Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - Kiss Gábor: Orvosok a Magyar Királyi Honvédségben (1868-1918)
Az orvostudomány felfedezései - függetlenül a felfedezés helyétől - manapság közös kincsei az emberiségnek. A háborúk (ez alól az első világháború sem volt kivétel) nemcsak országokat, szövetségi rendszereket állítottak szembe egymással, hanem az orvostudományt is. A hadviselő államok egymás előtt éppúgy titokban tartották az általuk felfedezett gyógyszerek összeállítását, mint az új orvosi eljárásokat. Ilyen volt például a vérátömlesztés gyakorlata, amelyet az antant haderejében már 1917 második felében 69 sikerrel alkalmaztak, míg a német vagy osztrák-magyar katonaorvosok csak továbbképzések alkalmával hallhattak az eljárásról. Mindezen tapasztalatokat, valamint az orvostudománynak a világháború alatt végbement fejlődését figyelembe véve a cs. és kir. Hadügyminisztériumban már 1917-ben egy - a „győztes" háborút követő -, a birodalom összhaderejére vonatkozó teljes körű, a katonaorvosi képzést érintő reformban gondolkodtak. 7 Ennek keretében - 1874 óta először - kifejezetten katonaorvosi képzést nyújtó akadémia felállítását tervezték, ahol hangsúlyozottan katonai és katonaorvosi képzést valósítottak volna meg erős testi és pszichikai képzéssel. A dualisztikus államberendezkedésnek megfelelően Bécsben két akadémia létrehozásában gondolkodtak, természetesen Bécs, illetve Budapest székhelyekkel. A tanterv egy közös tanulmányi bizottság keze alól került volna ki. A bizottságot pedig katonaorvosokból és egyetemi tanárokból képzelték el. A tapasztalatokból kiindulva 6 éves tanulmányi időt terveztek. Az első évben 85 hallgatóval számoltak, mert évente átlagosan 75 orvos hagyta el valamilyen okból a hivatásos szolgálatot. Bécsben 55 orvos, Budapesten 30 orvos képzésére gondoltak. A 6. év gyakorlati év lett volna, amely sebészeti, belgyógyászati, valamint a békebeli szolgálat ellátására - szülészeti gyakorlatot jelentett. Az iskolákban továbbképző fakultások működését is tervezték. Erre a továbbképzésre minden 5 év szolgálat után egy fél évre vezényelték volna a katonaorvosokat. Az elképzelések alapján a hallgatók félév végén bizottság előtt adtak volna számot ismereteikről. A legjobbak további lehetőséget kaptak volna egy választott szakterület alaposabb megismeréséhez, valamely klinikán vagy egészségügyi intézményben. Mindemellett 6-8 hetes továbbképzésekre is gondoltak, amelyeken elsősorban az újdonságokkal ismerkedtek volna a hallgatók. Ide már tartalékos orvosok jelentkezését is várták. A háborút követően a katonai egészségügyi intézmények a tudományos életben való fokozottabb részvételét is tervezték, amely a civil és a katonai orvosok együttműködését lett volna hivatott erősíteni. A fentiek azonban nemcsak az 1918 őszén bekövetkezett, ismert események miatt nem valósultak meg. Ezt a tervezettel szembeni m. kir. honvédelmi minisztériumi ellenvetések is akadályozták, amelyek a két szerv közti ügyiratváltások alapján - a reform szükségességét elismerve - az alábbiak voltak: nem egy közös intézetet akartak felállítani, hanem két önálló akadémiát és a budapesti akadémia részére saját tanulmányi bizottságot is; valamint a képzésben résztvevők számarányán is változtatni (pl. 50:35) kívántak. Kemény Gy.: Vérátömlesztés a harctéren. Magyar Katonai Szemle (MKSz), Bp., 1927. III. 6/179. KA KM Nr. 33001/Abt. 14.-1917.
