Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)
Birtalan Győző: Üzenetek az európai múltból - (Idézetgyüjtemény)
az érzéki és szellemi örömök kapcsolatával. Állást foglalt az esztétikai nevelés kiemelkedő fontossága mellett. Szerinte a kultúra legfőbb feladatai közé tartozik, hogy az embert már legkorábbi „fizikai" életszakaszában érintkezésbe hozzák a szépség tartományával. Úgy vélte, hogy nem a fizikai, hanem csak az esztétikai állapotában fejlődhet ki a moralitás. Konklúzióit az alábbi megállapítás összegzi: „Fizikai állapotában az ember csupán elszenvedi a természet hatalmát, esztétikai állapotában megszabadul ettől a hatalomtól, morálisan pedig uralja azt. " Az ember nevelésének korabeli felértékelése abban is kifejezésre jutott, hogy divatba jött a „fejlődési regény" {Entwicklungsroman). Ezekben a müvekben a főszereplő életútjának követésével megismerkedhetünk karakterének, mentalitásának, általában a dolgokhoz való hozzáállásának alakulásával. Goethe a Wilhelm Meister tanulóévei és vándorévei c. regényeiben is ebben a megközelítésben foglalkozott a témával. Azt vizsgálta, hogyan találhatja meg az új polgári értelmiséget képviselő Wilhelm optimális életformáját ebben a változó világban. Az alábbi érdekes reflexiók jól tükrözik a szerző vélekedéseit: „... A nemesember személye megmutatásával mindent odaad - a polgár nem ad, nem adhat semmit a személyiségével. ... Amannak tenni és hatni kell, emennek végrehajtani és alkotni; egyes képességeit kell kifejlesztenie, hogy hasznát lehessen venni, s már előre feltételezik róla, hogy lényében nincs semmi összhang, nem is szabad, hogy legyen, mert minden egyebet el kell hanyagolnia, csak hogy egy bizonyos módon használhatóvá tegye magát. E különbségért nem a nemesek követelődzése nem is a polgárok engedékenysége, hanem maga a társadalom szervezete felelős... " „Az értelmes ember sok önmagának, de kevés az egésznek. " „Jobb szabályok szerint tévedni, mint úgy, hogy a természet szeszélye hajt ide-oda bennünket; s ahogy az embereket látom, úgy tetszik nekem: mindig marad a természetünkben valami üresség, amelyet csak egy határozottan kimondott törvény tölthet ki... " „Kötelessége mindenkinek, aki a fő dolgokban eltávolodik a világtól, közömbös dolgokban annál inkább egy szintre helyezkedni vele... " (J. W. Goethe: Wilhelm Meister tanulóévei) „A fiú általában szétszórja, amit apja gyűjtött, maga mást gyűjt, vagy másképp. Hanem ha az unokát, az új nemzedéket bevárhatja az ember, ismét felbukkannak ugyanazok a vonzalmak, ugyanazok a nézetek. " „Minden embernek a maga módján kell gondolkodnia, mert a maga útján mindig lel valami igazat; bizonyos fajta igazságot, amely élni segíti. Csak elhagynia nem szabad magát; a puszta, mezítelen ösztönösség nem illik az emberi lényhez... " „Nincs borzasztóbb, mint a képzelet ízlés nélkül... " (J. W. Goethe: Wilhelm Meister vándorévei) A Faust második részében is azzal a kérdéssel szembesülünk, hogyan találja meg a főhős a hozzá méltó feladatkört, hogy elégülhet ki csillapíthatatlan tettvágya egy jobb, értékesebb társadalom építésében. Ennek teljesülését kapjuk meg a megvakult Faust végső látomásában:
