Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - Balázs Péter: Magyarország és a Habsburg Birodalom szerepe az 1770. évi Generale Normativum létrehozásában
a birodalmi Főhadparancsnokságnak alárendelt katonai Határőrvidéket szerveztek. A maradék területen, vagyis a Magyar Királyságban és a Partiumban a 18. század második-harmadik évtizedében megszilárduló államszervezet a „közegészség ügyének" (res sanitatis publicae) szabályozását is napirendre tűzhette. Pontosabban, normatív keretbe foglalhatta azt a szervezeti-működési egységet, amely az egészségügy közhatalmi felügyeletét, irányítását és hatósági ügyintézését végezte. Ennek alapfeltétele volt egy hazai központi kormányszerv felállítása. Létrehozására azonban csak 1723-ban kerülhetett sor, a Rákóczi szabadságharc (1703-11) lezárását követő konszolidáció időszakában. A fenti időpontig Bécsben működött Magyar Udvari Kancellária néven az a központi szerv, amely a Magyar Királyság ügyeit igazgatta. Később az összekötő kapcsot képezte az uralkodó és a Helytartótanács között. Magyarországon az alsóbb szintű végrehajtó szervek a hagyományos önkormányzatiságra épülő helyhatóságok voltak. Ez a kettős szerep, tehát a helyi ügyek szuverén intézése mellett a központi feladatok végrehajtása, nem volt idegen a vármegyék és a szabad királyi városok hivatali szervezetétől. Sőt, a vármegyékben az uralkodó a főispánok révén állandó személyes képviseletet is fenntartott. A szabad királyi városokban, nem feltétlenül állandó jelleggel, királyi biztosok működhettek. Központi feladatnak számított minden királyi rendelet végrehajtása, és a 18. században egyre-másra érkező egészségügyi utasítások is mind ezek közé tartoztak. Nyíltan egyetlen alsóbb szerv sem fordulhatott szembe az úgymond idegenből küldött rendeletekkel, de az önkormányzatokhoz lojális hivatali apparátusok, élvezve a helyi politika támogatását, különböző eljárási mesterkedésekkel halogatták a végrehajtást. Visszatérve a 18. század első negyedére, egészségügyi kérdésekben a bécsi Magyar Udvari Kancellária még formális szerephez sem jutott. Ezekben az a Közegészségügyi Bizottság döntött, amely Alsó-Ausztria örökös tartományi kormányzatában működött, és hatásköre 1692-től Magyarországra is kiterjedt. Ezt a szervet emelte később (1753-ban) Mária Terézia az Udvari Egészségügyi Bizottság (Sanitäts-Hof-Deputation) rangjára. Az 1723-ban megalapított Magyar Királyi Helytartótanács (1723. évi XCVII. Törvénycikk) egy évvel később, Pozsonyban kezdte meg a működését. Linzbauer Xavér Ferenc erről így emlékezett meg egészségügyi kódexének előszavában: „A magyar nemzet országa... III. Károly király által 1723. Pozsonyban tartott országgyűlés 97. és 101. Törvénycikkei által az országos tárgyak kezelésére egy igazgató főkormányszéknek: a nagy méltóságú m. kir. helytartó Tanácsnak létesítését határozta el, melyet a jeles emlékezetű király 1724. böjthó 21-ikén ünnepélyesen fel is avatott. Ez időtől fogva a közegészség állapotját érdeklő legüdvösb rendszabályok a kir. helytartók közvetlen elnöksége alatt bocsátanak ki..." 5 . Jóllehet ezeket a „legüdvösb rendszabályok"-aï formálisan a Helytartótanács helyezte hatályba, szakmai tartalmukat 1738-ig semmilyen formában nem értékelhette. Ebben az évben alakították meg az önálló magyar szakbizottságot a Tanács kebelében. Az új bizottság az idő rövidsége miatt sem vehetett volna részt az első olyan átfogó rendelet megalkotásában, amellyel az Udvari Egészségügyi Bizottság a járványügyet szabályozta. Ez a jogszabály „Utasítások vesztegintézetek felállítására és működtetésére" cím5 Linzbauer. I. köt. Előszó.
