Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - Kiss Gábor: Orvosok a Magyar Királyi Honvédségben (1868-1918)
Összegzés Az egészségügyi szolgálat tevékenységének két köre - a sebesültek ellátása és a járványos betegségek elleni védekezés - szorosan összetartozott. Fontossági sorrendet nehéz lenne felállítani, hiszen ez mindig az ellátásra szoruló személytől függött. A lövészárkok katonáit nem csak az ellenség harctevékenysége pusztította, hanem a járványos betegségek is. A háború során a legnagyobb feladatot többek közt a kolera, tífusz és malária betegségeknek a hátországra is veszélyes mértékben történő kiterjedésének a megakadályozása jelentette. Mindez a lövészárokélet adta lehetőségek közt fenttartható higiénia szigorú ellenőrzési tevékenységét is jelentette az orvosok számára. Járványveszély idején például a 4 méter hosszú, 75 cm mély és 40 cm széles latrinákat naponta kétszer mésztejjel locsolták, majd kétnaponta betemették, és újat ásattak, az egyébként használatos ülőfák alkalmazását megtiltották, és csak lovaglóülésben lehetett a gödör fölé gugolni. Az e területen elért sikert bizonyítja, hogy a harctérről a hátországot sohasem érte el semmiféle pusztító járvány. 71 A sebesültellátásról megállapíthatjuk, hogy az osztrák-magyar haderő hadegészségügyi szolgálatainak működése - ide értve a honvéd egészségügyi szolgálatét is - nem volt ugyan zavartalan, de megfelelt a kor elvárásainak. A zavar oka érthető is, hiszen az első világháború a sebesültek számának nagyságában is felülmúlta az addigiakat. A világháború előtt a statisztikusok a háború első időszakában a Monarchiát tekintve mintegy 350.000 sebesült ellátásával számoltak, 72 de a végső elszámolásnál kiderült, hogy a háború alatt közel 2.400.000 sebesültet és beteget kellett ellátásban részesíteni, és ez javarészt a katonai egészségügyi szervekre hárult. Az ellátás minőségét mutatja az a nagyjából 380.000 fő is, akik sebesülés következtében haláloztak el. Ez a 2.400.000 sebesült körülbelül 16 százaléka. (Ehhez hozzájárult az is, hogy a sérültek a sebesülést követően, mozgó harc alatt átlag 1-12 órán belül, míg álló harc esetén negyedórán belül orvosi ellátásban részesültek. 73 ) Mivel külön Magyarországra vetített hasonló számításokkal nem találkoztam, így Magyarországnak a Monarchia veszteségéből való 44 százalékos részesedését alapul véve kiszámítható, hogy Magyarországon közel 1.000.000 sebesült, illetve beteg katona ápolásáról gondoskodtak. További gondot okozott az állandóan meglévő orvoshiány. Gyakran előfordult, hogy egy ezred a mozgósításkor meglévő orvosi személyzete a háború végére csupán 1- 2 fős maradt. 74 Az ellátás számára a legfontosabb problémát a következő kérdés megválaszolása jelentette: Mennyi idő múlva jut a sebesült orvosi ellátáshoz? E körülménytől függött ugyanis az orvos megbecsültsége. 1915-ben egy zászlóalj orvosa az 1303 sebesülésből az alábbi statisztikákat készítette: 71 Kivételt egyedül az 1918 őszétől fellépő spanyolnátha megbetegedés jelentett, amely világméretekben jelentkezett. 72 Dollinger Gy.: Jelentés a háború esetén szükségessé váló polgári egészségügyi szolgálatnak béke idején való előzetes szervezéséről. H.n. ny. n., 12. 73 A statisztika a HL 1. vh. 4533. dobozában található. 74 Ezt támasztja alá Rasch Rudolf egykori ezredorvos visszaemlékezése is. HL 1. vh. 4533/ 20. sz.
