Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - Balázs Péter: Magyarország és a Habsburg Birodalom szerepe az 1770. évi Generale Normativum létrehozásában

Az orvosokról szóló szabályozást bevezető I.§ a szakmai alkalmatlanságot kárhoztatja: „senki sem tagadhatja, hogy a járatlan és tudatlan orvosok minő és milyen sok bajt hozhatnak az emberi nemre..." Hasonló értékítélet nincs a sebészmestereknél és a patikusoknál, csak a bábák esetében, akiknek „...tapasztalatlansága számos embertársunk elvesztésével terhelte az államot" (I. rész, IV. fej. I.§). Az egész Generale Normativum legsúlyosabb erkölcsi szózata a bábákról szóló fejezet VII.§-ában olvasható: „nem ritkán tapasztaljuk, hogy egyes bábák megfeledkeznek Isten és Mielőttünk tett esküjükről, és pénz vagy remélt haszon által félrevezetve, szóbeli tanáccsal vagy tevőlegesen közreműködnek a magzatelhajtásban. Ezennel tehát az ilyen súlyos bűntettektől jogosan elborzadva, jelen rendeletünk erejénél fogva elrendeljük, hogy azok, akiket ilyen természetű dologban tettenérnek, ne csak hivatalukat veszítsék el, hanem a büntetőtörvények előírt szigora szerinti testi fenyítést kapjanak, amely az eset súlyosságának mértékében a halálbüntetés kiszabásáig is terjedhet". A szolgáltatókkal kapcsolatos I. rész személyes hangvétele után a II. rész, II. fej. XVIII.§-ában mintegy elrejtve jelenik meg a járványügy általános dogmatikája, az egyes áruféleségek kezelése kapcsán. „A tapasztalat, ami az emberi dolgok legjobb tanítómestere, már kellő világossággal rámutatott azokra a dolgokra, amelyek védettséggel rendelkeznek a terjedő ragállyal szemben, és mivel Európa több nemzetének bölcs megfontolásából a pestis elkerülésére tett erőfeszítések által ezek jegyzéke teljes nyilvánosságot kapott, hatalmunkkal élve ezt a Mi kikötőinkben, és a tengerparton létesített vesztegintézeteinkben már bevezettük..." A mondat folytatásából egyértelműen kiderül, hogy az 1770-es német rendelet, következésképpen a Generale Normativum járványügyi része is az 1755-ös tengeri kikötői szabályozás

17 adaptációja: „...megparancsoljuk ugyanezen előírások, jelen Szabályzat értelmében történő, és a betegségek szárazföldi terjedésének elhárítására épített veszteglő állomások sajátosságaihoz illesztett bevezetését". Viszonylag rövid indokolással intézi el a rendelet a határ két oldala között zajló, egyébként jelentős helyközi áruforgalmat. Csupán arról számol be, hogy mindez „...a kölcsönös kereskedelmi forgalom iránti jóindulatunkból kifolyólag..." történik (II. rész, IV. fej. XV.§). Valójában a forgalomnak stratégiai jelentősége volt az ott állomásozó katonaság élelmezése szempontjából. Végezetül a zárórészből tudjuk meg, hogy a szabályok „...anyai gondoskodásunkból és szeretetünkből születtek, így viseltetvén országaink és tartományaink közegészségi ügye iránt... reménykedvén, hogy Isten segedelmével alattvalóinkat minden beszivárgó ragálytól megóvhatjuk, ha ezirányú szándékainkat szüntelen igyekezet fogja követni a magisztrátusok, és minden hivatali személy részéről". Ki volt a Generale Normativum szerzője? A mindenképpen igényesebb közönséghez szóló, az 1990-es években kiadott Krónika-sorozatból a „Magyarok Krónikája" címet viselő kötet biztonsággal állítja a következőket: „az 1770. október 4-én közreadott általános egészségügyi szabályozás — melynek szerzője n Linzbauer. I. köt. 566. General-Gesundheis-Ordnung und Instructionen für die Sanitäts-Beamte in dem InnerOesterreichischen Littorali.