Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

Birtalan Győző: Üzenetek az európai múltból - (Idézetgyüjtemény)

//. A vallás hatalmában A történészek lényegében megegyeznek abban, hogy a római birodalom romjain felépülő új államalakulatok és társadalmi berendezkedések valamint a közgondolkodás alakulására döntő befolyást gyakorolt a kereszténység elterjedése és meghonosodása. Az antik római vallásosság szűkebb közösségek (család, nemzetség) összetartozását fejezte ki és erősítette. A közös ősök tisztelete, a házi oltáron elhelyezett istenszobrok előtt végzett áldozati szertartások közvetítették e vallásosság lelkiségét. Annak arányában, ahogy a birodalom egysége fellazult, a hitéletet képviselő papi-tisztségviselői ellenőrzés tekintélye lehanyatlott, egyre fokozódott a hagyományos politeizmus és a hozzátartozó rítusok iránti közöny. A társadalom erkölcsi kiüresedése, válsága nyilvánvalóvá vált. Ezt a válságot elmélyítette, hogy az antik vallásosság eleve bezárkózó volt, parciális érdekeket és értékeket védő. Elkülönült, elutasított minden idegent, mely identitását veszélyeztethette. Ez az önkorlátozottság jellemezte egyébként az ószövetségi zsidók vallási egységét is. A megújulást az ezzel alapjában ellenkező univerzalizmust hirdető kereszténység hozta el. A Szent Pál által meghirdetett program hangsúlyozta e vallás hívőinek teljes lelki egyenrangúságát. Ez gyökeres fordulatot jelentett a rabszolgák helyzetének megítélésében, csakúgy mint a nök társadalmi rangjának emelkedésében, akik addig a patriarchális családfő parancsuralmának voltak alávetve. A kereszténység az individuális lelki élet, a szabadakarat, az egyén erkölcsi értékének hangsúlyozásával szétválasztotta az egyházi és a jogi normákat, az Istennel és a császárral szembeni kötelezettséget, amiből hamarosan súlyos konfliktusok következtek. Megkezdődtek a keresztényüldözések, sokasodtak a vértanúk. A változások fontos eleme a kétkezi munka becsületének emelkedése volt. Az európai újjáéledésben kiemelkedő érdemű Benedek-rendi szerzetesek jelszava az „ora et labora" lett. Elgondolkozhatunk azon, mekkora jelentősége volt annak, hogy a nagy népvándorlás általános civilizációs zűrzavarában, anyagi és szellemi megfogyatkozásában szükség volt a kereszténység által mozgósított lelki energiákra, hogy a rombolás-elhasználódás tendenciáival szemben munkálkodhatott a megtartó-építő ember. Ennek köszönhető, hogy a legnehezebb évszázadok elmúltával felépültek a városok, megszilárdult a társadalmi rend, kialakult a vallás szellemi irányítása alatt a feudális berendezkedésű középkori világ. E közösségi rendszer működésének nélkülözhetetlen eleme volt a karitász, a szegények és elesettek, a gyengék és rokkantak gyámolítása. Az antik társadalom ebben a tekintetben szűkkeblű, érzéketlen volt. A kereszténység a Krisztus által hirdetett jóság és szeretett belső forrásait mozgósította és ezzel sokat tett az általában túlsúlyban levő önzés, erőszakosság enyhítéséért, az áldozathozatal és lemondás erényeinek felülkerekedéséért. Általában az érzelmi kultúra kibontakozását köszönhetjük az új vallásos élet elterjedésének és elmélyülésének. Ezt tanúsítják a korabeli templomok képzőművészeti alkotásai, a szentek rajongó tisztelete, a szertartások zenéje, a liturgikus ünnepek dramatizálása, a bizánci kereszténységből átvett érzelmes Mária-kultusz népszerűsödése. Igyekeztem olyan jellegű szövegeket gyűjteni, amelyek főként ezt a vallásos szenvedélyt sugározzák, ami oly meggyőző erővel emelte fel a sokszor nyomorúságos körülmények között vegetáló középkori ember lelki életét.