Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

Birtalan Győző: Üzenetek az európai múltból - (Idézetgyüjtemény)

vagy bármely zene éri fülüket, látod, hogy némán állnak s vad szemük szelíd fénybe fordul a zene édes hatalmától. Mondják, így mozgatott meg Orpheus fákat, köveket, folyókat: Mert minden kemény és konok dühöt a zene megszelídít egy időre. Az ember, aki legbelül zenétlen s nem hat rá édes hangok egyezése, az kész az árulásra, taktikára, s szelleme tompa, mint az éjszaka, s érzelme komor, mint az Erebus: Meg ne bízz benne. Hallgass a zenére... " (Shakespeare: A velencei kalmár, V.) „... Es mint e látás páraváza, majdan a felhősipkás tornyok, büszke várak, szent templomok, s e nagy golyó maga, s véle minden lakosa, szertefoszlik, s mint e ködpompa tűnt anyagtalan, nyomot, romot se hágy. Olyan szövetből vagyunk, mint álmaink, s kis életünk álomba van kerítve... " (Shakespeare: A vihar, IV.) A 18. század Európájában a haladás egyik karakterisztikuma, hogy az élet minden megnyilvánulása, formája és funkciója a tudományos igényű vizsgálódás tárgya lett. Ebben mindinkább igyekeztek elkerülni az addig megszokott vallásos, metafizikai magyarázatokat, a kutatások a természeti törvényszerűségek megismerésére irányultak a tapasztalás és az értelem jegyében („experientia ac ratio"). Az idevágó adatok gyűjtését és rendszerezését sokan és sokféleképpen végezték. E munkák közül kiemelkedik a francia enciklopédikusuk munkássága. Fáradozásaik eredményeként 1751 és 1772 között megjelent Párizsban a 28 kötetes Encyclopédie ou Dictionnaire raisonné des sciences, des arts et des métiers című kiadványuk. E roppant jelentőségű teljesítmény irányító vezető szervezője Denis Diderot volt, akit sokoldalú műveltsége, lankadatlan szorgalma, céltudatossága predesztináltak erre a szerepkörre. Diderot érdeklődését mélyen megragadta az élőlények kialakulásának izgalmas problematikája. E téren széleskörű olvasottsággal rendelkezett és számos kiváló természettudóssal állt szoros kapcsolatban. Következtetései eredményeként kifejtette a természeti evolúció egy korai hipotézisét, amit név nélkül 1754-ben publikált. Ebben a munkában találkozunk az „állati prototípus" fogalmának koncepciójával, ami később Goethe természetszemléletében is visszatért. „Mintha a természet örömét lelné abban, hogy végtelenül különféle módon variálja ugyanezt a szerkezetet. Csak akkor teszi félre egyik-másik alkotását, amikor egyedeit már min-