Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Balázs Péter: Magyarország és a Habsburg Birodalom szerepe az 1770. évi Generale Normativum létrehozásában

dökkel, fekete szemekkel, husszúkás arccal, török módra öltözködve..." 5 Ha minden elővigyázatosság ellenére mégis „kiütéses betegségek" lépnek fel a városban, a betegeket azonnal el kell különíteni az egészségesektől, és ha meghalnának, a koporsóba helyezett holttestet „mélyen a földbe ásva kell eltemetni". Jellemző a részletességre, hogy „az ágyneműt, amelyben feküdt, gondosan el kell különíteni, azt senki más nem használhatja, sőt a betegség súlyosabb fokozatában mindenestül elégetendő". Amennyiben a járvány már megjelent a városban, füstöléses módszerrel „preventív" szereket (borókafenyő, tömjén, fenyögyanta, stb.) kell alkalmazni. Ezek „a levegőben terjedő, a melléképületekből, istállókból, pocsolyákból és más hasonlókból keletkező kigőzölgéseket, amelyek rothadást képesek kiváltani, megtisztítják és elpusztítják." Legalább ilyen fontos azonban a „házakban tartott tisztaság" is. Az étkezési szokásokkal és a patikaszerekkel kapcsolatos tanácsok után jellemző a kor tudományos gondolkodására és pragmatizmusára, miszerint „amulettek nyakba akasztása... kifejezetten nevetséges, viszont hasznos gyakrabban váltani az alsóneműket". Ma szociális érzékenységnek neveznénk azt a javaslatot, amellyel Torkos doktor az előterjesztését zárja: „...mégis említést kell tenni azokról a többnyire nagy szegénységben élő emberekről, akik nem tudnak pénzt adni az orvosságokért, így a Tekintetes Magisztrátusnak van módja dönteni arról, hogy részükre az orvosságot mint szükséges betegségi segélyt ingyenesen adományozza, és kiadatásáról rendelkezzék". Történelmi utórezgések A Generale Normativum azoknak a folyamatoknak az összegzését és továbbfejlesztését jelentette, amelyek a Török Birodalom visszaszorítása után az országban a 18. század végén a fejlett Európával azonos szintű közegészségügyet teremtettek. A járványügyi szabályozás alapelvei a nemzetközi együttműködésben keletkeztek, azokat egyedül egyetlen ország sem lett volna képes létrehozni. Ezt a korabeli magyar orvosi kar legjobbjai is tudták, és a Generale NormativurnoX. feltétel nélkül támogatták. Az országos politika a maga ideologikus szintjén azonban másképpen gondolkodott a kérdésről. Százhat évvel később, a „közegészségügy rendezéséről" szóló 1876. évi XIV. törvénycikk (tc.) miniszteri indokolása a következőket állította: „oly törvény, mely hazánkban a közegészség ügyét szabályozta volna, eddig nem létezett. Rendeletek és utasítások pedig a mai viszonyok között nem elegendők"'.

36 Tény- és szakszerű volt a megállapítás, mivel a Generale Normativum nem törvény volt, hanem uralkodói rendelet, és nem a magyar országgyűlés alkotása. A „törvény" szó erőteljes hangsúlyozásában egy régi sérelem utórezgései is visszhangzottak, hiszen a Magyar Királyság 1790/91. évi Országgyűlése már 86 évvel korábban, és két évtizeddel a Generale Normativum kihirdetése után kijelentette, hogy a többi között a közegészségügyről is törvényt akar alkotni. Természetesen a jogalkotók és jogalkalmazók is tudták, hogy szakmailag semmilyen hiányhelyzet nem állt fenn egészségügyi szabályozásban. A közegészség „bevégzendö" ügyének sürgető és HHStA-Noten. Nota an die Löbl:Kaysl:Königl: geheimen Hof und Staatskanzley, Wien den 9ten Decembris 1768, Sanitäts Feden für Personen. Képviselőházi irományok 1875-78., I. kötet 278-283., irományszám: 40.