Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)
ADATTÁR - DOCUMENTS - Józsa László: Az orvosi, állatorvosi és gyógyszerészeti irodalom Bizáncban
Megfigyelte, és az Epitoméban adta közre, hogy családon belül kimutatható a daganatos hajlam, az egyénnél pedig a diszpozíció. Ugyanott szó esik a fej, zsigerek és nemi szervek betegségeiről, gyógyításukról. Nagy teret szentel az epilepszia tárgyalásának, a kórral kapcsolatos korábbi véleményeket és terápiás próbálkozásokat gyűjti össze Oribasziosztól León Iatrophisztáig (BERNHARD 1974). Az Epitomé nagy része szintén sebészeti tárgyú. Ismerteti a méh és emlő rákjának mütéttanát, foglalkozik a katéter és hólyagba vezethető kőzúzó eszköz használatával. Orvosi műben Nonnosznál találkozunk először a kőzúzó leírásával, noha előtte jó évszázaddal egy nem szakember, Szkevophülax szerzetes már feljegyezte a műszerrel végzett műtétet. A könyv urológiai fejezetében említi, hogy a mérgek számos esetben okoznak vérvizelést. A műtéti preparátumok gondos áttekintése révén a jódhiányos golyva és a cisztás golyva szemmel látható képét különítette el. Theophanész Nonnosz sem tudott szabadulni a legdivatosabb „diagnosztikus" módszer bűvköréből, terjedelmes írást szentel az uroszkópiának. A Sebészeti Kódex feltehetően Bíborbanszületett Konsztantin rendeletére készült, s noha ilyen címmel csak az utókor illette, nem önálló monográfia, „mindössze" része a hatalmas, több mint 400 fóliónyi terjedelmű Bibliotheca Laurentiana (Codex Laurentianus) elnevezésű gyűjteménynek. Némelyek úgy vélik, hogy a Codex Laurentianus a medikusoktatást szolgálta (ami már csak terjedelme és méretei miatt sem valószínű), mások azt gyanítják, hogy sebészeti enciklopédia céljára készült. A Codex Laurentianus Firenzében maradt fent, mind máig kiapadhatatlan tárháza a sebészet-történeti kutatásoknak (KÁDÁR 1992). A ficamok, törések ellátásáról, (Hippokratésztól a 10. századig terjedő módszerek alapján), 56 színes miniatúrával illusztrált beszámolót ad. A műtéttani leírások mellett nemcsak felsorolja, hanem képeken is ábrázolja a korabeli sebészeti műszereket. Több mint kétszáz kézi eszközt használtak a 10. század műtétes szakmák orvosai (BLIQUEZ 1984). A kódex említi, hogy Bizáncban gyakori beavatkozás volt a művi abortusz, a 281. fólión pedig két, erre a célra szolgáló eszköz (curette-kanál) is látható. A tizenegyedik század orvosi művei Mikhaél Pszellosz (1018-1079) orvos, költő, filozófus, politikus. Nevét nem orvosi tevékenysége, hanem történeti munkája a Khronog raphia őrizte meg, amelyben a 976 és 1078 közötti évek eseményeit vette sorra (AERTS 1990, RENAULT 1967). Kevéssé ismert orvostudományi alkotása - a Carmen de re medica - hosszú jambikus költemény. Verses formában szokatlan a bélférgekről, tetűről, tetvességről olvasni. A Carmen részletezi a golyva tünettanát, műtéti javallatokat. A szerző azt hirdette: „A kórjóslat nem a pulzus tapintásával, hanem a széklet, köpet és a vizelet vizsgálatával úgy mondható meg, mintha Püthia tripodján mondaná (az orvos)" (WESTERINK 1992). A költemény tekintélyes részét a vizeletnézés dicsérete teszi ki (angol fordítását közli DIAMANDOPOULOS 1996), amit három tulajdonsága (szín, állag, üledék) alapján osztályozott. A 480-490. verssorokban az excretum felületén képződő olajhártyát a zsírszövet leépülése, fogyás jelének tartja. 7 Püthia a delphoi szentély jósnője, aki háromlábú székén ülve mondta jóslatait.
