ebben az évben védte meg kandidátusi disszertációját is: Adatok a heveny tüdővizenyő kórtanához és terápiájához címmel. A forradalom után Gottsegen meggyőzte az egészségügyi minisztert az ügy fontosságáról és 1957-ben meg is alakul az Országos Kardiológia Intézet. Az új intézet, amely az István Kórház III. belosztályából alakult, egyelőre nem egy épületben működött, magában foglalta a II. sebészeten kialakított szívsebészetet és a Heim Pál kórház egyik gyermekosztályát is. Az első munkatársak, akik vezető beosztásban dolgoztak, a következők voltak: Romoda Tibor, Szám István, Temesvári Antal, Arvai Attila, Szutrély Gyula, és Csákány György. 1956-ban nagy mértékű külföldi segély érkezett, s olyan módon sikerült felszerelni a kórházat, hogy az első szívműtétet - egy zárt commissurotomiát - már 1957 decembe-